Kétszínű csábító - Lancia Ypsilon 1.4 16V Bi-color

A Lancia Y-nak egyetlen dolgot tudnék felróni, az arisztokratikus szépségét. Annyira elegáns, hogy az embernek szinte nincs is mersze kivinni a veszélyforrásoktól hemzsegő hétköznapokba. Tapasztalataim szerint az egyszínűeket is megnézik az utcán, a Bi-colorral azonban egyenesen képtelenség lett volna inkognitóban maradni.

• Autósmozi: Lancia Y 1.4 16V E.S.T.
• Autósmozi: Lancia Thesis 2.4 JTD

A két színre, az ablakok vonaláig elefántcsont fehérre, a tetőoszlopoktól felfelé és a csomagtérajtón "guttuso" vörösre fényezett Y Bi-color piaci bevezetése egy autógyártól szokatlan gesztussal, a United Against Ugliness - Együtt a gusztustalanság ellen - mozgalom beindításával kezdődött. Határozott neve ellenére a kampány teljesen ártalmatlan, mindössze a különböző kultúrákból és nemzetekből verbuvált emberek csúnyaság elleni békés küzdelméről van szó.

Nem nehéz kitalálni, hogy az Y a szépség megtestesítőjeként került az akció középpontjába. Ráadásul a 2004-es párizsi bemutatón még a sokkal kihívóbb B-kini néven indult a történet, de ez már a múlt. Lényeg, hogy ez a most már Magyarországon is megrendelhető változat tényleg mindenkinek elcsavarja a fejét, legyen szó lelkes, ifjú reklámszakember hölgyekről, vagy a vadiúj Audi A6 Avanton suhanó ötvenes német üzletemberről. Telitalálat a kéttónusú festés, hatására az autó érinthetetlen arisztokratából egy csapásra vidáman sziporkázó minivé válik, amit a járókelőktől érkező gyakori és lelkes visszajelzések is alátámasztanak.

Gombnyomások

Az utastérben az üléskárpitok viszik tovább a fehér-vörös sémát, fehérből az ajtóbelsőkre és a műszerfalra jutott. A műanyagok is kétszínűek, a domináns fekete uralmát a grafitszürke középkonzol töri meg. Kifejezetten jó minőségű, bár nem a legpuhább borításokkal találkozunk, az Y Bi-color belül legalább olyan kívánatos, mint kívülről. Szépek a középre helyezett műszeregység fehér számlapú órái, a kezelőszervek elsőre is könnyedén áttekinthetők, elérhetők. Egyedül a különös kialakítású - kicsit magasra helyezett - indexkar pozíciója furcsa, de idővel ezt is meg lehet szokni.

A beltér kellemes hangulatát a két részre osztott tetőablakok árnyékolóinak elhúzásával kezdhetjük fokozni. A tető elöl ülők fölé eső része egy gombnyomással nyitható. Tesztautónkat 1,4 literes, 16 szelepes, 95 lóerős benzinmotor hajtotta. Azt leszámítva, hogy induláskor érdemes magasabb fordulatszámon tartani, mert a pedál felengedésére a kuplungtárcsák határozott harapással válaszolnak, nagyon barátságos, városban és országúton egyaránt kellemes, kezes társ. Ha kell, araszolhatunk egy meredek emelkedőn négyesben ötvennel, ha kell, "kinyomhatjuk a szemét", s csak a 6500-as leszabályozás szab gátat a gyorsításnak. Persze, érdemes számítani arra, hogy a nehéz jobb lábat rohamosan emelkedő fogyasztással "hálálja meg" az autó.

Határozottak a fékek, a pedál érintése azonnali reakciót vált ki a kerekeknél, meggyőző a lassulás. A peres gumikkal felszerelt,16 colos alufelni Janus-arcú opció: sima úton és a kanyarokban áldás, a nálunk inkább jellemző kátyús, töredezett aszfalton komoly átok. Bár könnyen átszalad az úthibákon, az autó hátulja hajlamos a pattogásra. Érzésem szerint a lengéscsillapítók kicsit puhák a kategóriájában nagyobb testűnek számító autóhoz, így a kasztni kanyarban és fékezésnél hajlamos a céltalan bólogatásra. Precíz a kormányszerkezet, szűk manőverezésnél pedig jól jön a szervót egy gombnyomással vajpuhára állító City funkció. Összességében könnyen kezelhető, problémamentesen vezethető autó az Y.

Drágaságom!

Ajánló - AM 2005/19.

A Bi-color abszolút szerethető társnak bizonyult, még akkor is, ha eltekintünk a fehér-vörös fényezés kissé feminin jellegétől. Van belőle fehér-barna és szürke-barna kompozíció is, ezek már abszolút uniszex jellegűek. Az 1.4 16V Argento modell 3 350 000 forintos alapárán felül további 180 ezer forintot kell leszurkolnunk a kétszínű fényezésért és belső kárpitért, így már 3 530 000 forintnál járunk. Ezzel az árral közel sem a legolcsóbb választás a kisautó-kategóriában, de figyelembe véve az általa nyújtott örömfaktort, azt kell mondanunk, megéri a pénzét.

Gruber Gergely, fotó: Hilbert Péter