Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A német Siemens AG több mint 1400 munkahely megszüntetését tervezi a költségek csökkentése és a profitcélok teljesítése érdekében - írja a Bloomberg.

Peter Löscher vezérigazgató a versenytársak szintjére szeretné emelni a cég nyereségességét, és ennek érdekében a költségek csökkentéséről döntöttek. A Siemens tavaly 17 ezer állás megszüntetését jelentette be, 19 ezren pedig csökkentett munkaidőben dolgoznak a német cégnél.

Elemzők szerint az újabb elbocsátásokra azért van szükség, mert a rövidített munkaidőből eredő megtakarítások nem voltak elegendőek. A Bloombergnek nyilatkozó egyik szakértő arra hívta fel a figyelmet, hogy a német választások után sok vállalat jelent majd be komoly leépítéseket, egyelőre azonban a többség kivár a politikai okok miatt.

A most bejelentett leépítések a Magyarországon is leányvállalatot működtető Siemens németországi, svéd, osztrák és brit egységeit érintik majd a Bloomberg értesülései szerint.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!