Vajon mi lehet demotiválóbb annál a vezetőnél, aki unja a munkát, unja a kollégáit, unja az életét? Ha ő közömbös, a beosztottjai minek törnék magukat? A feledhetetlen főnök
él-hal a munkájáért
és a vállalatért. Örömmel, sőt hálával végzi a munkáját, és nem csinál belőle titkot. Ez pedig ragadós.
Az önző és alkalmatlan vezető belökdösi a munkatársakat a busz alá, ha az érdekei úgy kívánják. A karizmatikus vezető pedig még azelőtt kirángatja őket onnan, hogy beesnének. Proaktív, coacholja a csapatot – azaz edzőként viselkedik.
Akkor is segít, ha előzőleg ő helyezte el az akadályokat a pályán.
Csak egy paranoid és kisebbségi komplexusokkal sújtott főnök harcol a munkatársaival.
A tábla ugyanaz, de az első játékban az összes figura egyforma. Ami pedig üzleti modellnek rém gyenge.
Senki nem arra vágyik, hogy arctalan kis fogaskeréknek tekintsék
és úgy is bánjanak vele. A sakk évezredek óta lázban tartja az emberiséget, a mozgáskombinációk gazdagságától talán nem egészen függetlenül. Minden szereplő más lépésben jobb, mint a többi,
mindenki másfajta tudással járul hozzá a győzelemhez.
A felejthetetlen főnök a sakkmesterre hasonlít. Mindenkinek ismeri a gyenge pontjait, ahogy átlátja és számon tartja azt is, ki miben jobb bárki másnál. Így aztán
arra is képes, hogy kihozza belőlük a legtöbbet.
Milyen a jó vezető?
Mindenek előtt együttműködő: fontosnak tartja, hogy a munkavállalók folyamatosan képezhessék magukat – mondta az Üzletrésznek Szatmári Sándor business coach.
A teljesítményt nem maximalizálja, hanem optimalizálja. Csapatjátékos. Igazodik a változó környezethez. Átlátható szempontok szerint értékeli a többiek munkáját, a célja a csapattársak eredményessége, sikere és megbecsültsége. Hisz a kétoldalú kommunikációban.
A karizmatikus vezetőt ezen felül különleges elhivatottság fűti. Saját magát is folyamatosan fejleszti. Nem mondvacsinált célokért dolgozik, hanem azon fáradozik, ami az adott közösség elemi érdeke, létszükséglete. Kisugárzása egyértelmű és azonnal feltűnő, egyszerre közvetít szolgálatot és tekintélyt.
A szuper főnök az, aki. Önmaga. Minden körülmények között.
Nem maszatol, nem pattintja le a munkatársait átlátszó ürügyekkel,
és szinte leírni is pironkodunk, annyira magától értetődő:
nem hazudik a szemükbe. Soha.
Vállalja a felelősséget, vállalja a hibáit.
A felejthetetlen főnök nem fél a nyílt beszédtől. Kiteríti a kártyáit akkor is, ha kellemetlen a helyzet. Nem tartja meg magának a fontos információt, bízik a munkatársaiban,
hiszen becsüli őket. Ha nem így lenne, nem dolgozna velük.
Rendszeresen tart értekezletet „őszinte kérdések és válaszok órája” mottóval. Nem szalad el a szembesítés elől,
nem hárít, nem söpröget szőnyeg alá.
Mert könnyedén átlátja, hogy az hosszú távon a világ minden kellemetlen szavánál több kárt okoz a vállalatnak.
Ha beüt a krach, a felejthetetlen főnök nem szétzuhan és menekül fejvesztve, hanem Eugene Kranz-cá válik – mert az Apollo 13 legendás repülésigazgatója még
akkor is a csapatmorált tartotta szem előtt, amikor biztosnak tűnt a halál.
„Figyeljetek ide, mindenki maradjon nyugodt. Oldjuk meg a problémát, de ne semmiképp ne súlyosbítsuk találgatással” – pánikkeltés helyett így szólt az űrhajósokhoz. Pedig később azt nyilatkozta, halvány fogalma sem volt róla, hogy fogja visszahozni őket a Földre. De
az ember nem ragasztja át a bizonytalanságot a többiekre.”
A felejthetetlen főnökkel könnyű kapcsolatba kerülni. Láthatóan melegszívű, még ha a munkahely nem is a barátságról szól elsősorban. Tudatában van annak, hogy a munkatársainak is vannak érzelmeik, de
pontosan felismeri, mikor kell kordában tartani őket.
Nem helyezi magát piedesztálra, képes nyilvánosan bocsánatot kérni, elismeri, ha hibázott. Bátor, lelkes, szerény és erős, ez pedig az egész csapatát lelkesíti.
Nem parancsol és nem tilt.
Tudja, hogy a munkatársai felelős felnőttek. Az emberei azért követik, mert hiteles és meggyőző, nem pedig azért, mert ukázt kaptak rá.