A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Januártól könnyebb Ausztriában dolgozni

Vágólapra másolva!
Hétezer szakember hiányzik az osztrák álláspiacról, ezért a keleti nyitástól eddig elzárkózó "sógorok" januártól enyhítenek. Ötven szakmában könnyebb lesz munkát vállalni a magyaroknak, cseheknek, szlovákoknak. Vonzerő lehet a magyarok számára, hogy a hazai bérek háromszorosa érhető el Ausztriában, igaz a megélhetés is drágább. A határ menti ingázók lehetnek az igazi haszonélvezők. Összefoglalónk az utóbbi hetek történéseiről.
Vágólapra másolva!

Ausztria a kelet-közép-európai országok 2004-es EU-csatlakozása után - Németországgal együtt - három évig kemény ellenállást tanúsított a munkaerőpiac megnyitásának kérdésében. Míg a nyugati uniós tagállamokban sorozatban törölték el a korlátokat, addig az osztrákok ragaszkodtak a munkaerőstophoz. Munkavállalási engedélyhez kötötték a szomszédos cseh, szlovák, magyar vendégmunkások alkalmazását.

Gazdasági szükségszerűség miatt nyitnak

Az első részleges "gátszakadásra" idén májusban került sor, amikor a szomszédok három szakma esetében - esztergályos, hegesztő, marós - könnyítéseket vezettek be: e foglalkozásokban 800 fős kontingenst hoztak létre 2007-re. Öt hónap alatt közel ötszáz keleti uniós állampolgár jött az országba dolgozni. Majd október közepén Martin Bartenstein gazdasági miniszter a munkavállalói és a munkaadói szervezetek támogatásával a háta mögött ötven szakmára terjesztette ki a könnyítéseket. 2008 január elsejétől többek között szakácsként, gépészmérnökként, hentesként, villanyszerelőként, asztalosként könnyebb lesz legális munkalehetőséghez jutni a magyar dolgozóknak.

A nyitás nem a keletiek iránti szolidaritásra vezethető vissza, hanem kőkemény gazdasági érdekekre. Bartenstein miniszter a bejelentéskor hivatkozott egy német felmérésre, mely szerint a szakemberhiány miatt egy százalékkal lassabban nő az ottani gazdaság. Ausztria pedig ugyanazzal a problémával küzd, hiánycikk a szakember sok iparágban, ami fékezi a cégek teljesítményét. Jelenleg 6-7 ezerre teszik a hiányzó munkaerőt. Az utóbbi két évben Ausztriában fokozatosan nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség. A gazdasági miniszter november elején büszkén jelentette be, hogy sorozatban huszadik hónapja csökken a munkanélküliség. A jelenlegi 4,2 százalékos ráta az ötödik legjobb a 27 tagú unióban és alig több mint fele a magyarénak. A "sógorok" foglalkoztatási rátája (70,4 százalék) ugyancsak éllovas Európában, lényegesen magasabb a hazánkban mértnél (57,4 százalék).

Az 52 hetes szerződés a belépőjegy

Hogy miként történt az ötvenes lista összeállítása? Azokat a hiányszakmákat gyűjtötték össze, ahol az egy üres álláshelyre jutó álláskeresők száma 1,5 vagy annál kevesebb. Az osztrák statisztikák szerint ezekben a szakmákban 6000-7000 fős a hiány. Fontos megjegyezni, hogy továbbra is kérvényeznie kell a munkaadónak a hiányszakmába érkező külföldi munkavállaló alkalmazását, ám a folyamat gyorsabb lesz, az állami vétó lehetősége is szűkül. Az engedélyezés könnyítésénél még fontosabb változás, hogy a maximális alkalmazási hosszt 50 hétről 52 hétre emelik januártól. Eddig ugyanis Ausztria az "50 hetes" trükkel blokkolta a vendégmunkások letelepedését. Ha ugyanis valaki 52 hetet, azaz 1 évet dolgozik az unió tagállamában, akkor munkavállalás szempontjából végleg bejut az ottani álláspiacra, nem kell a jövőben munkavállalási engedély az alkalmazáshoz. Az 50 hét azonban kevés ehhez. Mostantól könnyebben adható 52 hetes szerződés, tehát egyszerűbb lesz a magyaroknak megragadniuk az osztrák álláspiacon vagy jó némettudással onnan továbblépni a ma még szigorúan korlátozó Németországba.

Főleg szakmunkásokat várnak

A listát böngészve látható, főként szakmunkások előtt nyílik az osztrák álláspiac, ugyanis az ötven szakma közül csak a gépészmérnöki foglalkozás számít diplomásnak. Bartenstein utalt arra, ha kedvezően alakulnak a gazdasági folyamatok, elképzelhető, hogy 2009-ben még szélesebbre tárul a kapu, több diplomás szakma felkerülhet a listára. A speciális szakképzettséget nem igénylő munkáknál viszont biztosnak látszik a korlátozások fenntartása a lehető legtovább, tehát egészen 2011-ig. Utána viszont Ausztria nem tehet különbséget az álláspiacon az osztrák és a magyar álláskereső között.

A további nyitás egyelőre kérdéses, ugyanis a politikai pártok megosztottak a kérdésben. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) - ennek tagja Bartenstein és Molterer alkancellár-pénzügyminiszter is - a korlátozások feloldásának híve, a koalíciós partner szocialisták viszont jóval óvatosabbak. Két hete például Molterer sürgette a korlátozások gyorsabb eltörlését, mire a koalíciós partner szocialisták (SPÖ) óvatosságra intették a pénzügyminisztert, az osztrák munkavállalók védelmét hangsúlyozva. Az ellenzéki, jobboldali-populista hírében álló FPÖ pedig még inkább elzárkózó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!