A hiány feldolgozhatatlan, de a gyász megdolgozható?

Életünk tele van veszteségekkel, az ezekre adott természetes, ám összetett, bonyolult és teljesen egyedi érzelmi reakció, a gyász. Az, hogy a gyász egyedi, azt is jelenti, függ a gyászoló személyétől, karakterétől, megküzdési stratégiáitól, a veszteség típusától és attól, hogy milyen is volt a gyászoló és a gyászolt személy, tárgy vagy élmény közötti kapcsolat. Éppen ezért minden gyász teljesen egyedi, az azonban általánosan elmondható, hogy a gyász körül sok mítosz és félreértés kering. Ilyen mítosz például az is, hogy csak a halálesemények érzelmi reakciói a gyász – pedig pontosan tudjuk, hogy más típusú veszteségek, például egy válás, szakítás, egy költözés, meg nem történt események, be nem teljesült álmok vagy tervek is gyászreakciót indítanak el az egyénben. Éppen ezért nem is olyan egyszerű, hogy felismerjük: az a teher, amit cipelünk, az a nyomasztó, fojtogató, lehangoló és sokszor magányos állapot pontosan ezt jelenti, hogy gyászolunk.

A veszteségek típusa tehát sokféle lehet, Pauline Boss amerikai pszichológus az 1970-es években például megalkotta a „kétértelmű veszteség” (ambiguous loss) fogalmát, amely a bizonytalan, megfoghatatlan veszteségeket hivatott leírni. Ez a fogalom azóta a gyászkutatás és a trauma feldolgozás területének egyik központi témájává vált, hiszen segít megérteni és kezelni azokat az érzelmeket, amelyek akkor keletkeznek, amikor valaki elveszít valamit vagy valakit anélkül, hogy a veszteséget teljesen lezártnak tekinthetné. Boss elmélete szerint 

a kétértelmű veszteség azt a megtapasztalást jelenti, amelyben a veszteség tárgya, például egy szeretett személy, egy tárgy vagy egy fontos dolog, például egy élmény, egy vágy, egy terv, úgy „veszik el”, válik elérhetetlenné, hogy annak nincs egyértelmű lezárása. 

Ezen belül két típust különböztet meg: az egyik az a kategória, amikor a fizikai jelenlét hiányzik, de a pszichológiai jelenlét megmarad – ilyen veszteség az, amikor eltűnt személyekről beszélünk, akikről nincs halálhír, a remény még évekkel azután is, hogy eltűntek él a hozzátartozókban, hogy egyszer még viszontlátják egymást. A másik kategória, amikor van fizikai jelenlét, de pszichológiai elérhetetlenséggel társul: ennek tipikus esete, amikor felnőtt gyerekek gondozzák idős szüleiket, de demenciában, agysérülésben érintett hozzátartozóknál gyakori ez az állapot. A kétértelmű veszteség esetében a tartós bizonytalanság állapota olyan szorongást és stresszt válthat ki, amely komoly érzelmi megterhelést jelenthet az érintettek számára. 

A kétértelmű veszteség hatása gyakran megmutatkozik az elhúzódó gyászreakcióban, 

gyakran előfordul következményeiben depresszió, szorongásos zavarok és identitásválság is. 

Az okok abban keresendőek, hogy az emberi psziché nehezen birkózik meg a lezáratlan történetekkel, alapvető érzelmi szükségletünk a biztonságra és stabilitásra való törekvés. A gyásznak ezen formája éppen ezért egy elhúzódó, hullámzó folyamat, egy nehezen lezárható érzelmi állapot, amely rengeteg érzelmi és mentális energiát emészt fel, különösen abban az esetben, ha az érintettek nem kapnak megfelelő támogatást.

Az ilyen típusú veszteség és az ehhez kapcsolódó gyász egy rettentően magányos állapot, amelyben méginkább megnő a támogató környezet és a szakmai segítségnyújtás jelentősége.