Megkezdődött az NB I 2021-22-es szezonja a zöld-fehérek számára is. Az előző szezonhoz képest a legkomolyabb változás a vezetőedző személyét illetően volt a nyáron a Fradi háza táján: Szergej Rebrov helyett immáron Peter Stöger irányítja a 32-szeres magyar bajnokot.
Az osztrák szakember első bajnoki kezdőcsapata így nézett ki:
Bogdán - Wingo, Blazic, S. Mmaee, Csontos - Vécsei, Laidouni - Mák, Tokmac, Zubkoc - Boli.
A legnagyobb nevek közül Dibusz Dénes és Myrto Uzuni is a kispadon kezdte a Kisvárda elleni találkozót.
A Fradi már a mérkőzés első pár percében beszorította riválisát a saját tizenhatosa előterébe, de a fegyelmezetten védekező kisvárdaiak jól koncentráltak, és tartották a gól nélküli eredményt.
Az első komoly helyzetre 25 peret kellett várni, és meglepetésre a Kisvárda alakította ki azt. Egy szabadrúgás után Navrátil elé került a labda a tizenhatoson belül, aki szép mozdulattal lőtt kapura, de Bogdán védeni tudott.
A 32. percben Bumba akadályozta meg a beadásra induló ferencvárosi futballistát, amiért megkapta a találkozó első sárga lapját. Egy perccel később Csontos ívelte remekül Zubkov felé a labdát, amit az Eb-n is megforduló ukrán játékos nem tudott jól átvenni az ötös sarkánál.
Az első félidő hajrájában Mmaee beívelésére Wingo érkezett a hosszún, de a Fradi két új igazolásának összjátékából sem született gól, így a szünetre gól nélküli döntetlennel mehettek a csapatok. Peter Stöger a második játékrészre két támadót is becserélt, Mák helyére Uzuni, Tokmac helyére Zachariassen érkezett a pályára.
A Fradi-cserék ellenére Matheus góljával a 46. percben a Kisvárda szerezte meg a vezetést.
A szabolcsiak játékosa bal külsővel szerzett látványos találatot.
Az 57. perben ismét a várdaiak veszélyeztettek, Bumba csavart a kapura, de a hazai védők blokkolni tudtak. Az első óra végén Wingo veszélyes beadására Zachariassen és Boli érkezett középen, de egyikük sem tudta bepiszkálni a labdát a kapuba.
A 64. percben Navrátil megszerezte a Kisvárda második gólját.
A cseh futballista jól használta ki a Mmaee eladott labdája után kialakított helyzetet és Bogdán mellett lőtte be a labdát a kapuba.
Vécsei távoli lövése nem jelentett komoly veszélyt, majd a 77. percben a játékvezető a videobíró segítségével tizenegyest adott a Fradinak. Kravchenko lépett rá Ryan Mmaee lábára, jogos ítélet született.
A 79. percben Ryan Mmaee büntetőből lőtt góljával a Fradi szépített is.
A 87. percben a Kisvárda lezárhatta volna a meccset, de Camaj bombája csak a felső lécen csattant. Ennek végül várdai szempontból nem lett komoly jelentősége, sikerült megtartaniuk az előnyüket az öt perces ráadásban is.
A Fradi egy Kisvárda elleni 2-1-es vereséggel kezdte az OTP Bank Ligát.
Napra pontosan 16 évvel ezelőtt kapott ki a Ferencváros az NB I nyitó játéknapján, akkor a Fehérvár győzte le a rekordbajnokot 1-0-ra. A címvédő legközelebb a BL-selejtezőben lép pályára, amikor szerdán 20:00-kor a cseh Slavia Praha látogat a Groupama Arénába.
20Oleksandr Zubkov |
32Claudiu Bumba |
42Robert Mak |
46Matheus |
64Jaroslav Navratil |
79Anton Kravchenko |
84Driton Camaj |
87Franck Boli |
93Bohdan Melnyk |
1Ádám Bogdán |
8Ryan Mmaee 79 |
14Igor Kharatin |
15Adnan Kovacevic |
16Kristoffer Zachariassen |
21Endre Botka |
22Roko Baturina |
23Marijan Cabraja |
24Máté Katona |
44Stjepan Loncar |
90Dénes Dibusz |
93Aissa Laidouni 62 |
3Samy Mmaee |
10Tokmac Chol Nguen 46 |
11Oleksandr Zubkov 73 20 |
19Bálint Vécsei |
20Robert Mak 46 42 |
25Miha Blazic |
31Henry Wingo |
53Dominik Csontos |
70Franck Boli 87 |
77Myrto Uzuni |
32Dávid Dombó |
27Jasmin Mesanovic 80 |
25Matheus 46 |
20Jaroslav Navratil 70 64 |
19Herdi Prenga 51 |
18Bohdan Melnyk 93 |
10Claudiu Bumba 32 |
6Bence Ötvös 70 |
4Anton Kravchenko 79 |
2Viktor Gey |
45Slobodan Simovic |
12Artem Odintsov |
3Lazar Zlicic |
5Lazar Cirkovic |
7Driton Camaj 84 |
8Yanis Karabelyov |
17Jasir Asani |
21Andras Gosztonyi |
23Richard Jelena |
33Tamás Rubus |
67Krisztián Nagy |
88Erik Czérna |