Özv. Klikkenhoffer Tiborné Aranka néni a hajdúböszörményi Radnóti utcában rápillant a kakukkos órára, és megállapítja, hogy ideje berántani a borsólevest, ha időben akar végezni az ebéddel, mert a Tibi gyerek délben szeretik ebédelni. Bár már 47 éves a Tibike, de mindég elkujtorog valahová, a múltkor a papa Wartburgját gyeszikölték a haverokkal, most meg valamit traktoroznak.
Így van ez jól, szorgalmas gyerek a Tiborka, de legyen is dógos, ha mán nem nősült meg. Délre haza szokik gyönni, oszt a két jércét addig még ki is kelletik rántani - mondja Aranka néni a sparhelt mellett szundikáló kövér macskájának, amikor hirtelen hangrobbanás történik - valaki a távolban gázfröccsöt ad egy traktornak -, a fal megreped, és a kakukkos óra beleesik a tyúkos vájdlingba, tele-műszerolajozva a két jércét. Lehet kidobni.
Ifj. Klikkenhoffer Tibor időközben az utca végén, a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola udvarán erősen kapaszkodik a sörösdobozába, nehogy elvigye a hangnyomás, ami az itt rendezett Traktorhúzó Európa-kupa velejárója. Olyannyira, hogy bő kilométernyire mi is összerezdülünk, miközben felkészülő jelleggel elmajszolunk néhány tucat parizeres zsömlét a kocsiban.
A tractor pullingként is emlegetett sport végtelenül egyszerű: van egy fordított sofőrkabinos kamionhoz hasonló, tolólappal felszerelt fékezőpad, amit szánnak, súlypadnak is neveznek, ezt kell traktorral végighúzni egy 100 méter hosszú pályán. Az nyer, aki a legmesszebb húzza. A dolog végtelenül bonyolult: ha többeknek sikerül végighúzni a teljes távon - amit full pullnak neveznek -, akkor tesznek még súlyt a padra (szánra), és újabb körök kezdődnek, egészen addig, amíg valakinek féknyomos nem lesz az alsónadrágja. Pontosabban, aki a padot a legtovább húzza.
Huncut csavar a dologban, hogy a szánon elhelyezett súlyokat a húzás elindulása után egyre előrébb tolják egy láncos szerkezettel, minek következtében a tolólap egyre lejjebb kívánkozik, tehát a húzás menet közben egyre nehezebb lesz.
A szabályokkal szemlátomást nem mindenki van tisztában, de ez nem zavar senkit. A pulling ugyanis mindenekelőtt egy brutális erődemonstráció, Gyúrós Zoli a kocsma elől, aki a kokszra megiszik egy hordó sört, felemel egy lovat, kioszt néhány nyolc napon túl gyógyuló pofont, majd a haját tépve beleüvölti az éjszakába, hogy "ribanc vagy, Rózsi".
A traktorhúzás mindemellett maga az evolúció, amit élőben lehet tanulmányozni, nem csoda, hogy több mezőgazdasági suliból is érkeztek ide diákok. Van egy benga nagy súly, amit nem lehet megmozdítani. Mit csinál a szorgos traktorista? Bevonul a fészerbe, és épít egy szörnyet, amivel el tudja húzni. Mit csinál a Jóisten/természet, aki ebben a felállásban a szervezőbizottság? Tesz még néhány tonnát a - profiknál 20 tonna körüli tömegről induló - padra. Szegény madár erre mit tehet, visszamegy a sufniba, és tovább bütyköl, fejlődik.
Előzetesen azt tippeljük, hogy a 3200 forintos jegyár (a belépés 14 éves kor alatt ingyenes) erősen megszűri az érdeklődőket, de nincsen igazunk, minden társadalmi réteg képviselteti magát, a gyíkbőr óraszíjas arisztokratától a műbőr kalapos nyugdíjas bácsiig. A hang már a messzi távolban mellbevágott, itt még két dolog sokkol: a szél elképesztő mennyiségű fekete kipufogófüstöt fúj a közönségre,
fél óra az aréna mellett húsz év dohányzással ér fel.
A másik, hogy mennyi itt a nő. A jó nő - pillantunk össze Polyák fotóssal. „Majd azt írom, hogy ezt te mondtad, rendben?” - kérdezem, de a traktorbőgés miatt sajnos nem hallja.
A futamokon mindenféle szerkezettel lehet indulni. Vannak az amatőrök, akik teljesen hétköznapi, utcai traktorokkal, mondjuk egy MTZ-vel, szó szerint a földekről kanyarodnak be. Leszurkolnak 10 ezer forint nevezési díjat, és hajrá. Akad itt egy-két legény a suli diákjai közül is, sajnos nem jól hallani a szpíkert, a neveket nem értem, csak azt, hogy az egyik srác tizenegyedikes. Aztán vannak a profik, akik a Pro Stock és a Light Modified kategóriában tolják. Illetve húzzák. Előbbiek közel állnak a szériagépekhez, külsőre nem feltétlenül lehet megmondani róluk, hogy 8 baros turbónyomással, 6800-as maximális fordulatszámon több mint 2000 lóerőt adnak le.
Utóbbiak pedig a teljesen elszállt kategória, ezek már egyedi építésű gépek. Térhálós váz, ember magasságú hátsó-, viccesen pici első kerék, tankból, második világháborús repülőgépből, helikopterből, teherautóból kiszedett és alaposan megbuherált, nagy lökettérfogatú motorok, amik mehetnek dízelolajjal, kerozinnal vagy metanollal. Itt már akár 6500 lóerős gépekről beszélünk.
A Rocco név Hajdúböszörményben is elég jól cseng, gondoljunk csak Luchino Visconti Rocco és fivérei című filmjére, míg az igazán műveltek előtt valószínűleg Rocco Siffredi neve sem ismeretlen. Traktorista körökben ugyanez a keresztnév egyenlő az istencsászársággal, a Rocco Power Team Four NoHemi gépén ugyanis négy V8-as Hemi motor van.
Metil-alkohollal megy,
34 480 köbcentis, és 10 400 lóerős.
Szűz Mária, könyörögj érettünk! A magyar utcaképet még mindig meghatározó 1300 köbcentis első esztergomi Suzuki Swift 68 lóerős, ehhez képest egy 400 lóerős autó az már nagyon durva sportkocsi. Ennek a traktornak meg tízezret még oda kell írni a négyszáz lova elé. Uram, irgalmazz, Krisztus, kegyelmezz!
Az amatőrök közül nagyon szimpatikus az egyik helyi dízeladagoló-szerviz tulajdonában lévő Retro Kóboj nevű, ízlésesen kinéző 1969-es MTZ 50-es, a pilóta Móricz Kamill komplett dallamokat tud eljátszani a bokszutcában gázpedállal, de ahogy észrevettem, csak akkor, ha csinos nőket lát.
A futamok bő fél percig tartanak, aztán az agyagos talajból összetolt pályát locsolják, tárcsázzák, tömörítik - egyszerre négy gép sürög. Nagyon precízen dolgoznak, amihez viszont idő kell. Érzetre 10 százalék húzás, 90 százalék pályakarbantartás lehet az arány.
A hangszórókból nagy bánatunkra Z kategóriás diszkókat és ZS besorolású lángossütőket idéző tuc-tuc zene üvölt. Ha a DJ-nek volna humorérzéke, fölrakná a Kotonszemű Dzsót, de nem rakja. Tűz a nap, estére magam is redneck leszek - gondolom. (És tényleg.)
Valószínűleg a sok csinos nő miatt van némi túlfűtött maszkulinitás a levegőben.
Szívesen hazavinnélek, mosogatni kéne otthon
– mondja a szórólapot osztogató hosztesznek egy zoknis-szandálos illető rezgő tokával. A lány nem megy, a zoknis-szandálos úr haverjai jót röhögnek. És itt látom életem első piros-fehér-zöld kovbojkalapját is, de nyugodt maradok, mert a mindig elegáns Márai Sándortól tudom, hogy „az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni”. Pláne máséval.
Az amatőr traktorok után kamionok állnak a súlypad elé. Ezek többnyire leszolgálták a maguk 1-2 millió kilométerét, átestek némi tuningon, és a tisztes nyugdíjas évek jegyében most traktorhúzó versenyeken nyomják az ipart. A Rocking Horse nevű holland gép egy 1998-as Scania, Lengyelországban használták, 16 ezer köbcentis, 230 lóerős volt, most több mint 1500. A Soho Party ott tart a hangszórókban, hogy „repülj velünk a szerelem szárnyán, indul az utazás, csak erre vártál”, amikor a kamiont elindítják. Rossz ómen, a Scania 8,92 méter után lefullad. Később még egy lehetőséget kap, akkor csont nélkül teljesíti a távot.
Hiányolom a szabócentivel szaladgáló pocakos bírókat, de mint kiderül, a távolságot lézerrel mérik, és egy-egy futam után rögtön ki is írják egy apró kijelzőre a hatalmas reklámtábla fölött.
Ahogy elnézem ezeket a 800-1800 lóerős gépeket, meg később az 5000 pluszos traktorokat, eszembe jut a kis Daihatsu Cuorém (41 LE). Az a közös bennük, hogy mindegyiknél nagyon vigyázunk a fordulatszámra. A Daihatsuval az úgynevezett lendületből autózás technikája a legüdvösebb, nagyon kell figyelni arra, nehogy elfogyjon a fordulatszám, vele pedig a kraft. És ez itt is pontosan így van: viszonylag lassan kéne elindulni, hogy tapadjanak a kerekek, de durván kellene nyomni a gázt, nehogy lefulladjon a kamion vagy a traktor.
A traktoroknál egyébként
jellemzően elemelkedik az első két kerék húzás közben.
Mindkét hátsó kereket külön lehet fékezni, így az elemelkedéstől a pilóta a két fékpedállal kormányoz. Már az elején nagyon észnél kell lenni, egy rossz mozdulat, és az egész szerkezet beszitálhat, aminek az az ára, hogy lassítani kell, ami könnyen megállást is jelent egyben.
A Light Modified kategóriában holland, belga, német és dán csapatok indulnak. Kedvencem a dán Black Power, amin éppen 3 darab 9 literes, 1300 lóerős Chevy-blokk van, de a honlapjuk szerint fel tudnak dobni a szekérre 5 motort is, ami ugye 6500 lóerő. És 75 liter elégetett metanol 100 méteren. Vannak a mezőnyben szerényebben fogyasztó gépek is, akad, amelyik 50, sőt 30 literrel is beéri ekkora távon. Számolgatni kezdek. Száz méteren ötven liter. A Daihatsu ezer kilométeren fogyaszt ötven liternyit, igaz, nem faszeszt, hanem benzint. 1000 km az 1 000 000 méter. Jesszum pepi,
a Black Power tízezerszer többet fogyaszt,
mint a Cuore! Ezen a ponton elájulok.
Állítólag percekig lázasan hánykolódom a lelátó tövében, közben fennhangon arról értekezem, hogy ha nyerek a lottón, akkor nem kezdek bele a traktorhúzásba, hanem meghúzom magam szerény kastélyom báltermében, és az lesz a hobbim, hogy
húszezresekkel gyújtom be a kandallót, mert az mégiscsak olcsóbb, mint a pulling.
A mezőny leghangosabb gépe, a holland Double Screamin ébreszt fel. Ezen csak két nyamvadt, kompresszorral megtámogatott V8-as motor van, de amikor felzúg, akkor nemcsak simán fáj a fül, hanem a hallójáratok, a belsőfül, vagy maga az agy egy élesen sípoló hangot is kiad. Nem lehet kibírni anélkül, hogy befognánk a fülünket.
A füldugóárusok betegre keresik magukat, csak a hülyék (mi) és a részegek (sokan mások) nem viselnek semmilyen, hallást védő cuccot. Átértékelődnek a dolgok, most már a 90 százalék unalmat értékeljük leginkább. Hogy elüssék az időt, az egyik szünetben élő reklámot adnak a szervezők. Bejön a pályára egy új Lada 4x4 (itt olvashat róla tesztet), amit két bikinis lány kezd el mosni testtel, hónapokra elegendő élményanyagot biztosítva a szép számmal jelenlévő kamaszfiúknak. Egy portás kinézetű idősebb illető lelkesen integet a csajoknak, aztán megszólal a felesége: „József, mi most hazamegyünk”.
Mi még nem, mert a háttérben mezőgazdasági expo is van, ahol többek között olyan traktorcsodákat állítottak ki, amiket nehezen képzelek el a sáros szántóföldre, sokkal inkább valami elegáns városrészbe. Nem viccelek. Ezek gyönyörű műalkotások, mesteri ívek, tetszetős formák, légrugó, légkondi, önvezető képesség - ha beüt az említett lottó ötös, mit nekem terepjáró, veszek egy ilyet a hétvégi kirándulásokhoz, az tuti.
Itt vannak a büfék is, egy tányér gulyásleves 1200, egy főtt kukorica 350 forint. Az egyik vendéglátóipari egységnél dolmányban, árvalányhajas kalapban egy ismerős ember ücsörög, előtte egy icce bor. Sándor bácsinak 40-szer 40 centiméteres márvány emléktáblája van itt a városban, a Polgármesteri Hivatal Petőfi utcai homlokzatán, hogy aszondja „Petőfi Sándor (1823-1849) emlékére, születésének 150. évfordulója alkalmából Hajdúböszörmény ifjúsága, HB. 1973. márc. 15.” Látszik, hogy büszke magára. Amikor meglát, ekképpen kiált: Szabadság, szerelem, e három van csupán… Keblemre, lantos! És megölel.
„Mondja, Mester, hogy tetszik a verseny?” „Magyar a mája, meg a zúzája is ennek, csak kihozta belőlem a népies elemet, a kiskésit a juhászszentemszeretőmnek, ebadta, csuha!” - válaszolja, és egy húzásra megiszik egy meszely bort. „Node mégis, tetszik a verseny Sándor bácsinak, vagy nem?” „A ragyogóját, ez jó! Tyű, a betyár angyalát, tetszik ez a ménkű nagy ménes! Hja, öcsém-sógorom, azért mondom neked, lantos vagy te is, magyar az a fanyar zúzád teneked!”
„Hát az az - válaszolom kicsit félszegen. - Hanem aztán odaadná-e lovát-szekerét egy ilyen versenytraktorért? ” „Azt elhiszem! - kiáltja Sándor bácsi, és egy imbiszt a falhoz vág. Csak azért is, ha mindjárt az ingemért is!” Aztán megiszik még egy meszellyel, és ezzel elfogy az icce. „Bort, a pofátok szentjit! - zengi az ifjú öreg, és földhöz csapja a kucsmáját. Az ántiját neki! - teszi még hozzá, majd eltűnik egy traktor hangörvényében.
A szpíker megadja az egész rendezvénynek a kegyelemdöfést. Belemondja a saját tulajdon szájával a mikrofonba, hogy
Igyunk fullig, legyen pulling!
Mi sem kell több a népnek, mindenki igyekszik a maga képességeihez mérten teljesíteni. Ifj. Klikkenhoffer Tibor a tizedik sör után egy csávázógépnek próbál udvarolni azzal a szöveggel, hogy tartalékos szőnyegelnök a birkózóknál. Nem megy sokra, a gép az istennek nem akar válaszolni. Szedelődzködünk, a csalódott ifj. Klikkenhoffer is elindul haza. Otthon borsóleves van darás tésztával. Későre jár, az ebédidő is rég elmúlt már. Aranka néni feszt pöröl a mihaszna gyerekkel, de ő csak eszi a tésztát, és bambán vigyorog. Tök süket a szentem.