Az American Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent finn tanulmány készítői 2214 brit közalkalmazottat vizsgáltak, s megállapították, hogy a keményen dolgozóknak a rövid távú memóriájuk és a szófelidézés terén problémájuk akadt. Azok, akik 55 óránál többet dolgoztak egy héten, rosszabb mentális készségekkel rendelkeztek, mint azok, akik átlagos munkaórát dolgoztak hetente.
A kutatók szerint a stresszhez kapcsolódó növekvő alvásproblémák, a depresszió, az egészségtelen életmód, valamint a szív- és érrendszeri betegségek növekvő kockázata is közrejátszik az agyműködés romlásában, de ezt még pontosan nem lehet tudni. A felmérésben résztvevő hivatalnokok mentális működését öt különböző alkalommal vizsgálták. A legtöbb túlmunkát végzők érték el a leggyengébb eredményeket két vizsgálaton.
Kevesebb alvás, több alkohol
A hosszú munkaidőben dolgozó alkalmazottak aludtak a legrövidebb ideig, több depressziós tünetről számoltak be és több alkoholt fogyasztottak, mint a normál munkaidőt dolgozók.
"Az eddig is köztudott volt, hogy a hosszú munkaidő általában árt az egészségnek, de e tanulmány szerint a mentális működésnek sem tesz jót. Ebből a munkaadók rájöhetnének, hogy a túlmunka nem használ az üzletnek, és üzleti ügy az, hogy az emberek életében kiegyensúlyozott arányú legyen a munkaidő és a szabadidő" - hangoztatta Cary Cooper professzor a Lancasteri Egyetem munkahelyi stresszel foglalkozó szakértője.
Nem várható változás recesszióban
A probléma az, hogy recesszióban az emberek még többet fognak dolgozni. Még betegen is bemennek a munkahelyükre, mert mutatni akarják elkötelezettségüket, nehogy őket bocsássák el legközelebb. A demencia kockázata kiegyensúlyozott étrenddel, rendszeres emberi kapcsolatokkal, a test és az agy "edzésével" csökkenthető. Valószínűleg a munkaidő-szabadidő egyensúlya is segít az egészség megőrzésében.