"Oh Lord, won't you buy me a ..." - Mercedes-Benz SLK (menetpróba)

Vágólapra másolva!
Janis Joplin jó néhány évtizede világslágerbe foglalta a fenti idézetet, ám kénytelen vagyok beismerni: az új SLK nemzetközi menetpróbája után napokig ugyanezt dúdoltam magamban. Hogy miért? Olvassák!
Vágólapra másolva!

Ez a három betű - SLK - egyike a legrégebbi Mercedes-hagyományoknak, és a sorozat 1996-os újjáélesztése óta már a második generáció is elkészült. A szigorúan autósportos gyökerekből táplálkozó típusjelzés ugyan a 8 évvel ezelőtti reinkarnációjában némileg feminizálódott, ám a most bemutatkozott változat ízig-vérig férfias sportautónak sikerült. A kétüléses, nyitott sportkocsik, azaz a roadsterek világának viszonylag szűk, ámde annál tehetősebb vásárlórétegét a megújult formaterven kívül temérdek újítással, többek közt a világújdonságnak számító hétfokozatú sebességváltóval próbálják meghódítani.

Egységben az erő

Második generációjára méreteit tekintve is változott az SLK: 72 mm-rel hosszabb, 65 mm-rel szélesebb lett, és a tengelytáv is 30 mm-rel növekedett. A rafinált forma taglalásával több újságoldalt meg lehetne tölteni, a leglényegesebb azonban egy gondolatban is összefoglalható: az SLK formája minden oldalról nézve egységes egészet alkot. Nincsenek befejezetlennek ható megoldások, nem érezni a formatervezők sokszor időkényszer által diktált "na most már csak egy hátsó lámpát kanyarítsunk rá" hozzáállását. Az új SLK úgy lett egységes egész, hogy közben sokkal sportosabbá is vált elődjénél, ráadásul sikerült megoldaniuk a legnehezebb feladatot is: nyitott és csukott tetővel egyformán dögösen néz ki. Az előző modell nyitható lemeztetejét az új SLK is örökölte, azonban továbbfejlesztett formában. Az Vario-tető gyorsabban nyílik és záródik elődjénél, s az összetett mozgássor közben a tengelye körül elforduló hátsó ablaknak köszönhetően kevesebb helyet is foglal a csomagtérben, amelynek mérete így, még lehajtott tetővel is valamivel 200 liter feletti. További változás, hogy a tető mozgatása ezentúl a távirányítóba integrált gombbal is aktivizálható.

Óv és kényeztet

A passzív biztonság szempontjából a nagy szilárdságú acélszerkezetek használata mellett a kétfázisú, úgynevezett adaptív első légzsákok és a fej/felsőtest oldallégzsákok megjelenése a legfontosabb változás. Az adaptív légzsákok az ütközés erejének függvényében, eltérő mértékben fújódnak fel, amit kétfázisú övelőfeszítés egészít ki. Ez az új technológia szintén az SLK-ban debütál. Az újdonság egyik legötletesebb újítása az AIRSCARF (légsál). Az ülések háttámlájába épített, meleg levegőt keringtető rendszer a fejtámlába integrált réseken át melegíti az utasok nyakát és fejét, mintegy láthatatlan sálat fonva köréjük. A lenyitott tető légáramlásának figyelembevételével tervezett rendszer automatikusan működik, a sebesség és hőmérséklet függvényében változó intenzitással - de természetesen manuálisan is szabályozható. A rendszer lelke a háttámlába épített, néhány négyzetcentiméternyi kerámia fűtőlap, amely a ventilátora által befújt levegőt felmelegíti, majd terelőlapátok segítségével a fejtámla nyílásaihoz vezeti. Az AIRSCARF extraként rendelhető az összes modellverzióhoz.

Szintjáték

A motorválaszték három benzines erőforrásból áll, közülük kettő nagyszériás termelésben, míg az AMG által gyártott V8-as csúcsmodell csak kisebb szériában, kézi összeszereléssel készül. Az alapmodell, a 200 Kompressor típusnévvel ellentétben "csak" 1,8 literes, de a mechanikus feltöltéssel, töltőlevegő-hűtővel, változtatható vezérléssel 163 lóerőt produkáló négyhengeres már a TWINPULSE névre hallgató legújabb motorgeneráció tagja. A nagyobbik változat, a 3,5 literes V6-os, 24 szelepes erőforrás szintén új fejlesztés, s 272 lóerős teljesítményével és 350 Nm-es maximális forgatónyomatékával kategóriája egyik legjobbja. Ez a Mercedes első hathengeres modellje változtatható szívó- és kipufogószelep-vezérléssel, ám ezen kívül változó szívócsőhosszal és részterhelésnél az örvénylést segítő szűkítő pillangószelepekkel is rendelkezik a szívócsatornában. Az erőforrások károsanyag-kibocsátása természetesen megfelel a jövőre életbe lépő EURO-4-es emissziós normáknak. Alapban mindkét említett motorváltozat hatfokozatú, manuális sebességváltóval kapható. A bázismodell 200 Kompressorhoz ötfokozatú automata, a V6-oshoz viszont nem öt- és nem hat-, hanem - a világon először - hétfokozatú automata egység is rendelhető. Az opcióként választható 7G-TRONIC picivel jobb gyorsulást, kisebb zajt és fogyasztást eredményez, ám elsősorban vevőcsalogató unikumként, egyfajta mérnöki és technológiai bravúrként értékelhető. A manuálisan a kormányról és a váltókarról is kapcsolható nyomatékelosztó másik, lényeges technikai újítása, hogy szükség esetén egyszerre több fokozatot átugorva is képes visszakapcsolni (pl. kick-down esetén), lerövidítve ezzel a reagálási időt.

Számszerűsítve

12 külső és hatféle belső szín mellett az új SLK felszereltségi listáján a páratartalom-szenzoros légkondicionálótól a kanyarba világító bi-xenon fényszóróig temérdek ínyencség megtalálható, természetesen a piaci szegmens vevőkörének pénztárcájához szabott árakon. Ennek ellenére a hozzánk nyár elején érkező modell 11,22 milliós alapára méltányosnak mondható. Janis Joplinnal élve: "So Lord, won't you buy me a Mercedes-Benz?"

Wéber Gábor

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!