Az egyik elhurcolt lengyelnek sikerült kiugrania a robogó autóból, és eljutnia a koalíciós erők legközelebbi ellenőrző pontjáig, ahol beszámolt az emberrablásról. A lengyel férfi egészségi állapota jó, nem sérült meg, és már kapcsolatba lépett Lengyelországban maradt családjával - jelentette a PAP lengyel hírügynökség.
A varsói külügyminisztérium kedden késő este megerősítette az információkat, és bejelentette, hogy mindent megtesznek a még fogságban lévő 50 éves mérnök kiszabadítására, ennek érdekében nem csak diplomáciai csatornákat használnak fel.
A két férfi az Opto nevű lengyel távközlési társaság irodájában tartózkodott, amikor a hat emberrabló berontott a helyiségbe - közölte Jerzy Gllas, a cég tulajdonosa. Váltságdíjat nem kértek, megütötték áldozataikat, majd két terepjárón elhurcolták őket - fűzte hozzá. Az építési vállalat szóvivője, Andrzej Palaczkiewicz elmondta, hogy két iraki alkalmazottat és három kurd testőrt is magukkal hurcoltak az ismeretlenek.
Egyelőre egyetlen csoport vállalta magára az emberrablást.