A kiállító cégek elmondása szerint jelenleg mérnöki, informatikai és egészségügyi területen érzékelhető a diplomás szakemberhiány és ezen a tényen a válság sem változtatott. A legkeresettebb végzettségűek továbbra is a villamosmérnökök, a tavaszi Műegyetemi börzén nekik szól a meghirdetett állások 25 százaléka. Őket az informatikusok (22%), a gépészmérnökök (17%), és a műszaki menedzserek (10%) követik. Idén a korábbi évekhez képest növekedett a természettudományi végzettségű diplomások iráni kereslet. Munkaerőtöbblet jellemzően a jogi és bölcsész szakmáknál figyelhető meg.
A cégek többsége szakmai gyakorlatot kínál
A BME Diákközpont frissdiplomások elhelyezkedési esélyeiről készült felméréséből kiderül, hogy a kutatásban részt vevő diákok közel 60 százaléka már tanulmányi alatt gyakorlatot szerez. A börzén résztvevő cégeknek egyébként 70 százaléka kínál gyakornoki álláslehetőséget alsóbb éves hallgatóknak - mondta Kroknay Szabó Mária, a Műegyetemi Állásbörze tanácsadója.
A Műegyetemi Állásbörzét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületében rendezik.