Kovács Attila szerint bár a vállalatok mindegyike megköveteli az adatszolgáltatást, még mindig vannak, akik nem igazán fordítanak időt az értékelések átnézésére. Papdi Erika ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja: Meglátásom szerint amennyire lehet, a munkáltatók nyomon követik a kollégák fejlődését. Olyannyira, hogy még a dolgozó záró szóbeli vizsgáján is részt vesznek.
"A nagyobb vállalatok szerződést kötnek a tanulókkal, amelyben meghatározzák, az órák hány százalékán kell részt venniük, milyen eredményeket várnak el tőlük. Bár ritkán fordul elő, hogy a 'szabályokat' be nem tartókat komolyabban szankcionálják, mégis a vállalatok zöme láthatóan foglalkozik azzal, hogy munkavállalói mennyire veszik komolyan a tanfolyamot" - mondta el Váradi Judit, az Európai Nyelvek Stúdiójának tanulmányi igazgatója.
A munkáltatók nem szigorúak, az alkalmazottak mégis lelkiismeretesek
"A munkáltatókkal megbeszélt elvárásokat a dolgozóknak ajánlott betartaniuk" - figyelmeztet Váradi Judit. A munkáltatók ugyanis - bár sokszor csak szóban róják meg a nem megfelelően teljesítő dolgozókat, de arra is volt már példa hogy a rossz eredményeket látva megszüntették a kolléga oktatásának finanszírozását, kivették a csoportból.
A megkérdezettek egyébként egyetértettek abban, hogy a munkavállalók többsége nem "lóg" az órákról, és kevés kivételtől eltekintve próbálnak megfelelni a követelményeknek. "Tanulnak, odafigyelnek és annak ellenére, hogy sokszor munka után kezdődik el egy-egy órájuk, megpróbálnak száz százalékosan teljesíteni" - értettek egyet.
Oroszi Babett