Egy egészséges és boldog párkapcsolatban is természetes, hogy a felek egy idő után nem azt érzik már, mint az ismerkedés során, a „mézeshetek” rózsaszínködös időszakában, ahogyan a konfliktusok, veszekedések jelenléte sem jelenti egyértelműen azt, hogy a kapcsolat diszfunkcionális lenne és külön utakon kellene folytatnia a feleknek.
Mégis mik lehetnek azok a jelek, amelyek esetén azonban fontolóra kellene venni, hogy a kapcsolat talán már a végéhez közeledik?
Amikor két ember találkozik és életükben egy közös útra lépnek, természetes, hogy az idő előrehaladtával kapcsolatuk változik: a párkapcsolatok életciklusai hasonlóak az egyének fejlődési szakaszaihoz. Ennek mintáján a különböző szakaszok megvannak az általánosan leírható jellemzői és a kihívásai: ha a kihívásokat, kríziseket sikerül konstruktívan feloldani, akkor a következő szakaszba léphetnek – persze a gyakorlatban ez a fejlődési út nem ennyire egyértelműen lineáris és a fejlődés-változás mintája, dinamikája, ritmusa egyenként is változó. Azonban, ha az egyes szakaszok kihívásait nem sikerült feloldani, esetleg megrekednek bennük vagy a pár elfejlődik egymás mellől, a vízióik változnak vagy egyáltalán nincsenek, az gyakran a kapcsolat végét is jelenti.
Bizonyos viselkedések is jelezhetik azt, hogy a párkapcsolat működésében valami „zavar” van jelen. Dr. John M. Gottman több mint öt évtizede végez után követéses kutatásokat több száz pár bevonásával, ennek eredményeképpen
több mint 90%-os pontossággal meg tudja állapítani egy negyedórás felmérés után, hogy az adott pár együtt marad-e vagy sem.
A párok kommunikációjából és testbeszédéből ugyanis ennyi idő alatt egyértelműen kiderül, hogy az érzelmi intelligencia mely szintjén állnak. Márpedig minél magasabb ez a szint, annál jobban megértik, tisztelik és becsülik egymást – ez pedig növeli a valószínűségét annak, hogy együtt élik le életüket. Gottman négy fő viselkedést nevezett meg, melyek, ha jelen vannak a kapcsolatban, akkor azok szinte biztos, hogy annak végét is jelentik majd.
Ezeket a viselkedéseket az Apokalipszis négy lovasának nevezte el. Az első lovas, a kritika: természetesen nem az építő jellegű kritikáról van szó, hanem arról a bántó és mérgező szokásról, amikor a másik viselkedése és tettei helyett az egész lényét, személyét ítéli a másik rossznak. A minősítő, kategorizáló, hibáztató és durva kritika aztán hozza is magával a reakciót, a második lovast, ami nem más, mint a védekezés. Ez a védekezés valójában sokszor egy visszatámadás, ami éppúgy agresszív és romboló, mint a kritika, amire érkezik. A defenzív magatartás nemcsak reakcióként tud jelen lenni, a konstruktív visszajelzésekre is előfordul ez az agresszívan védekező, valójában támadó magatartás. Ez a másik igényeit egy az egyben érvényteleníti és könnyen áldozati szerepet teremt. A harmadik lovas a megvetés: ez több, mint a személy egészét ítélő kritika, a megvetésben a teljes elutasítás, a másik igényeinek abszolút érvénytelenítése és kiforgatása is jelen van. A megvető kommunikációban a másik problémái mindig kisebbnek vannak ábrázolva, gyakori eleme a gúny, ezt pedig sokszor a metakommunikáció is megerősíti pofavágással vagy kifigurázással. A negyedik lovas a falhúzás, vagyis az olyan eltávolodás, mely során a felek nem egymással osztják meg a bensőséges érzelmeiket, ezáltal a határaik is átíródnak, ami aztán az intimitás terén is elakadásokhoz vezethet.
A krízisidőszakok jellemzője a bizonytalanság, egy konfliktusos légkörben pedig nehezebb megtalálni azokat a kapaszkodókat, amelyek segítenének átmenni ezen az időszakon. Az egymás felé fordulás a sértett egok fájdalma miatt nehéz, mégis ez lenne az első lépés ahhoz, ha a pár úgy dönt, együtt akarja kiküzdeni magát a nehézségből. Azonban van az az elmérgesedett szint, amikor az egyéni és a közös szükségletek is olyannyira sérülnek, hogy a kapcsolat befejezése mindkét fél szempontjából is a leginkább építő döntés. A kapcsolat befejezése, a szakítás veszteségélmény, de nem feltétlen kudarc, sőt: egy önismereti élmény is lehet, mely aztán segít a szokások, sémák, automatizmusok felismerésében és ezáltal a fejlődésben.