Az Y generáció, vagyis az 1982 és 1999 között született nemzedék, egyre kevésbé kalandvágyó, viszont igencsak hiú – derül ki az Expedia, online utazási vállalat adataiból. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a válaszadók majdnem fele (43 százaléka) úgy vélte, hogy a vakáción készített fotóikra érkező kommentek legalább olyan fontosak vagy fontosabbak, mint hogy megismerjék a célállomány autentikus kultúráját. Ez az 1945 és 1960 között született generációba (bébi-bumm) tartozóknál csupán 16 százalékban van így – írja a Business Insider.
Emellett az Y generáció tagjainak szintén 43 százaléka mondta azt, hogy
megijeszti az egyedül utazás gondolata,
míg a „bébi-bumm” nemzedékből csak 32 százalék érezte ugyanezt.
A kutatást egyébként 18 és 64 évesek között végezték el az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, az USA-ban, Kínában, Ausztráliában, Brazíliában és Dél-Koreában, országonként ezer fő megkérdezésével.
Az Expedia alelnöke és kiskereskedelmi vezetője, Gary Morrison arra is kitért, hogy mindezek hogyan hatnak a turisztikai szektorra.
Miközben az egyedül utazás mindig is az egyik legizgalmasabb tapasztalatnak számított, ez ma már sokkal kevésbé jellemző – mondta Morrison. Kiemelt azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy napjainkban az emberek sokkal kevésbé vágynának kalandokra, ezzel szemben inkább a kockázatkerülés szintje emelkedik.
A másik fontos tényező, hogy manapság
az emberek kevéssé akarnak csak úgy belevágni egy ismeretlen kalandba,
ha utazásról van szó. Szeretik ugyanis, ha a lehető legtöbb információ a rendelkezésükre áll a választott célállomásról.
Az Expedia éppen ezért folyamodott
a virtuális valósághoz.
Ennek segítségével a fogyasztók egyfajta tapasztalatot kaphatnak a választott helyről, mielőtt még elutaznának oda – teszi hozzá Morrison. Megjegyezte azonban, hogy a virtuális valóság a jövőben sem helyettesítheti a valódi utazás élményét – visszautasítva ezzel az erre vonatkozó elméleteket.
A jelentés külön kiemelte továbbá a közösségi média fontosságát az utazások kapcsán. Egyrészt az élmények megosztása is igen fontos szempont, de Morrison maga például azt találta a vizsgálat legérdekesebb eredményének, hogy a választáskor az egyik legfontosabb aspektus az volt, az utazó mit gondol, mások hogyan ítélik majd meg a döntését. A jelenség egyik legfontosabb következtetése a vállalatokra nézve természetesen az, hogy a közösségi média immáron megkerülhetetlen tereppé vált.