Erdős Péter nagy családja - a nyolcvanas évek magyar könnyűzenéje

A magyar és az iramot diktáló nemzetközi popzenei színtér közötti különbség sajátos politikai helyzetünk miatt kezdettől fogva megvolt, de soha nem vált olyan nyilvánvalóvá, mint a hetvenes évek második felére. Addig ha pár éves késéssel is, de sikerült a Nyugat nyomába szegődni, de ahogy az eleinte itthon beatnek, majd rocknak és popnak nevezett műfaj egyre nehezebben áttekinthető, összetettebb katyvasz lett, arra is mindinkább nehéz volt választ találni, hogy mi az, ami éppen menő.

Ennek ellenére a hetvenes évek közepéig nem jött olyan jelentős irányzat, amelyet ne lehetett volna átültetni hazai viszonyok közé, viszont a punk feltűnése végképp elmélyítette a szakadékot. Az itthoni funkcionáriusok addigra már hátradőlhettek, hiszen sikerült a felforgatással fenyegető rock vitorlájából minden szelet kivonni és teljesen ellenőrzésük alá vonni a műfajt. A punk lényege viszont pont az alulról építkezés volt, ami az ismert okok miatt itthon teljesen lehetetlennek bizonyult.

Így aztán a punk már régen lefutott Angliában, megvetette a lábát Nyugat-Európában, mire először nálunk is felbukkant - Magyarországon csak a nyolcvanas évek elejére lett valamennyire tömegjelenség, de soha nem lehetett a popzenében olyan kulcsszerepe, mint külföldön volt. A punk nyomában érkező új hullám már nem ütközött olyan merev ellenállásba itthon, de mindent elmond a helyzet fonákságáról, hogy hazánkban a tíz-tizenöt éve pályán levő "nagy öregek" állhattak elsőként nyilvánosság elé a műfajjal, legalábbis a nagyközönség az ő lemezeiken hallhatott először police-os akkordokat vagy éppen szintifutamokat (a tényleges új hullámnak várnia kellett).

Csakhogy Frenreisz Károly vagy Demjén Ferenc attól még nem lettek "újhullámosak", mert felvettek egy Clash pólót, vagy mert "new wave-esre" vették a hangzást. Visszás helyzet, hiszen külföldön a punk és az új hullám - a főleg Nagy-Britanniában jelentős társadalmi mondanivalókat leszámítva - új kifejezési formákról szólt, és generációváltást követelt a rockzenében, ami néhány év alatt gyakorlatilag meg is történt. Itt viszont a nyolcvanas évek elején még mindig a hatvanas években feltűnt nemzedék volt nyeregben, és melléjük csak azok kerülhettek a "kiválasztottak" közé, akik közül a kultúráért felelős káderek gondosan kiszűrték a "fiatalokra káros hatással bíró" előadókat.

Demjén Ferenc ebben az évtizedben szólóban is csúcsra ér

Így fordulhatott elő, hogy 1980-ban nálunk még mindig az LGT, Bródy János, az Omega, Kovács Kati, Máté Péter, a V'Moto-Rock vagy a Skorpió dalait játszotta legtöbbet a rádió, ezek közül valamennyi előadó még a hatvanas években kezdte az ipart. Ezzel végül is nem is lett volna semmi baj, hiszen Nyugaton John Lennon, a Rolling Stones, a Pink Floyd vagy éppen Stevie Wonder a legnépszerűbb sztárok közé tartoztak, csakhogy közben a Blondie, a Police, a Madness vagy a Duran Duran is ugyanannyi, ha nem több lemezt adott el, míg Magyarországon riasztóan kevés volt az új arc.