Egyedi Ferrarik a gyár 60. évfordulójára

Vágólapra másolva!
Különleges 612 Scaglietti Granturismókat készít a Ferrari a cég hatvanéves évfordulója alkalmából. A hatvan egyedülálló modellben számos ínyenceknek való különlegesség kapott helyet, mellyel a gyár öröksége előtt tisztelegnek. Az autók bemutatásával egy időben elindult a Ferrari globális váltóversenye is.
Vágólapra másolva!

Klasszikus Ferrari-versenyautókhoz hasonlóan a különleges kiadású 612 Scagliettiket is kétárnyalatú festés díszíti. Ezen kívül a hatvan autó mindegyike egyedi Ferrari-emblémával rendelkezik, melyek a márka történetének jelentős eseményeit, világbajnoki sikereket, legendás autókat örökítenek meg. Említésre méltó még a modellek új elektronikus napfénytetője, mely automatikusan a napsugárzás erősségéhez igazítja azok áttetszőségét.

Hétfőn elindult a Ferrari globális méretű váltóversenye is. A futam az Egyesült Arab Emirátusokban található Abu Dhabiból helyi idő szerint reggel tízkor indult. Az ötven országon át tartó furikázásban több mint 10 ezer Ferrari-tulajdonos vesz részt. A Közel-Keletről indult verseny Kína, Japán, Ausztrália, Dél-Afrika és a USA érintésével érkezik meg Európába. Június 23-án, az öreg kontinens szinte egészének keresztülautózása után a futam a Ferrari otthonában, Maranellóban ér véget.

673 lóerős Ferrari a Hamanntólhttp://www.origo.hu/auto/ujdonsag/20061215673loeros.htmlGyárilag vadított Ferrari F430http://www.origo.hu/auto/ujdonsag/20061124gyarilag.htmlOlcsó belépőmodellt tervez a Ferrarihttp://www.origo.hu/auto/ujdonsag/20061010belepomodellt.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!