A Modus még az Év Autója is lehet!
Az arc a lélek tükre - csak rá kell nézni a Modusra, hogy lássuk, miféle. Egy nagyon picit olyan, mint valami autó-karikatúra. Nem gúnyrajz, hanem kedvesen ironizáló, vállalható portré. Mintha egy Scénic vagy akár egy Espace látszana görbe tükörben. Mókás. Ebben a tekintetben emlékeztet az 1993-ban bemutatott Twingóra, az is megmosolyogtatta az embert, azonnal kontaktust teremtett, belopta magát szívünkbe. A második, a harmadik, majd a sokadik pillantásra felfedezzük azt is, hogy nem az autók bohócával van dolgunk, hanem egy nagyon komoly kocsival. Amely akkor is teljes értékű személyautó, pöttöm, de praktikus szállítóeszköz, sőt adott esetben önfeláldozóan védelmező testőr, ha a műszerfala jól illene az áruházak előterében hintázó, pénzbedobós gyerekautóba. Egyik legnagyobb értéke szerintem abban rejlik, hogy a Modusban hamar elszáll a méreg, és derűnek adja át a helyét - nehéz elképzelni, hogy valaki ennek az ablakát leeresztve anyázzon (persze nincsenek illúzióim honfitársaimmal kapcsolatban. Várjuk csak ki a novembert, akkortól kapható a kocsi...).
Csupa ötlet
Nagy a család
Örömautózás
A próbaúton nagyon megnyerőnek mutatkozott a Modus. Utastere világos színű, és különösen a napfénytetős változaté fényben fürdik. Persze van elektromosan behúzható árnyékoló arra az esetre, ha sok lenne a jóból. A férőhely csakugyan bőséges, 180 centi fölötti ember jól elfér a saját magára beállított vezetőülés mögött. Kellemes üléshuzat, puha tapintású műszerfal és sok ügyes részlet teszi teljessé a pozitív összhatást. Kritizálni csak két dolgot tudtam: nyitott tető esetén nagyon erős a szélzúgás, illetve a váltókar hátrahúzása nem kényelmes, mert az ember könyöke beleér az üléstámlába.
A tartalomból: |
Karlovitz Kristóf