Bár a régészek nem találtak a közelben bizonyítékot paleolit kori leletekre, de korábban kőeszközöket (mikrolitokat) és vadásztáborokat fedeztek fel itt, ami arra utal, hogy a mezolitikumban élő vadászó és gyűjtögető közösségek letelepedés nélkül járták a területet. A neolitikus tevékenység a középső és késő neolitikumból származik, amikor az Überlingeni-tavon (Alsó Bodeni-tó), a Constance Hopperben (a Bodeni-tó öblében) és az Obersee-n (Felső Boden-tó) települtek meg az úgynevezett cölöp- és vizes élőhelyek.
A langenargeni Tókutató Intézet 2015-en egy húsz kilométeres vonalat fedezett fel 170 mesterséges, ember alkotta víz alatti kőhalomból, amikor a Bottighofen és Romanshorn közötti délnyugati parton mérte a tó mélységét.
Az előzetes tanulmányok feltárták, hogy a kövek a tó partjától 200 méterrel párhuzamos vonalat alkotnak, és mindegyik átmérője elérheti a harminc métert, magassága pedig csaknem két méter. A kőhalmok egy tavi üledékrétegen ülnek, amely a rajnai gleccser visszahúzódása után rakódott le több mint 10 ezer évvel ezelőtt.
Egy új tanulmány részeként a régészek kotrógép segítségével távolították el az egyik üreg körüli anyagot, hogy meg tudják figyelni a rétegszerkezetet a tó fenekétől a kőrétegig.
Találtak egy fadarabot, amely az emberi feldolgozás primitív nyomait mutatja, és amelyet a kutatók az szerkezet időbeli meghatározásához használnak. Úgy vélik, hogy az építményt a neolitikum időszakában építették.
Egy ilyen monumentális építményt nem hozhat létre pusztán egy cölöplakó közösség, ezért valószínű, hogy több tóparti falu is érintett volt ebben
– mondta Urs Leuzinger, a Thurgau Kanton Régészeti Múzeumának munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak.
Hozzátette: a kőhalmok rendeltetését még nem tudták meghatározni, de kultikus tevékenységeket vagy temetkezési platformokat tudnak elképzelni lehetőségként. Az is lehet, hogy egyszerűen a halászatot segítették.
A csapat azt tervezi, hogy hamarosan visszatér a Boden-tóhoz, hogy megvizsgáljon egy harmadik kőhalmot, hogy további bizonyítékokat szerezzen e titokzatos műemlékek építési időszakáról és funkciójáról.