Féltávnál a ralivébé

Vágólapra másolva!
Az Akropolisz-ralival lezárult a 2002-es világbajnoki sorozat első fele, mely az előbbi szezonokhoz hasonlóan ugyancsak bővelkedett izgalmakban. Zsinórban harmadik címére hajt a Peugeot, finn pilótája, Grönholm második egyéni elsőségére tör. Beleszólhatnak márkatársai, valamint a Ford a skót McRae és a spanyol Sainz révén, tán még a finn Mäkinen és a Subaru.
Vágólapra másolva!

Fotó: DPPI
Szenzációs lenne, ha Burns első peugeot-s évében ismételne
Richard Burns megnyerte a 2001-es világbajnokságot

Az előző évek gyakorlatával ellentétben az idei szériában nem a két gyári pontszerzésre nevezett pilóta, hanem a két legjobb helyen végző versenyző pontjait kapta meg a csapat a világbajnokság pontversenyben. A szabályok változtak, de a szokások nem. A sorozat úgy kezdődött, ahogy az elmúlt három évben már megszokhattuk, Monte-Carlóban Tommi Mäkinen zsinórban negyedszerre volt a leggyorsabb, de nem a megszokott piros szerelésben, hanem a Subaru kék overalljában ünnepelt. "Arra vágytam, hogy nagy eredménnyel rukkoljak elő a Subaru színeiben is. Hogy ez rögtön az első futamon sikerül, legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna."

A négyszeres világbajnok finn hat - eredménytelennek éppen nem mondható - év után vált meg a Mitsubishitől, s ezúttal nem is volt olyan sima a pakura, mint az előző győzelmek esetében. Történt ugyanis, hogy Sebastien Loeb, a Citroën Xsara WRC-vel a tavalyi San Remó-i második helyezése után ismét borsot tört a menők orra alá, de ezúttal nem elégedett meg az ezüsttel, hanem egyenesen a legjobb volt. De a francia arcáról hamar lefagyott a mosoly, mert még meg sem száradt a győzelmi pezsgő a motorháztetőn, szabálytalan helyen elvégzett kerékcsere miatt a FIA kétperces büntetéssel sújtotta, visszacsúszott a második helyre. A belga Freddy Loix (ex-Mitsubishi) annyira akart bizonyítani a Hyundai Accent WRC-vel, hogy hatalmas esés és lábtörés lett a vége.

A következő négy futam a Peugeot elsöprő sikerét hozta. Az oroszlánosok megalkuvást nem ismerő módon folyamatosan az első két helyen végeztek, ami a csapatnak a maximális 16 pontot jelentette versenyenként. Marcus Grönholm kezdte a sort az 51. Svéd ralin szerzett győzelmével, s ennek köszönhetően ismét nem tört meg a skandináv pilóták fél évszázada tartó hegemóniája. Másodikként a honfitárs Harri Rovanperä korcsolyázott be a világbajnokság egyetlen téli raliján. Harmadik helyen a Ford képviseletében Carlos Sainz ért célba, mögötte pedig, immáron egy 206 WRC-ben Richard Burns érkezett. "Ahhoz, hogy itt nyerj, tökéletesen kell vezetned, és az autónak is kiválóan kell működnie. Persze az sem árt, ha északi vagy. Ezúttal a hó olvadása miatt kis murva került a hóra, és kitört jó pár szegecsem. Aztán defektet kaptam, és már el is szálltak a reményeim" - szomorkodott a 40 éves Sainz, aki már ötször végzett az első háromban a havas futamon.

"Karrierem legnagyobb győzelme" - jelentette ki Gilles Panizzi, aki a Korzikai ralin pályafutása negyedik vb-futam elsőségét szerezte, amely ráadásul a rajt-cél győzelem volt. Ezen a versenyen a Peugeot hármas győzelemnek örülhetett, ugyanis a második Grönholm mögött először állhatott dobogóra az autóját egyre jobban kiismerő Richard Burns. A verseny vesztese a skót Colin McRae, aki az utolsó előtti gyorson bukott, nemcsak hogy a negyedik helyről volt kénytelen búcsúzni, de súlyos agyrázkódást is szenvedett, és eltört az ujja.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Panizzi, az aszfaltkirály
elsőként értek Lloret de Marba

A ciprusi futam, amely 2000-ben kapcsolódott be a rali-világbajnokságba, a Ford történelmének egyik legszerencsétlenebb versenye volt. Az első nap után McRae vezetett, az észt Markko Märtin harmadikként, a belga Francois Duval pedig negyedikként autózott, minden esély megvolt a felzárkózásra. Märtin előbb fékgondok, majd a szélvédő párásodása miatt visszaesett, Duval pedig a kilencedik szakaszon kiállni kényszerült. Colin McRae kétszer is felborult az utolsó napon, és végül épp odaért az egy pontot jelentő hatodik helyre. Tommi Mäkinen hiába talált magára, nem tudta megakadályozni Grönholm második elsőségét, aki majd egy perccel volt gyorsabb nála. Nem úgy Burns, aki ha hajszállal is - 2,2 másodperc -, de az utolsó szakaszon megelőzte a Subaru pilótáját, és egyhuzamban harmadik dobogós helyezését szerezte a ciprusi murván.

Argentínában aztán már minden a "helyére került", legalábbis fordos szempontból, bár Mäkinen monacói esetéhez hasonlóan itt sem ment simán az ügy. A stopper szerint Grönholm teljesítette a leggyorsabban a huszonkét speciált, de az utolsó napon sehogy sem nem akart beindulni a fránya 206-os, és a kis hamis (langaléta) finn a szerelőket hívta segítségül. Ez végzetes hibának bizonyult, elvették a 2000-es világbajnok futamgyőzelmét. "Sebaj, van másik!" - gondolhatta a Peugeot-csapat, ugyanis Burns ismét dobogós helyen gurult - vagy ahogy a pályát elnéztük, inkább úszott - célba. Az angolok első világbajnokának autója viszont fennakadt a technikai ellenőrzés során, s mivel Mäkinen vezető helyen borult és feladta a küzdelmet, ha nem is az utolsóból, de a negyedikből, Carlos Sainzból lett az első.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Jön föl a Ford
Colin McRae gyűjtötte be

Colin McRae az Akropolisz-ralin elért győzelmével beérte riválisait a legtöbb világbajnoki futamot nyert pilóták ranglistáján. A 33 éves skótot eddig a finn Tommi Mäkinen és a spanyol Carlos Sainz előzte meg huszonnégy diadallal. A futamgyőzelmek gyarapításának következő lehetősége a jövő héten Kenyában, a Szafari-ralin lesz. Mäkinen, McRae és Burns egyaránt kétszer nyerte az afrikai versenyt, de a finn oldalára billenti a mérleg nyelvét, hogy ő a címvédő, s ráadásul tavaly azzal a Lancerral tudott nyerni, amelyik sem előtte, sem utána nem sokat hozott a konyhára.

Futamgyőztes pilóták:
Marcus Grönholm 2 (Svéd, Ciprus)
Gilles Panizzi 2 (Korzika, Katalán)
Tommi Mäkinen 1 (Monte-Carlo)
Colin McRae 1 (Akropolisz)
Carlos Sainz 1 (Argentin)

Futamgyőztes csapatok:
Peugeot 4 (Svéd, Ciprusi, Korzika, Katalán)
Ford 2 (Argentin, Akropolisz)
Subaru 1 (Monte-Carlo)

Pilóták dobogós helyezései:
Marcus Grönholm (Peugeot) 4
Carlos Sainz (Ford) 4
Richard Burns (Peugeot) 3
Tommi Mäkinen (Subaru) 2
Gilles Panizzi (Peugeot) 2
Philippe Bugalski (Citroën) 1
Sébastien Loeb (Citroën) 1
Colin McRae (Ford) 1
Harri Rovanperä (Peugeot) 1
Petter Solberg (Subaru) 1

Csapatok dobogós helyezései (a Citroën nem nevezett):
Peugeot 9 (Grönholm 4, Burns 2, Panizzi 2, Rovanperä 1)
Ford 6 (Sainz 4, McRae 2)
Subaru 4 (Mäkinen 1, Solberg 3)

Szakaszgyőzelmek:
Marcus Grönholm (Peugeot) 20
Gilles Panizzi (Peugeot) 20
Petter Solberg (Subaru) 18
Richard Burns (Peugeot) 14
Tommi Mäkinen (Subaru) 13
Colin McRae (Ford) 8
Markko Märtin (Ford) 7
Sébastien Loeb (Citroën) 5
Harri Rovanperä (Peugeot) 4
Freddy Loix (Hyundai) 2
Thomas Radström (Citroën) 2
Carlos Sainz (Ford) 2
Philippe Bugalski (Citroën) 1
Francois Duval (Ford) 1
Jesus Puras (Toyota) 1

Kovács Iván

Ajánlat:

Korábban:

Újra együtt a trió

Fórum:

WRC

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!