World MBA Tour: Világjáró üzleti iskolák Budapesten

Vágólapra másolva!
MBA tanfolyambörzét tartottak közel kétszáz látogató és mintegy harminc amerikai, angol, svájci, olasz, német, szlovén és magyar iskola részvételével a Marriott Hotelben. A börzén elhangzott: három éves munkatapasztalat és kiváló angoltudás nélkül nem érdemes belevágni. Az Master of Business Administration fokozat megszerzése több millió forintos befektetés, ám az új személyes kapcsolati hálóval, a nemzetközi tapasztalattal, a gyakorlati tudás rendszerezésével minden forint megtérülhet.
Vágólapra másolva!

Hétfőn este a budapesti Marriott Hotel különterme tanfolyambörzévé alakult. A világ vezető MBA iskolái és a legjobb hazai intézmények képviselői várták a vezetői diploma megszerzését célul kitűző magyar fiatalokat, akik a tavalyihoz képest valamivel kevesebben voltak, ám a kezdés után néhány perccel így is nehéz volt a kiállítók standjaihoz odajutni.

Nemzetközi kavalkád egy teremben

Forrás: jobpilot.huAz ilyen börzék varázsa a személyes kapcsolatfelvételben, az egymástól néhány méterre álló különböző országok - Egyesült Államok, Anglia, Németország, Szlovénia, Olaszország, Svájc, Magyarország - üzleti iskoláinak kavalkádjában rejlik - fogalmazott a rendezvényt több éve látogató MBA-hallgató.

Az iskolák képviselői elégedettek voltak a látogatottsággal, csodálatosnak tartották Budapestet, jó hangulatúnak a börzét.
Jan Eiben, a németországi WHU MBA-iskolájának a munkatársa elmondta, nyitottak, bátrak voltak, akikkel találkozott. Azoknak ajánlja iskolája képzését, akik 2-4 éves munkatapasztalattal rendelkeznek, hajlandóak nemzetközi környezetben, más kultúrájú és szakmai hátterű emberekkel együtt tanulni és dolgozni. Olyan csoportokban folyik a képzés, ahol pszichológusok, építészek, jogászok tanulnak és gondolkodnak együtt.

Sokan érdeklődtek a távoktatás iránt

Néhány standdal odébb Tim Gittins, a budapesti irodával rendelkező Henley Management College képviselője várta az érdeklődőket. Szerinte legalább 27 éves életkor, három év szakmai tapasztalat és kiváló angoltudás kell a helytálláshoz. Úgy látta, a magyar fiatalokat leginkább a távoktatási MBA-program érdekelte.

A távoktatás népszerűségét erősítette meg Guy Millen, a Durham Business School (Egyesült Királyság) képviselője. Ők a budapesti Open Business School-lal közösen kínálnak távoktatási MBA-programot.

Nemzetközi tapasztalat, multikulturális környezet

A kilátogatók azzal a tanulsággal térhettek haza, hogy nagyon jó angoltudás nélkül nem érdemes belevágni, valamint jelentős anyagi befektetés a neves nyugati iskola MBA-képzése 5-10 millió forint közötti tandíjakkal, amit céges vagy ösztöndíjas finanszírozás nélkül kevesen tudnak vállalni.
A jó nevű, külföldi képzés előnye viszont a nemzetközi tapasztalat, a multikulturális környezet, a magasan képzett kollégák és oktatók.

Az üzleti iskolák képviselői a börze végén koccintottak egymással és a szervezőkkel, majd kedden már repülőre is ültek, ugyanis szerdán Athénban állják az MBA iránt érdeklődő görög fiatalok rohamát.
Akik elmulasztották a rendezvényt, a www.topmba.com oldalon szerezhetnek információt az üzleti iskolákról.

Karácsony Zoltán

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!