Éljen a nyár! - MINI Cooper S Cabrio

Egyáltalán nem gondoltuk, hogy csupa nagybetűvel írjuk ki a márka nevét, de hiszen nemecsekből is ERNŐ lett. Nosztalgikus, télen is napsütéses, könnyáztatta teszt a 170 lovas MINI Cooper S Cabrióról.

Mi tagadás, csúnyán áldozatául estem előítéleteimnek. Azért persze ennyire nem vészes a helyzet, de korábban szigorúan tartottam magam ahhoz a véleményhez, hogy MINI-t soha. Ezért most utálhatnak a minisek, de talán enyhíti vétkem, hogy például egy Volkswagen Bogarat minden további nélkül bevállalnék. Természetesen most a klasszikus modellekről beszélek, nem pedig a mai modernizált remake-ekről.

Divat lett újra eladni, újra búcsúkoncertet tartani, és virágkorukat élik a klasszikusnak látszó modern dolgok. Ez persze nem baj, ha ez nem ragad meg a sikk szintjén, hanem maga után vonja a régi dolgok megbecsülését is. Azt hiszem, a minisek azon kevesek közé tartoznak a bogarasokkal és a kacsarajongókkal együtt, akik megbecsülik a klasszikus dolgokat, és mindent megtesznek azok eredeti állapotukban való megőrzéséért.

Számomra mindig nagy öröm egy szép állapotú autót látni a forgalomban, és főleg azt látni, hogy arra használja gazdája, amire a tervező azt megalkotta. Eddig az anyagiakon túl egyetlen dolog tartott vissza mondjuk egy MINI megvásárlásától: tartok tőle, hogy a régi autók közlekedésbiztonsági szempontból már kevéssé állják meg a helyüket a mai forgalomban. A terepjárók, egyterűek, magasított családi kocsik és persze teherautók között nem túl nagy élmény egy kockasajtnyi méretű - és valljuk be, nem túl parókaborzoló teljesítményű - kisautóval közlekedni úgy, hogy közben a többi résztvevő lökhárítója az ember szemöldökének magasságában kezdődik.

Éppen ezért némileg fenntartásokkal kezeltem ezt a MINI-dolgot. Szó se róla, tetszik az új MINI, de mint a Beetle esetében is, ennél az autónál is megtanultam elkülöníteni a két nagy generációt egymástól. Az új vonulat bemutatása - gondolom, megannyi hölgytársamhoz hasonlóan -, engem is elvarázsolt egy picit. Örömmel tapasztaltam, hogy az új MINI ugyanúgy megosztja az autósokat, mint a régi modellek: tetszik, vagy nem tetszik. A rövid tesztút után egyértelmű a véleményem: nekem tetszik.

Oké, talán sok köze van ehhez annak a ténynek, hogy a 170 lóerős kabrióba ülhettem, amely pazar felszereltséget vonultatott fel. Azt hiszem azonban, hogy a teljesítmény csak egy összetevője a vezetési élménynek. A legnagyobb élmény az autó gokartjellegéből adódik. A hihetetlenül alacsony súlypontnak, a karosszéria sarkaiba helyezett kerekeknek, valamint a feszes futóműnek köszönhetően olyan közvetlen és pontos a kormányzás, mint kevés más autóban. Teljesen egyedi élményt produkál az autó, és az egyhatos turbós-kompresszoros visításával, valamint a kipufogó folyamatos dörmögésével és visszadurrogásával olyan élménnyel ajándékozott meg, amelyre még sokáig emlékezni fogok. Mi több, azt sem bírtam megállni, hogy ne böngésszem át a használtautó-kínálatot. És ez nálam már jelent valamit.

A másik vonzó dolog számomra a Cooper S-ben, hogy vászontetővel áldotta meg tervezője, amitől végképp teljesen elvarázsolt az autó. Aki már próbálta, az tudja, hogy nyitott tetővel egészen más az élet. Hallani, érezni, és jobban látni a külvilágot. Amolyan hű, de szabad vagyok érzés, a hajamat pedig közben kócolja a szél.

Akadt olyan dolog is, ami nem jött be a MINI-ben. Beülve például szinte arcon csapott a dizájn (így magyarul-külföldiül leírva), és hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A műszerek önmagukban tetszenek, és mindent visz a középkonzol aljába helyezett kapcsolósor: akár egy repülőn.

Nem kellett volna elkövetni azonban a műszerfal műanyag borítását, amelyet - ha ilyen autóm lenne - azonnal lecserélnék valamilyen nemesebb anyagra, mondjuk szálpolírozott alumíniumra, vagy karbonra. Ez a látványelem szöges ellentétben van az autó többi részével, például a sport pedálokkal, a kormány kiválóan eltalált méretével és borításával, vagy az ülések kiváló oldaltartásával és kényelmével. Szerintem megérte volna kicsit igényesebb anyagot használni a bajuszkapcsolókon, vagy például a tükröt állító kapcsolók esetében. Elvégre egy nyolcmilliós autóról van szó!

Ennek a nyolcmilliós kis csodának az élvezete sajnos odáig tart, míg az ember egy-egy rossz útra nem téved. De ez nem az autó hibája, sokkal inkább az útkezelőké, akik a befizetett súlyadót valamelyik lyukas zsebükben tüntetik el. A nyomvályúkon való jobbra-balra kúszás és a kátyúkon való pattogás a peres gumik számlájára is írható, de most őszintén; hogyan nézne ki a Cooper S ballonos gumikkal, acél felnikkel és dísztárcsákkal?

Mindent összevetve és minden korábbi ellenállásomat félretéve, arra a megállapításra jutottam, hogy ha annyi pénzem volna, hogy már a macskám toalettjét is húszezresekkel bélelném, biztosan állna egy MINI Cooper S a garázsomban - lehúzott tetővel.

Smidt Éva