Ádám Veronika

Mindennapi kenyerünk, mindennapi kalóriánk

Az emberiség fejlődéstörténete során a legkeményebb és legkeservesebb harcát a napi betevő falat megszerzéséért vívta. Azt gondolhatnánk, hogy ezt a harcot a 20. század végére, a 21. század elejére világméretekben megnyertük. A helyzet azonban ellentmondásos, mert világunkban egyszerre van jelen az éhínség és a bőség. Az emberiség egy része, 800 millió ember alultáplált, közülük 300 millió éhezik, és naponta 23 ezer ember pusztul el éhhalálban, míg a világ gazdagabb felén évente sok százezer ember korai halálát okozza a bőség, a szinte járványszerűen terjedő elhízás és a nyomában járó civilizációs betegségek. A Föld szegényebb felén élők számára a puszta létfenntartás jelent szinte megoldhatatlan gondot, míg a gazdagabb országokban élők közül sokan reménytelennek érzik harcukat gyarapodó kilóikkal.

Az előadásban az anyagcsere biokémiájáról szeretnék beszélni, és azt bemutatni, hogy táplálkozásunk, mindennapi kenyerünk, illetve a táplálék abszolút vagy relatív hiánya hogyan befolyásolja egyes szerveink működését, és ezen keresztül egész életünket. Továbbá, hogy melyek azok a folyamatok amelyek következtében az emberi szervezet a végletekig képes a hiányhoz, az ínséghez alkalmazkodni, de nem tudja megvédeni magát a túltáplálás, az elhízás következményeitől.

I. Az anyagcsere
Anyagcserének nevezzük azoknak a biokémiai folyamatoknak az összességét, melyek során a szervezetbe bekerülő vagy ott raktározódó tápanyagok lebomlanak, energiát termelnek, illetve egymásba átalakulnak, azaz új anyagok szintetizálódnak belőlük.

II. Az aerob energiatermelés
Oxigén jelenlétében a sejtek energiájuk legnagyobb részét egy nagyon izgalmas, a sejtbe integrálódott ősi baktérium, a mitokondrium működése révén nyerik. Szent-Györgyi Albert Nobel-díja is a mitokondrium működéshez kötődik.

III. Az aerob és az anaerob anyagcsere összehasonlítása
Míg aerob körülmények között minden tápanyagból, tehát szénhidrátból, zsírból és fehérjékből is nyerhetünk energiát, méghozzá sokat, addig oxigén hiányában nincs más energiatermelő folyamat, mint a glükóz fermentációja, a glikolízis, az aerob folyamatokhoz képest töredék hatékonysággal. Mégis glikolízissel nyerik energiájukat a sprinterek, sőt a ciánmérgezett halak is.

IV. Étkezés után: "édesszájú szerveink"
Étkezés után a vércukorszint megemelkedik, és szinte minden szervünk glükózfogyasztóként viselkedik. De vannak kiemelt fogyasztók. Mivel a tartósan magas vércukorszint káros a szervezetre, a glükózfelhasználást szabályozni kell. A vércukorszint csökkentéséért elsősorban az inzulin nevű hormon felelős.

V. Étkezés után: a zsírok útja
A lipidekre (zsírokra) jellemző, hogy vízben rosszul oldódnak, ezért szállításuk különleges módszereket igényel. Az egyik módszer az ún. lipoproteinekbe történő csomagolás, melynek során a neutrális zsírok vagy a koleszterin képezik a csomag tartalmát, a csomagolóanyagot a foszfolipidek adják, a csomag kezelésére és a címzésre vonatkozó információk a fehérjékben vannak leírva.

VI. Az elhízás
Normális esetben a szervezet energiabevitele és energiafelhasználása egyensúlyban van: annyi energiát használunk fel, amennyit bevittünk. Ha az energia- (kalória-) bevitel nagyobb, mint az energiafogyasztás, a testsúly nő. De kit tekinthetünk elhízottnak?

VII. Az elhízás következményei
Az elhízás nemcsak esztétikai kategória, bizonyos betegségek kockázatát is növeli. A kockázatokat a betegbiztosítás fedezi, ezért az elhízás költségvetési tétel is. Az egyik leggyakoribb elhízással összefüggő betegség a 2-es típusú diabétesz.

VIII: Válasz az elhízásra: az éhezés
A világ egyik fele éhezik, mert nincs mit ennie, a másik fele többletsúlyától próbál megszabadulni, de nem szeretne éhezni. Az éhezést az emberi faj több millió éve gyakorolja. Hogy lehet kalóriabevitel nélkül több hónapig életben maradni? Mi történik, ha a hosszú éhezés után a szervezet táplálékhoz jut?

IX. Válasz az elhízásra: a testmozgás
A testmozgás, a sportolás a testsúlycsökkentés és az egészségmegőrzés leghatékonyabb eszköze. A testmozgás jelentősen javíthat a cukorbetegek állapotán. A látszólag hasonló mozgástípusoknak nem feltétlenül azonos a biokémiai háttere: a maratoni futó és a sprinter anyagcseréje például jelentősen különbözik.

Tovább