Diákmunka: ötszáz és kétezer forint között vannak az órabérek

Vágólapra másolva!
Ötszáz és kétezer forint közötti órabérért dolgozhatnak idén nyáron a munkát vállaló diákok. A legegyszerűbb augusztusban munkát találni, havi 59 547 forintig adómentes a diákmunka.
Vágólapra másolva!

"Becsléseink szerint legalább 20-30 százalékkal több a diákmunkát kereső fiatal az elmúlt években - már csak azért is, mert a válság miatt csökkenő családi bevételek miatt a fiatalok bevételei is alaposan megcsappantak. Egyre többeket motivál, hogy besegítsenek szüleiknek a család fenntartásába. Mások saját tanulmányaikat finanszírozzák, és persze továbbra is jönnek azok, akik nyaralásra, bulizásra, új mobiltelefonra, laptopra gyűjtenek"- fogalmaz Másody Szabolcs, a MÜISZ iskolaszövetkezet marketingvezetője.

Egyéni igények

Akárcsak a "felnőtt" munkaerőpiacon, a diákmunkások preferenciáit befolyásolják az egyéni képességek, a szakmai érdeklődés, folyamatban lévő képzések, a tanulmányok és a nyelvtudás.

Az életkor is nagy vízválasztó lehet. Míg a nyári szünetüket töltő középiskolások gyakran a szórólaposztással vagy könnyebb fizikai munkával is örömmel beérik, a főiskolások, egyetemisták szakmaibb munkákat keresnek. Közülük sokan céltudatosan, már majdani karrierjüknek megágyazva próbálnak szemezgetni a lehetőségek közül.

449 forintos óradíjtól indul

Nagy a szórás órabérekben: bruttó 449 forinttól akár 2000 forintig széles a skála. Átlagos esetben - például tereprendezésnél, szórólapozásnál - már 600 forint körüli összeggel számolhatnak. Az 1800-2000 forintos órabér már a felső kategóriás, a szakmai gyakorlatok előszobájaként is felfogható diákmunkákra vonatkozik: itt többnyire megalapozott informatikai ismereteket és magas szintű idegennyelv-ismeretet is várnak a cégek, nem ritkán valamilyen különleges nyelvből.

Ez kell a diákmunkához:
- Legalább 16 éves életkor (néhány szövetkezetnél szülői engedéllyel 15 év)
- Nappali tagozatos iskolalátogatási igazolás
- Személyi igazolvány
- TAJ-kártya és adószám
- Saját bankszámla, ahová a bért utalja a szövetkezet
- 1000-1500 forintos részjegy vásárlása, amely az iskolaszövetkezetből kilépés után visszajár a diáknak


A feladat ezeken a helyeken gyakran tolmácsolás, fordítás, programozás vagy szoftverfejlesztés lehet - emellett az üzleti szolgáltató központok ügyfélszolgálatai is várják a nyelvtudással rendelkező fiatalokat diákmunkára. "Volt rá példa, hogy a nyelvet jól beszélő fiatalt kértek tőlünk tolmácsolásra, fordításra kínaiak "- hoz példát Másody Szabolcs. A csúcskategóriában már természetesen körültekintőbben szűrnek: például online nyelvi vagy informatikai tesztsorokkal győződnek meg a diák alkalmasságáról az iskolaszövetkezetnél.

A diákmunkások számára előny, hogy bruttó bérükből alig adóznak. Havi 59 547 forintos bevételig nincs levonás. Az efölötti rész 16 százalékos szja-kulccsal adózik.

Augusztusban könnyebb munkát kapni

A diákmunka csúcsidőszaka egyértelműen június és július."Megfigyeltük, hogy augusztusban varázsütésszerűen csappan meg a munkát vállalni kívánó diákok száma. Érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy ilyenkor érzékelhetően több lehetőség is kínálkozik a számukra - ebben a hónapban szinte mindenki talál valamilyen munkát, aki dolgozni szeretne" - mondja Kozma Ferenc, a Pensum Iskolaszövetkezet ügyvezetője.

A fiatal állásvadászoknak nem árt ugyanakkor résen lenni - például netközelben lenni, folyamatosan monitorozni az ajánlatokat, és ha egy munka megfelelőnek tűnik, azonnal jelentkezni rá, mert könnyű lecsúszni a lehetőségekről. A legjobb, ha a munkakeresés időszakában rendszeresen személyesen is bemennek az iskolaszövetkezethez: némelyik munka olyan hamar elkel, hogy már a netes kínálatban sem feltétlenül jelenik meg. Nyáron az sem ritka, hogy a munka a meghirdetéstől számított 15-20 percen belül akad rá pályázó.

Ennyit fizetnek a diákoknak (bruttó óradíjak, forintban)
Tolmács ellenőrök mellé: 500
Adminisztráció: 600
Recepciós és irodai munka: 500
Termékcímkézés: 500
Telefonos tárgyalásszervező - asszisztens: 500
Telefonos ügyfélszolgálat: 550
Szoftverfejlesztő: 1000
Fagylalt - és belépőjegyek árusítása: 540
Irodai eszközök leltározása: 520
Telefon-marketing: 520
Illatszerek csomagolása: 580
Minőségügyi mérnök asszisztens: 800
Adatrögzítés: 520
Ingatlanok bemutatása: 510
Számviteli gyakornok: 720
Raktári munka: 500
Iratpakolás: 530
Takarítás: 520
Hipermarket-pénztáros: 500
Árufeltöltés nappal: 450
Árufeltöltés éjszakai pótlékkal: 516
Csomagválogatás: 480
Polcátépítés: 450-515
Csemegepultos: 500
Betanított üzemi munka: 500
Forrás: Monster-gyűjtés


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!