Greta Thunberg bilincsben

Vágólapra másolva!
Ráadásul nem is az első alkalommal. Egy hónap alatt már harmadszorra kattant a bilincs a 21 éves, svéd klímaaktivista csuklóján. Szeptemberben Koppenhágában egy be nem jelentett pro Palesztina tüntetésen vették, őrizetbe, pár napja Brüsszelben blokkolt egy utcát egy autóellenes demonstráción, tegnap Berlinben tombolt maszkban és palesztin kendővel a nyakában egy erőszakos tüntetésen arabokkal és az Antifával karöltve.
Vágólapra másolva!

BERLIN: Október 7-én éjszaka számos európai városban, így Berlin utcáin zavargások voltak. Baloldali szélsőségesek, mint az Antifa valamint migránsok támadtak a német rendőrökre és szemeteskonténereket gyújtottak fel a Hamász Izrael elleni támadásának első évfordulóján. Közben „Yalla yalla intifa-t” és Izrael-ellenes jelszavakat kiabáltak (intifada arabul engedetlenség). Az erőszakhullám, amely már az előző napokban elkezdődött német városokban az elmúlt éjszaka érte el csúcspontját.

Kezdetben 400-an tüntettek hétfő délután a berlini Südstern vasútállomásnál. A rendőrség már itt is erőszakos tüntetőkkel csapott össze. 

A palesztinbarát tömeg rugdosta, ütötte a rendőröket, és üvegekkel dobálták őket. 

Greta Thunberg, az éghajlatváltozás elleni ülősztrájk egykori aktivistája is részt vett az erőszakos tiltakozásban. A 21 éves svéd kifejezetten azért utazott az eseményre, hogy szelfit készítsen a tüntetőkkel. A feldühödött tömeg újságírókat is megfenyegetett A berlini rendőrség azonban arról panaszkodott, hogy a média képviselői is akadályozták munkájukat.

German police intervene pro-Palestine demonstrators in Berlin
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Az arabokkal való szolidaritás végül néhány órával később a pár száz méterre lévő neuköllni Sonnenallee-n eszkalálódott, amely ma a libanoni klánbűnözés fellegvára. 

Éjszaka itt autógumik égtek. A migránsok pirotechnikai eszközökkel lőttek a rendőrökre.

A képek hasonlítottak a 2022/23-as szilveszter éjszakájára, amikor a mentőszolgálatokat és a rendőröket tömeges támadások érték. A közösségi médiában keringő videókon többször is hangosan robbanó tűzijátékokat mutattak. A lövedékek füstje az utcák fölé szállt. A rendőrség letartóztatta a randalírozókat és ellenőrzés alá vonta a helyszínt.

Essenben palesztinbarát tüntetők palackokat dobálva támadtak rendőrökre, legalább egy rendőrt megsebesítve. Letartóztatások történtek Frankfurt am Mainban, ahol egy eredetileg betiltott tüntetést egy bírói döntés után végül engedélyeztek, valamint Stuttgartban is meggyűlt a rohamrendőrök dolga az erőszakos migránsokkal. Eközben a berlini Kaiser Wilhelm Emléktemplomban kormánytagok és Frank-Walter Steinmeiner német köztársaságielnök a Hamász egy évvel ezelőtti bestiális támadásának több mint 1200 izraeli áldozatára emlékezett. Ezt a holokauszt óta a zsidók elleni legnagyobb tömeggyilkosságnak tartják. Ezt követően az „Együtt az antiszemitizmus ellen” transzparens mögött a Kurfürstendamm sugárúton gyűltek össze a 2015 óta megszakítás nélkül zajló, több százezer arab fiatalember tömeges bevándorlásáért felelős politikusok is.

German police intervene pro-Palestine demonstrators in Berlin
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Eközben gépfegyverrel felfegyverzett rendőrök és mesterlövészek őrizték a Fasanenstraße-i zsidó közösségi központot, ahol vallásközi megemlékezés zajlott. Az évforduló alkalmából a Brandenburgi kaput Izrael zászlajával világították ki. A zászlót a több száz túsz szabadon bocsátását jelképező szavak kísérték: „Hozzák haza őket most” (Bring them home now).

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!