Beregszászon csendesen, de még jól hallatszik a magyar szó

Local residents walk in a street of Berehove, western Ukraine, on March 7, 2022. - Russia's invasion of Ukraine has led to an influx of refugees into the border town of Berehove in the Transcarpathia region, and an exodus of its ethnic-Hungarian population fleeing conscription. Around half of Berehove's population of 22,000 is ethnic-Hungarian, the bilingual street signs, architecture and historical plaques testifying to its Magyar heritage. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Magas lóról tekint le a beregszászi Budapest térre és környékére II. Rákóczi Ferenc. A hajdani szovjet ipar dicsőségét hirdető, lepukkant Zsigulik vagy éppen a vadonatúj elektromos BMW-k és a körülötte magyarul, ukránul vagy alkalmasint oroszul zsinatoló gyerekek sem hozzák ki sodrából. Mindössze négy éve áll a téren a nagyságos fejedelem, s ha nem lenne bronzba öntve, valószínűleg elégedetlenül csóválná a fejét, és nem csupán a néhány száz kilométerrel odébb dúló háború miatt.

Pedig Beregszászban éppoly csendes mederben csordogál az élet, mint a városkát átszelő Vérke folyócskában a víz, vajmi kevés nyoma van a háborúnak.

Az ide érkezőnek sokkal inkább a szovjet éra most is feltűnő piszkosszürke lenyomata – málló vakolat, unalmas egyenházak, leharcolt utak – tűnik fel. Legalábbis első pillantásra, hiszen a kávézók asztalainál, más vendéglátó helyek teraszain is pezseg az élet, a boltokban szinte minden kapható. Ráadásul, olcsóbban, mint a határ másik oldalán. Már néhány ezer forintnyi hrivnyáért fel lehet öltözni, és kb. 2-3 ezer forintért háromfogásos ebédet kaphatunk.

Igaz, a jövedelmek jóval szerényebbek, a Munkácsi utcai Lucky Man ruházati üzletben dolgozó fiatal hölgy szerint 80-100 ezer forintos összegre rúgó havi fizetés már egész tűrhetőnek mondható. Persze, kinek, mit jelent a tűrhető, hiszen az ütött, kopott túlkoros Ladák mellett csillogó Mercedesek is feltűnnek az utakon. Az utóbbiakra nyilván nem a havi 100 ezer fixből futja.

A Zsiguli képében is kísért a szovjet múlt Forrás: Origo

Beregszászban csendesek, majdhogynem békések a hétköznapok, azaz a külcsínnel látszólag semmi gond.

A lelkek mélyére ereszkedve azonban nehezen gyógyuló, vérző sebekkel találkozunk annak ellenére, hogy Kárpátalján – hál'istennek! – nem dörögnek a fegyverek, és a nagy ritkán felbúgó, légiriadót jelző szirénák elhallgatása után gyorsan visszatér a régi kerékvágásba az élet.

A gyerekek iskolába járnak, a szülők meg aggódnak a nem éppen rózsásnak látszó jövő miatt.
Sokakat megdöbbentett, hogy a munkácsi Rákóczi Ferenc Szakközépiskola direktorát és helyettesét menesztették, és a szeptemberi tanévnyitón – a magyar iskolában – ukránul köszöntötte az új vezető a tanévkezdést. A Vérke hídján mellettem átsétáló két 12-13 év körüli iskolás is hallott a munkácsi esetről.

Itt nem fordulhat elő ilyesmi, a szüleink és mi is kiállunk az iskolánkért, ahol magyarul tanulunk

– magyarázzák a srácok, és azt is hozzáteszik, hogy a helyi, Horváth Anna általános iskola, azaz közkeletű nevén a „Hatos" diákjai.

Hazafias graffiti: az ukrán címer, a háromágú szigony Forrás: Origo

A majd' felerészben magyarok lakta Beregszászon azonban nem nagyon piszkálják az embert, ha anyanyelvén szólal meg az utcán, a boltban. Sőt, talán még akkor sem, ha oroszul, pedig az nem igazán népszerű mostanság, de mint kiderült, néhány kárpátaljai faluban azért szünetel vagy szűnt meg az oktatás, mert nincs elég ukránul beszélő tanerő.

„Nálunk, az innen alig félórányi autóútra fekvő Bótrágyon bezárt az iskola, mert nem volt ukrán nyelvű tanár" – mondja a beregszászi Magyar Baptista Szeretetszolgálatnál segédkezű ifjú hölgy, s némi önkritikát gyakorolva elárulja, hogy mivel leginkább az anyanyelvén szólal meg, nem száz százalékos az ukránja.

– Persze tökéletesen megértetem magam bárkivel, de ugye, mégsem ez az anyanyelvem. Mindenesetre elég furcsa, hogy tőlünk, kárpátaljaiaktól elvárják, hogy folyékonyan beszéljük az ukránt, ám az ország keleti feléből idemenekülteket nem szólják meg, amiért ők szinte csak az oroszt használják - mondta.

II. Rákóczi Ferenc szobra Beregszász egyik központi helyén áll Forrás: Origo

S tényleg, ha jobban hegyezi a fülét az ember, és megpróbálja felidézni magában a hajdani tovaris ucsityel vagy éppen ucsityelnyica által százszor elismételteket, rájön, hogy sokan „másféle ukránt", azaz oroszt beszélnek.

Erre még jól rá is kontráz Szilvia, akinek kárpátaljai különlegességeket áruló üzlete a az 1913-ban épült Úri Kaszinóval – mára Arany Páva hotellé alakult át – átellenben van.

Sok ukrán, ha nem idevalósi, néha nem is nagyon érti mit beszélünk, mert tele van az itteni nyelvjárás magyar, szlovák és román szavakkal

– ad rövid helyzetjelentést Szilvia, és hogy jól felvágták a nyelvét az is bizonyítja, hogy kijelenti, ő bizony már messziről megismeri azokat a nagyhangú nacionalistákat, akik csak a provokáció miatt térnek be hozzá.

– Bejön a minap egy vastagnyakú férfi és köszönés helyett azt morogja, miért az van az üvegre írva, hogy lekvár, meg miért vannak itt magyar feliratok. Nos, ezeket gyorsan helyreteszem, és megkérdem hány nyelven beszél, mert én, a magyar, az ukrán és orosz mellett még a németet is jól bírom. Aztán meg Budapesten persze van ukrán iskola, itt, ahol az ükapám, ükapja is született, nem tanulhatunk az anyanyelvünkön? Tudja, mit?

Ezer éve itt élünk és hiszem, hogy a Jóisten segítségével még vagy ezerig itt leszünk mi, magyarok.

Nem vet fel bennünket a pénz, de ott a konyhakert, a csirkék, szóval mi jól elvagyunk, csak ez háború ne lenne! A fiam Debrecenben tanul, azaz most éppen Biatorbágyon van, de sok, sok családot szakított szét az öldöklés. Néhány hete a menyemmel beszélgetek a határ túloldalán, amikor odalép hozzánk egy húszas évei közepén járó fiatal és mondja, megőrjíti a honvágy, alig egy kilométernyire van az édesanyja háza, és nem mehet haza. Közben pedig csak úgy patakzott a könnye annak a magas, erős embernek, és mi is sírva vigasztaltuk, hogy majd csak jobbra fordul minden. Azt a kérdést azonban csak magamnak tettem fel, hogy tényleg, mikor lesz végre vége?"