Talmácsi: Már nagyon be vagyok sózva

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor, aki tavaly a harmadik helyen zárt összetettben a 125 köbcentis kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, szerda reggel indult el az első idei tesztjére Spanyolországba.
Vágólapra másolva!

A magyar motoros csütörtök reggel kezdi meg a tesztelést a valenciai pályán új csapatával és motorjával, amit korábban már rászabtak, ám még egy métert sem tett meg vele eddig. "Már nagyon be vagyok sózva, alig várom már a tesztelés kezdetét, hogy megismerhessem az új motorom valódi képességeit - mondta Talmácsi, akit egy forgatáson értünk utol az indulás előtti napokban. Talmácsi kihasználva a téli kényszerpihenőt - Baumgartner Zsolttal közösen - elvállalta egy autós-motoros műsorblokk házigazdai szerepét, amelynek részei március 1-jétől lesznek láthatóak a Discovery Channelen.

Talmácsi egyébként tavaly novemberben váltott csapatot, így a KTM után, idén már a Honda színeiben fog rajthoz állni a 125 köbcentisek között. Amennyiben Gábor az idei vb-n is dobogón végez a nyolcadliteresek között, úgy 2007-ben már a 250-esek között folytathatja szereplését. A világbajnoki sorozat március 26-án Jerezben a Spanyol Nagydíjjal rajtol és október 29-én szintén Spanyolországban, a Valenciai Nagydíjjal zárul.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!