Nagyobbnak tűnik - Renault Mégane Classic 1.9 dCi Privilege

Szerkesztőségünk tesztelte már a Mégane lépcsőshátú változatát, az 1,9-es dízelmotorhoz is volt szerencsénk, ám a kettő együtt csak most jött össze. Kíváncsiak voltunk, milyen párost alkot a Renault egyik legjobb motorja és legmutatósabb karosszériája.

"Milyen elegáns!" - mondták sokan az autó láttán, s igazuk is volt, mert bordó metálfénye, fémszínű külső kilincsei és rafinált formaterve miatt a francia limuzin valóban nagyon mutatós. Aki pedig beült a kocsiba, abban tovább fokozódott ez az érzés, hiszen a krémszínű bőrülések és az utastér számtalan stílusos részletmegoldása mind-mind azt sugallják, hogy egy nagyon proccos, drága autóban ülünk. Ez egyszerre jó is, meg rossz is: jó, mert a legtöbb ember szeret igényes környezetben tartózkodni, olyan szempontból viszont nem igazán szerencsés, hogy az első benyomások alapján egy komoly limuzin kényelmét várjuk el a Mégane-tól.

Nézőpont kérdése

Csakhogy a Mégane nem luxusautó - még ha a számtalan extrával megfejelt, de egyébként is bőkezű Privilege felszereltség ezt is sugallja -, hanem alsó-középkategóriás családi kocsi, az ehhez illő műszaki megoldásokkal. Ha így nézzük az autót, akkor persze teljesen rendben van minden: a rugózás kellemes, a helykínálat az átlagosnál jobb, hiszen a tengelytáv 61 milliméterrel nagyobb, mint a kompakt változatban, így a hátul utazók is kifejezetten kényelmesen ülhetnek. A vezető is jól ül, és a négy irányban állítható kormányoszlopnak köszönhetően a volán is jól kézre esik. Erre szükség is van, mert a sebességfüggő, elektromos rásegítésű szervo miatt a kormány középállásban meglehetősen érzéketlen, s kell némi erő ahhoz, hogy kimozdítsuk ebből a holt tartományból. Ez akkor érezhető igazán, amikor nagyjából egyenesben fut a kocsi, de időnként ki kell kerülni egy-egy kátyút. Az apró manőverekre elvesztegetett erőtöbbletet visszanyerjük a fékerőn, mert a középső pedál nagyon gyorsan (sőt, túlságosan is gyorsan) reagál, vagy egyszerűbben szólva bekap a fék, ami igényel némi megszokást. A hatfokozatú váltó viszont pontosan kapcsolható, ráadásul a fokozatok szépen harmonizálnak a motor karakterisztikájával.

Nem kell cégér

A közös nyomócsöves, 120 lóerős dCi erőforrásról megint kiderült, hogy jó híre teljes egészében megalapozott: kulturáltan, csendesen jár, fogyasztása visszafogott, és a már kétezres főtengelyfordulatnál rendelkezésre álló 270 Nm forgatónyomaték határozott gyorsításokat tesz lehetővé. Ezzel a motor-váltó párosítással a Mégane szedán kifejezetten jó társ a hosszú utakon, hatodik fokozatban, 130-as tempónál a fordulatszámmérő alig kétezret mutat, a motorhang szolid, a fogyasztás pedig 6 liter körül mozog. A spórolásnak azonban sajnos magas az ára, mert a Mégane a Privilege kivitelben 5,26 millióba (?) kerül, és ha valakinek a tesztautó teljes felszereltségére fáj a foga (full bőrkárpit, napfénytető, tempomat, xenon fény), akkor jól teszi, ha egy további vaskos összeggel is készül...

Balla Márton, fotó: Hilbert Péter