Vágólapra másolva!
A 2009. november-2010. januári időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 750 ezer, a munkanélkülieké 456 ezer fő volt, ami 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett - áll a Központi Statisztikai Hivatal reggeli jelentésében. Az előző havi adathoz képest ez 0,3 százalékos a növekedést jelent, ám az előző évek hasonló időszakában mindig körülbelül ennyit ugrott a ráta.
Vágólapra másolva!

A vizsgált időszakban a 15-64 éves népesség 61,7 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 64,3 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma 2009. november-2010. januárban átlagosan 3 millió 719 ezer fő volt, 91 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Az erre a korcsoportra számított 55,0 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,1 százalékponttal csökkent.

2009 mérlege: 105 ezer fővel több munkanélküli

A 15-74 éves munkanélküliek létszáma 456 ezer fő volt, 105 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,8 százalékos értéke 2,4 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. (Az előző három hónapi időszakhoz viszonyított 0,3 százalékpontos növekedés kicsivel alacsonyabb az előző év hasonló időszakában mértnél, amikor 0,4 százalékpontos volt a növekedés) A férfiak munkanélkülisége 2,5 százalékponttal, a nőké 2,4 százalékponttal nőtt.

Sokkal több a fiatal állástalan

A munkanélküliek 18,2 százaléka a munkaerőpiacon csak a kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 27,8 százalékos munkanélküliségi ráta 6,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek, a "legjobb munkavállalási korúaknak" tartottak munkanélküliségi rátá¬ja 10,0 százalék volt, 2,4 százalékponttal magasabb, mint 2008. november-2009. januári időszakban. A munkanélküliek 45,1 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást.

A munkanélküliségi adatok változása az utóbbi két évben (15-74 év között)

IdőszakMunkanélküliek száma (ezer fő)Munkanélküliségi ráta (százalék)
2007. november-2008. január342,68,1
2007. december-2008. február337,08,0
2008. január-március332,68,0
2008. február-április323,47,7
2008. március-május321,87,7
2008. április-június319,27,6
2008. május-július315,77,5
2008. június-augusztus317,27,5
2008. július-szeptember327,77,7
2008. augusztus-október327,97,7
2008. szeptember-november329,67,8
2008. október-december337,18,0
2008. november-2009. január350,88,4
2008. december-2009. február377,79,1
2009. január-március402,89,7
2009. február-április411,89,9
2009. március-május409,79,8
2009. április-június401,79,6
2009. május-július407,29,7
2009. június-augusztus418,89,9
2009. július-szeptember436,210,3
2009. augusztus-október439,510,4
2009. szeptember-november445,010,5
2009. október-december442,110,5
2009. november-2010. január455,6

10,8

Forrás: KSH


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!