Az állásidő bevezetéséhez nem szükséges a munkavállaló hozzájárulása. A munka törvénykönyve mindössze annyit kíván meg, hogy az intézkedést a foglalkoztató működési körében felmerült ok indokolja. A munkavállalónak azonban az állásidőre is meg kell kapnia a személyi alapbérét, azaz a heti négy napra ugyanannyi fizetség jár neki, mintha öt napot dolgozna.
Részmunkaidőre átállás: kell a munkavállaló beleegyezése
A másik megoldás az időleges részmunkaidő-foglalkoztatás, amely már igényli a munkaszerződés módosítását - jelentette ki a bírónő. Ebben a felek rögzítik, hogy a munkavállaló heti 40 óra helyett csak harminckettőt dolgozik átmenetileg, és ezzel arányos munkabér illeti meg. Tanácsos írásba foglalni a részmunkaidős foglalkoztatás előre látható időtartamát is, ez persze elsősorban attól függ, hogy a cég hogyan ítéli meg gazdasági helyzetét. A munkaszerződést a felek csak közös megegyezéssel módosíthatják. Így ha a munkavállaló nem járul hozzá a változtatáshoz, számolhat azzal, hogy a munkáltató létszámleépítést hajt végre és elküldi, ami az adott gazdasági körülmények között elfogadható, logikus lépés.