Óvakodj a nárcisztikus dühétől

Bosszú, árulás, rombolás – a nárcisztikus ember bármire képes, ha valaki megsérti, kritizálja, esetleg leleplezi őt. Ilyenkor nincsenek határok, semmi sem szent, a dühe épp annyira grandiózus, mint az egója, bármilyen eszközt képest bevetni, hogy bosszút álljon, akár még a saját családja, barátai ellen is.

Az utóbbi években divat lett nárcisztikusnak „diagnosztizálni” bárkit, aki unszimpatikus vagy aki megbántotta a másikat egy párkapcsolatban, azonban érdemes ismerni a nárcisztikus személyiségzavar vagy a nárcisztikus vonásokban bővelkedő személy tulajdonságait ahhoz, hogy könnyebb legyen felismerni őt, még mielőtt egy tipikus játszmájának csapdájában találnánk magunkat. 

Amit általánosságban is elmondhatunk a nárcisztikusokról az az, hogy 

nehezen bírják, ha nem ők vannak egy társaság középpontjában. 

A figyelmet, a feltűnést úgy is megszerezhetik maguknak, hogy egyre-másra konfliktusokat generálnak, amelyekben két oldalra tudják osztani az adott közösséget, hiszen ösztönösen ráéreznek az adott csoportok gyengéire, törésvonalaikra, amelyeket aztán tudatosan és következetesen provokálnak, hogy a közösség tagjai egymással szembe kerüljenek. 

A legtöbb esetben a nárcisztikusok igyekeznek a pozitív első benyomás keltésére. Sok esetben igaz az is, akár párkapcsolati működéséről, akár közösségen belüli működéséről beszélünk, hogy ha úgy érzi hasznot tud húzni az adott helyzetből, akkor egészen impulzív módon, nagy energiákkal veti bele magát az adott helyzetekbe, lehengerlő a közeledése. A kezdeti szakaszban, amikor meg kell győznie a másikat vagy az adott közösséget, amit befolyásolni szeretne, magáról is kifejezetten pozitív, erős, intenzív képet fest, ezzel akarja meggyőzni a másik felet, hogy ami itt „készülődik”, az valami megismételhetetlen, különleges dolog, amiből, ha kimarad, az egy örök veszteség lesz az életében. Igen ám, de ezt a különleges, intenzív, lehengerlő képet nagy erőfeszítés fenntartani és valljuk be, hosszú távon lehetetlen is, a nárcisztikus éppen ezért ki is fárad benne és előbb utóbb kettős érzései támadnak majd. 

Előbb-utóbb vissza is vesz ebből a lendületből, kis töltekezés után újra „ad” belőle, aztán megint visszavesz: ez a tipikus „nárcisztikus hinta”.

 Mivel a nárcisztikus a párkapcsolataiban és az egyéb, közösségi kapcsolataiban is a saját érdekeit keresi, ez a hintaszerű működése elsősorban a rövidebb távú kapcsolatokban aratnak nagy sikert. Ha rövid távú kapcsolatokra vágyik, elköteleződés nélküli kapcsolatokra vagy esetleg rövid távon akar hasznot húzni egy nagyobb csoport mozgósításából, akkor ez a lehengerlő, intenzív, rövid idő alatt nagy energiákat megmozgató működése abszolút jól tud jönni, hosszú távon azonban „lebukna”, kiderülne, hogy nem is annyira nagyszerű és csodálatos, mint amilyennek szerette volna, hogy gondolják őt. 
Amikor ez megtörténik, kritika éri vagy lelepleződik, valaki esetleg kimondja róla, hogy csak egy érdekeit kereső manipulatív nagyzoló ember, akkor vagy teljesen eltűnik, vagy kitör belőle a pusztító, határokat nem ismerő nárcisztikus düh. 

Ennek a nárcisztikus dühnek az eredete a gyermekkorban szerzett mérgező élmények. 

Nagyon gyakori, hogy a nárcisztikus ember olyan családban nőtt fel, ahol gyakran megalázták, büntették, gúnyolták.

 Ezzel olyan triggerpontok alakulnak ki benne, amelyek azonnal aktívvá válnak, ha az a bizonyos „belső sérült gyermeki rész” úgy érzi bántják, aktívvá válik a gyermeki szégyenérzet, ami miatt a felnőtt nárcisztikus támadásba lendül. A nárcisztikusokról fontos tudni, hogy az a bizonyos nagyszerű, megismételhetetlen és kifogástalan énjük, amit a külvilágnak mutatnak, végtelenül sérülékeny és érzékeny, óriási szüksége van a külvilág visszajelzéseire, éppen ezért a környezet kritikáira, visszajelzéseire folyamatosan figyel, nem bírja azokat kizárni fókuszából. Egy kis kritikát is úgy érez, hogy az az egész énjét minősíti, azt utasítja el. 

A nárcisztikus dühe éppen ezért megsemmisítő, pusztító – olyan sértésekig el tud menni, ami semmilyen határt nem vesz figyelembe és akár fizikai erőszakig is eljut, vagy – és ez párkapcsolaton belül nagyon jellemző – a jeges légkört teremtő szeretetmegvonást választja. Bármelyik verziót is választja, a nárcisztikus ember hatása a másik emberen vagy az adott közösségen mély nyomot tud hatni, ami pedig a legijesztőbb, hogy nagyon nehéz felismerni, ha a nárcisztikus bűvkörébe kerültünk. A nárcisztikus áldozatainak életében éppen ezért nagy szerepet kap a szégyen és a kognitív disszonancia redukció, vagyis az a működésmód, amiben megmagyarázzuk magunknak, hogy miért volt teljesen racionális az a döntés, amit hoztunk és az a helyzet, amibe ezáltal kerültünk, hiszen annak beismerése, hogy valaki manipulált, akár egy egyént, akár egy nagy közösséget és azt senki nem vette észre, túlságosan is elviselhetetlen lenne.

Azért is nehéz sokszor leleplezni a nárcisztikust, mert azokat, akik ezt mégis megteszik, „meztelen a királyt” kiáltanak, a közösség sokszor kiközösíti, majd pedig a nárcisztikus dühével találja szembe magát.