Felháborodott az internet, mert egy négy éves kislány sört ivott a focimeccsen

Vágólapra másolva!
Vírusként terjed az a videó a közösségi médiában, amelyen egy kislány a szombati austini Darrell K Royal-Texas Memorial Stadionban sört kortyolgatott.
Vágólapra másolva!

A videón két gyerek látható, amint édesanyjuk mellett ülnek a Texas Longhorns 51-3-as győzelme alatt.

A felvétel tanúsága szerint miközben az édesanyjuk a játékra koncentrált, a négy év körüli, Longhorn rajongó kislány mélyeket kezdett kortyolni egy Michelob Ultrának látszó üvegből. A mellette ülő idősebb testvére vizet iszogatott – írja a Daily Mail.

A videóból úgy tűnik, hogy az édesanyjukat egyáltalán nem érdekelte, hogy a gyermek mit iszik.

Azt nem tudni, hogy a kislány tényleg sört ivott-e és azt sem, hogy pontosan mennyit.

A közösségi médiában mindazonáltal felháborodtak az emberek.

Ez a kölyök már ivott néhány sört"

– jegyezte meg egy kommentelő az X-en.

Más így nyilatkozott: "Mi a baj a szülőkkel manapság?"

Egy kommentelő azzal viccelődött, hogy a Michelob Ultra amúgy is „alapvetően víz”.

Egy másik felhasználó szerint Amerika túl prűd az alkohol kapcsán.

Oké, menjünk át Európába, és nézzük meg, mikor ismerkednek meg a gyerekek az alkohollal (HIHETETLENÜL fiatalon), és milyen az alkoholmérgezések aránya náluk (nem létezik)” 

– írta az X kommentelő.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!