A Momentum színeiben majdnem főpolgármester-jelöltté lett Veiszer Alinda a szlovák közmédiában folytatja - olvashattuk néhány napja a szalagcímeket. Veiszer Alinda az a riporternő, akit Simicska azonnal kidobott a számára elbukott választás után. Veiszer a magyar televíziós életben - Kálmán Olga mellett - az egyik legmosolyogtatóbb szereplő. Interjúi abból álltak, hogy kinyomtatott Wikipédia-papírokból az interjúalanyok életrajzára kérdezett rá. És persze a maga ügyetlen módján próbálta szidni a kormányt. Kirúgása után arról elmélkedett, hogy szívesen lenne egy majdani baloldali kormányban oktatási vagy kulturális miniszter...
De Veiszer Alinda komikus önmenedzselése miatt méltatlanul siklottunk el a magát szabadszájúnak mutató újságíró, Stumpf András leigazolása mellett, aki már hónapok óta a felvidéki Új Szó újságírója lett - erről a Figyelő írt. A lap "Erkölcsi magasságok a szlovák mélységből" című cikkében részletezi, mit is lehet tudni az Új Szóról.
A Figyelő összeállítása szerint
Stumpf András most egy olyan újságnak dolgozik, amelynek például Kerényi György, az MSZP bukott kommunikációs igazgatója is tagja.
Kerényi György néhány hónapig Botka László sajtósa volt, de az MSZP-ben tiltakoztak ellene, mert magas fizetése ellenére semmilyen eredményt nem ért el. Soros blogja, a 444 viszont komikus írásokban istenítette a korábbi rádióst.
A legismertebb szlovákiai magyar nyelvű médium legutóbb akkor került nagyobb figyelem középpontjába, amikor 2014-ben jelentős, 50 százalékos tulajdonrészt szerzett benne a szlovák Penta-csoport. A cég később 100 százalékos tulajdonossá vált, így teljes körű befolyást szerzett a lapban.
A közép-európai befektetői kör leginkább a húsiparban, energetikában, kohászatban és egészségügyben érdekelt, de jelentős szeletet hasított ki magának a szlovák médiából is.
Emlékezetes, hogy amikor 2014 őszén híre ment, hogy a szlovák vállalkozói kör tulajdonrészt szerez az egyik legismertebb szlovákiai magyar nyelvű médiumban és az SME című napilapban, tömegesen jelentették be az újságírók felmondásukat.
Az újságírók nagy része vélhetően a gazdasági csoport kétes ügyletei miatt vette kalapját, hiszen elég egy egyszerű böngészés az interneten, és a mesés gazdasági sikerek mellett a Penta ingoványos talajon álló ügyleteit dobja fel a kereső. A Penta alapítóinak közös története a kommunizmusba nyúlik vissza, amikor együtt kezdtek tanulni a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO), melyet sokan a KGB toborzóhelyeként tartanak számon.
Gyilkossági ügy is felmerült a Pentával kapcsolatban,
sajtóinformációk szerint a Kuciak-ügy egyik vádlottja, Alena Zs. azt vallotta, hogy a befektetési csoport vezetője, Jaroslav Haščák is a gyilkosság megrendelői között lehet.
A legnagyobb szlovák korrupciós ügyben is felbukkant a cég neve. 2011-ben kerültek fel a világhálóra a Gorilla-iratokként elhíresült, a szlovák titkosszolgálathoz kötött dokumentumok, melyek a titkosszolgálat anyagait tartalmazták. Az iratok a pozsonyi Vazovova utcában lévő konspirációs lakásban lezajlott eseményeket írják le. A lakásban folytathatott viszonyt egymással Haščák és a Nemzeti Vagyonalapot vezető Anna Bubeníková.
A botrány kirobbanása után olyan feltételezések láttak napvilágot, melyek szerint a Penta vezetője ilyen módon gyakorolhatott befolyást a privatizációkra és állami vállalatok vezetésére.
A Penta a kezdetektől tagadja, hogy az iratokban leírt események megfelelnének a valóságnak.
Stumpf András (aki úgy vesztette el a munkáját, hogy Simicska Lajos a harmadik kétharmad után megszüntette a hetilapot, ahol dolgozott) gyakran írt az általa zavarosnak gondolt magyar viszonyokról, azonban mindezt egy olyan lapnál teszi, amelynek a tulajdonosa körül is meglehetősen sok kérdés merült fel az elmúlt években.