Az energia drágulása emelte az ipari termelői árakat

Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint idén augusztusban az ipari termelői árak 0,1 százalékkal haladták meg a júliusban regisztrált értéket, éves összehasonlításban pedig 3,3 százalékkal nőttek. Az augusztusi áremelkedést elsősorban az energiatermelő ágazatokban érvényesített hatósági áremelések határozták meg. 
Vágólapra másolva!

Az ipari termelői árak augusztusban 0,1 százalékkal nőttek júliushoz képest és 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn a végleges adatokat.

Az ipari termelői árak júliusban 0,1 százalékkal nőttek júniushoz képest, az éves növekedési ütem 4,4 százalék volt. Az elmúlt év augusztusában az ipari árak egy hónap alatt 1,2 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 12,7 százalékkal nőttek.

Az idén augusztusban a belföldi értékesítési árak az előző hónaphoz képest 0,2 százalékkal, 2000 augusztusához viszonyítva pedig 8,3 százalékkal nőttek. Az exportértékesítések árai augusztusban júliushoz képest 0,1 százalékkal nőttek, míg éves szinten 1,3 százalékkal csökkentek.

A KSH szerint a belföldi értékesítések áralakulását az energiatermelő ágazatokban érvényesített hatósági áremelkedések határozták meg. Július elsejétől változott a földgáz, a gőz és a melegített víz termelői ára, amit a szolgáltatók a leolvasásokat követően több hónapra elnyújtva érvényesítettek. Így a földgáz esetében a július elsejétől érvényes 12 százalékos hatósági áremelésből augusztusban 4,5 százalékos növekedés volt mérhető.

A hivatal közlése szerint a feldolgozóipari ágazaton belül a vegyiparban átlagosan 0,8 százalékkal csökkentek a termelői árak. Az élelmiszer-, ital- és dohánygyártásban hónapok óta a legkisebb mértékben, mindössze 0,2 százalékos volt az árcsökkenés.

(MTI)

Ajánlat:

Központi Statisztikai Hivatal


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!