Batman: jött, lát, üt

Vágólapra másolva!
Egyszerű fogolykísérős munkának indult, de rémálommá vált Batman esti programja. Jokert kergetve a Sötét Lovag kénytelen végigverekedni, végigkommandózni a sötét, baljóslatú Arkham Elmegyógyintézet folyosóit, ahol nagyrészt az általa elfogott gonosztevők várják a revans lehetőségét. Az ősz legjobb akciójátékát teszteltük.
Vágólapra másolva!

Batman hatalmas küzdelemre számít, de legnagyobb meglepetésére szinte semmilyen ellenállás sem vár rá, amikor lecsap leghírhedtebb ellenfelére, Jokerre, és annak több tucatnyi csatlósára. A szuperhős semmit sem bíz a véletlenre, úgy dönt, ő maga szállítja le ősellenségét az Arkham Elmegyógyintézetbe, a Denevérember által legyőzött gonosztevőket őrző szigetnyi méretű börtönbe. A rabszállítás, és persze a történet az elmegyógyintézetben új fordulatot vesz, Joker az egyik őr segítségével kiszabadul, és csapdába ejti a hőst, a vele együtt érkező rendőröket, illetve az intézmény orvosait és őreit. Nincs más lehetőség, ha ki akar jutni, és meg akarja menteni a szigeten ragadt civileket, Batmannek szembe kell néznie a vérére szomjazó, mindenre elszánt gyilkosokkal. Ez nem a legújabb, készítés alatt álló hollywoodi szuperhősös film tartalma, hanen a szeptemberben PC-re is megjelent Batman: Arkham Asylum felvezető képsorainak a története.

Isten hozott az őrültek házában!

Már a játék első perceiben, az okosan, finoman adagolt oktatórésznél is látszik, a fejlesztők minden apró részletre gondoltak a játék készítésekor. A sokszor idegesítő, talán még a kezdő játékosok számára is túlzottan leegyszerűsítettnek ható oktatás az új Batman játékban szervesen illeszkedik az egyébként egyszerűen tanulható játékmenetbe. Annak ellenére, hogy a közelharc alkotja a játék gerincét, a harcrendszer sincsen túlbonyolítva, alapesetben csak a támadásra, a védekezésre, illetve a földön fekvő ellenfelek gyors hatástalanítására kell koncentrálni.

Forrás: [origo]
Joker fogságban, itt még minden rendben van

A harc az egyre összetettebb, és a játék által egyre nagyobb tapasztalati ponttal honorált támadássorozatoktól, illetve az egyes sorozatokat lezáró, filmbe illő mozdulatoktól válik igazán látványossá. Az első pályán leginkább egyszerűbb ellenfélnek mondható marcona legények próbálják megállítani a játék hősét, de hiába érkeznek csapatostul, a fent leírt formulával könnyű megszabadulni tőlük. Mire sikerül a földbe döngölni a támadók első pár hullámát, nyilvánvalóvá válik, hogy Joker minden létező trükköt bevet, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljon nagy ellenfelével. Miután sikerült megismerni az alapszituációt, elsajátítani a harcrendszer alapjait, megkezdődhet az ismerkedés a helyszínnel és a szereplőkkel.

A Gotham City szomszédságában elterülő Arkham szigete, és a rajta található elmegyógyintézet talán a játék legfontosabb szereplője. A történet, illetve a játék előrehaladtával az összes pálya, szoba, kórterem és összekötő folyosó elérhetővé válik, a játékos teljesen szabadon kószálhat a hatalmas területen. A helyszínek túlnyomó többsége mélyen nyomasztó, a játékos szinte fellélegzik, amikor pár perc erejéig sikerül kijutni a szabadba, és a csillagos ég alatt folytathatja az öldöklést. A fejlesztők legnagyobb leleményének köszönhetően a játékos nem csupán a Joker felé vezető utat járja végig, de szinte biztosan érdemes végignézni még egyszer az összes helyszínt, annyi felfedeznivalót, annyi extra tartalmat rejtettek el Arkhamban. A felfedeznivalót nem csak a fejlesztőknek köszönhetjük, Batman egy régi ellenfele, Rébusz - akit a Mindörökké Batman-ben Jim Carrey alakított, és elvileg a következő moziban is szerepelni fog - is gondoskodott arról, hogy szórakoztassa a főhőst. Egyrészt a leglehetetlenebb helyekre rejtette el a nevével fémjelzett trófeákat, illetve szinte minden helyszínhez kapcsolódik egy feladvány is, aminek megoldásához a rejtvényben körülírt tárgyat, objektumot kell megtalálni.

Száll a kakukk fészkére

A tárgyak, extra összegyűjthető dolgok megtalálása, sőt sokszor maga a továbbjutás is csak akkor sikerülhet, ha a játékos használatba veszi Batman speciális eszközeit. A detektív mód bekapcsolásával a Sötét Lovag rengeteg fontos információ birtokába jut, ebben a speciális módban lehet felkutatni a megcsáklyázható szobrokat, tereptárgyakat, és ebben a módban lehet különféle nyomok után eredni. A játék egyik első küldetésében például a Jokerrel összejátszó őr elhagyott szivarját kell megvizsgálni, majd a levegőben terjengő szivarfüstöt követve lehet eljutni ahhoz a ponthoz, ahol az őr a következő helyszínre szökött.


Detektív módban világítanak a nyomok

Az elrejtett trófeák megtalálása, a feladványok megfejtése is csak a detektív módba váltással lehetséges, sokszor már a megadott helyhez vezető, trükkösen elzárt, eltüntetett bejárat is csak így található meg. A játék első felében sok ehhez hasonló bejáraton nem is lehet bejutni, olyan eszközökre lesz ugyanis szükség, amit csak kitartó munkával, rosszfiúk tömkelegének elverésével lehet megszerezni. A gamernek alapvetően tapasztalati pontot kell gyűjteni, ez többek közt a látványos támadássorozatok végrehajtásával lehetséges, de a különféle rejtett tárgyak felkutatása, és a padlón szaladgáló csattogós műfogsorok szétrombolása is ad pluszpontokat. Amint megfelelő mennyiségű tapasztalat összegyűlt, a játékos megszerezheti az éppen elérhetővé váló fejlesztések valamelyikét. Így növelhető az egyre kifinomultabb technikát, taktikát igénylő bunyók során veszélyesen megfogyatkozó életpontok maximális mennyisége, vagy így szerezhetőek be a birtokunkban lévő fegyverek, kütyük profibb változatai, illetve a különböző trükkösen bezárt ajtók megnyitásának eszközei.

Nem csak bunyó, lopódzás is

Batman természetesen nem csak a közelharcban profi, sőt. A játék előrehaladtával az alaposan megtervezett, majd villámgyorsan végrehajtott taktikák jutnak főszerephez. Ha a játékos egy felfegyverzett ellenfelekkel teli terembe lép be, érdemes a detektív módot segítségül hívva alaposan körülnézni. Ebben a módban a közeli falak mögött megbújó ellenfelek is látszanak, illetve nyomon lehet követni, hogy a rosszfiúk éppen mit csinálnak, mennyire készültek fel a denevérember felbukkanására.

Forrás: [origo]
A pribék élete nem csak játék és mese, mert jön Batman

A plafon közelében elhelyezett szobrok könnyedén megcsáklyázhatók a fegyverként is remekül használható batarang nevű eszközzel. A szobrokról a helység többi hasonló magasságban elhelyezett objektumára is könnyen át lehet libbenni, a megfelelő helyről pedig gyorsan lehet lecsapni a földszinten, lehetőleg a többiektől távol járőröző, gyanútlan gonosztevőkre. Batman egyik leglátványosabb támadása is így hajtható végre: a szobrokról elrugaszkodva, a kiszemelt ellenfél felé vitorlázva, egy pontosan időzített, repülésből bevitt rúgással hatékonyan a földre lehet küldeni az ellent. A háttal álló célpontok esetében célravezető a csendes kivégzést alkalmazni, ekkor a rosszfiú mögé lopakodva egy fojtó mozdulattal lehet hatástalanítani anélkül, hogy a társai észrevennék.

Terror a zártosztályon

A játékot kiadó Eidos gyakorlatilag mindent egy lapra tett fel a Batman Arkham Asylum fejlesztésének kezdetén, a cég - történetében sokadszor - a csőd felé száguldott éppen. Az aktuálisan zajló fejlesztések sem voltak biztonságban, ugyanis a tavalyi karácsonyi szezonban megjelent címeik nem arattak túlzottan nagy sikert. A megjelenés előtt pár hónappal az egyik legnagyobb japán forgalmazó, a Square Enix vásárolta fel a kiadót, és nem csupán új névvel (Eidos Europe), de új stratégiával is előálltak. Ennek az egyik áldozata a magyar stúdió lett, az utolsó játékuk, a Battlestations: Pacific sajnos nem tudott az elvárásoknak megfelelő eredményeket elérni a megjelenés utáni első hónapban, így a csapatot szélnek eresztették.

Forrás: [origo]
Robbanó zselé: a kütyük oldják meg a problémákat

A kiadó az átalakítások után teljes erőből az új Batman játékra koncentrált, az elmúlt idők legnagyobb marketinghadjárata kísérte a megjelenést, amit meglepő módon a nyár végére időzítettek. A premier előtt megint gyülekezni kezdtek a fekete fellegek, több játékipari forrás azt állította, hogy a cég jó pontszámok vásárlásával, a rossz kritikák visszatartásával próbálja meg a lehető legjobb startot biztosítani. Az Eidos korábbi játéka, a Kane & Lynch kapcsán robbant ki hasonló botrány, a cég akkor megakadályozta, hogy idő előtt negatív kritikák jelenjenek meg. Ezzel elérték, hogy a végül a kritikusok által földbe tiport játék egész jó bevételi számokat hozzon.

Minden félelem ellenére siker az Arkham Asylum

A baljós árnyak gyorsan tovatűntek a premier idejére, a játék a megjelenést követően gyors egymásutánban két világrekordot is beállított. A Batman Arkham Asylum lett a valaha legmagasabb átlagpontszámot elért szuperhősös játék, ezzel be is került a Guiness-rekordok könyvébe. Ami talán még fontosabb, soha egyetlen hasonló jellegű játékból sem tudtak az első hónapban olyan mennyiséget eladni, mint Batman új kalandjából. A Sötét Lovag és Joker küzdelme eddig összesen 2.2 millió gamert érdekelt annyira, hogy pénzt is adjon érte.

A sikerhez hozzájárult az is, hogy bár a PC-s változat valamivel később jelent meg, mint a konzolos verziók, de - például az Need for Speed új epizóddal ellenben - most végre a PC-s közösség nevethetett utoljára. Az Nvidia grafikus kártyák tulajdonosai ugyanis olyan fizikai-, illetve grafikai effekteket tudnak aktiválni a játékban, mely sokkal látványosabbá, élvezetesebbé teszi a PC-s változatot, ráadásul mindehhez nem is kell a világ legbrutálisabb erőművével rendelkezni. Szerencsére a játék nem csupán mutatós, valóban hosszú, izgalmas kalandot kínál jó történettel és bőséges extrákkal. Az akciójátékok és a szuperhősös küldetések szerelmeseinek kihagyhatatlan darab, de gyakorlatilag minden játékosnak érdemes kipróbálni az év eddigi legizgalmasabb, legprofibban összerakott, legütősebb remekművét.

Tóth Tibor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!