Becsületsértésért elítélték Donáth Anna apját, Donáth Lászlót

Donáth László, Donáth Anna, montázs
Vágólapra másolva!
A zaklatással és könnyű testi sértéssel vádolt evangélikus lelkész, volt szocialista országgyűlési képviselőt Donáth Lászlót becsületsértésért ítélte el a bíróság. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős - írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Ítéletet hirdetett a II.-III. kerületi bíróság a szexuális zaklatással vádolt Donáth László evangélikus lelkész ügyében.

Donáth László evangélikus lelkész, volt szocialista parlamenti képviselő Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A momentumos EP-képviselő Donáth Anna apját a Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház egyik alkalmazottja jelentette fel, miután állítása szerint a lelkész 2019 júniusában egy konfliktus kapcsán bántalmazta. Az eset akkor történt, amikor a nő a Szeretetház egyik folyosóján található festmény előtt hagyta kézi takarítókocsiját. Az alkalmazott szerint a lelkész durván számon kérte rajta, hogy miért tolta a takarítókocsit a képhez, sőt, emiatt fojtogatta is.

A vád szerint a volt MSZP-képviselő emellett több esetben is szexuálisan közeledett a sértett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. A történeti tényállás mindkét esetben megvalósult. Donáth ellen az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés és folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatt emelt vádat.

A bíróság 2021 februárjában tárgyalás megtartása nélkül meghozott büntetővégzésében

bűnösnek mondta ki a volt politikust, és másfél év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két és fél év próbaidőre felfüggesztette.

A lelkész az eljárás során végig tagadta a vádakat, így nem is fogadta el a döntést, és a tárgyalás megtartását kérte. A szeptember elején tartott tárgyaláson rövid vallomást is tett, amelyben a konkrét eset kapcsán annyit elismert, hogy ingerülten szólt rá az alkalmazottra, annak vállára téve a kezét. Hogy felindultságában Donáth mit mondott a nőnek, arról mást mondott a bíróság előtt és mást a kihallgatásán. A legutóbbi tárgyaláson úgy emlékezett, hogy a „Voltál-e már megszorongatva?" kérdést tette fel a nőnek, a gyanúsítás során azonban ennél durvább mondatra emlékezett, jelesül:

Ugyanakkor visszautasította, hogy könnyű testi sértést követett volna el, ahogy azt is, hogy szexuális ajánlatokat tett volna a nőnek és fogdosta.

A hétfőn kihirdetett elsőfokú ítéletben azonban a bíróság jelentősen enyhített a korábbi büntetővégzésen:

Donáthot csak becsületsértésben találta bűnösnek, a folytatólagosan elkövetett szeméremsértés miatti büntetőeljárást azonban megszüntette.


A volt országgyűlési képviselőnek összesen hatszázezer forint pénzbüntetést kell fizetnie. A bíróság bizonyítottnak látta a konkrét eset megtörténtét, azaz, hogy Donáth számon kérte az alkalmazottat, akinek megszorította a nyakát

A bíróság szerint bár mint vezető részéről jogos lehetett a lelkész általi számonkérés, ennek nem ez a módja. Ugyanakkor el kellett dönteni, hogy ez tettleges becsületsértésnek vagy könnyű testi sértésnek számít-e. Az azonban nem nyert megerősítést, hogy a nő sérülése ebből származott-e.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!