A világ legrégebbi cunamiáldozatának maradványát találhatták meg

cunami
Pápua Új-Guinea őslakói évezredek során át megtanultak együtt élni a pusztító szökőárakkal
Vágólapra másolva!
A világ legrégebbi ismert cunamiáldozatának maradványát találhatták meg kutatók Pápua Új-Guineán.
Vágólapra másolva!

A cunami üledékébe ágyazódott be a koponyadarab

A csendes-óceáni szigeten Aitape városka közelében 1929-ben talált rejtélyes koponyadarabról a kutatók sokáig úgy hitték, hogy a Homo erectus egy 140 ezer évvel ezelőtt kihalt fajától származik.

Újabb kutatások kiderítették, hogy a koponyatöredék mindössze 6000 éves.

Cunami által letarolt partszakasz Indonéziában Forrás: AFP

Egy nemzetközi kutatócsoport alaposan megvizsgálta azt az üledékréteget is, amelyben a csontot megtalálták, és megállapították, hogy összetétele

nagy hasonlóságot mutat azzal az üledékkel, amelyet a térséget 1998-ban sújtó szökőár hagyott maga után,

például hasonló mikroszkopikus óceáni organizmusokat találtak benne.

A szökőár sodorhatta a lagúnába az őskori áldozatot

Az aitapei koponya egy folyómederben került elő, 12 kilométerre a tengerparttól. A geológiai vizsgálat során szökőár egyértelmű jeleit találták meg, és megállapították azt is, hogy a lelőhely hajdan tengerparti lagúna volt.

A tengeri szökőár, a cunami a természet legpusztítóbb jelenségei közé tartozik Forrás: The Telegraph

A koponyadarabon kívül nem találtak más csontot, de ez is egybevág azzal, hogy

szökőár idején az áldozatok közül sokakat sodor magával az áradat a lagúnákba,

ahol krokodilok végeznek velük, így történt ez 1998-ban is.

A szigetlakók megtanultak együtt élni a gyilkos cunamikkal

Az 1998-as gyilkos szökőár több mint 2000 emberéletet követelt Pápua Új-Guineán, egész falvakat törölt el a Föld színéről, pusztítást végzett a termésben és áttelepülésre kényszerített sok túlélőt.

Pápua Új-Guinea őslakói évezredek során át megtanultak együtt élni a pusztító szökőárakkal Forrás: Kisgyörgy Éva

Az üledékben tapasztalt "földtani hasonlóságok" arra utalnak, hogy

a térségben az emberek évezredek óta együtt élnek a szökőár jelenségével

- állapították meg a kutatók a PLOS One tudományos folyóirat csütörtöki számában megjelent tanulmányukban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!