A Fiat Grande Puntója már többször járt szerkesztőségünkben, teszteltük az 1,3-as és 1,9-es dízelmotorral is, de érdekes módon benzines változat még nem vendégeskedett nálunk a mostani T-Jet-ig. Nyilván ebben az is benne van, hogy az importőrök szeretnek olyan autókat kiadni tesztelésre, amelyek erősebbek az átlagosnál, a Puntóból pedig eddig csak a 95 lóerős 1,4-es jelentette a csúcsot, ami valószínűleg nem mozgathatja túl dinamikusan az 1,2 tonnánál is nehezebb karosszériát. Érthető tehát, hogy az első benzines teszt-Puntót az 1,4-es, de már turbófeltöltős T-Jet-verziók közül vették be a tesztparkba, és nem is döntöttek rosszul. Ennek a friss fejlesztésű motornak egyébként három változata létezik, a leggyengébb a mostani tesztben szereplő 120 lóerős, de kapható 150 lóerővel is, amit a Bravóban próbáltunk ki, és 180-nal is, ami az erősebb Grande Punto Abarth-okat hajtja majd.
Most, hogy a leggyengébb, 120 lóerős verziót használhattam egy hétig, igazán nem értem, miért van szükség az erősebb lépcsőfokokra is. Ha beletaposunk a gázpedálba, azt érezhetjük, hogy a mai átlagautókkal ellentétben az összes, papíron szereplő lovacska valóban ott lapul a motorháztető alatt, sőt, érzésre még talán több is. Ebben bizonyára az 1,4-es motortól kimondottan magas, 206 Nm-es nyomatéknak is nagy szerepe van, amitől már kétezres fordulatszámról is jól húz a kis olasz, akár egy modern turbódízel. De az olajkályhákkal ellentétben itt négyezernél nincs vége a dalnak, sőt ekkor kezdődik az igazi attrakció: a hang visszafogottból ércessé, morgóssá válik, a motor a gyorsulási érzetre pedig még rátesz egy lapáttal, a vezető vigyora pedig a hétezer alatt bekövetkező letiltásig csak szélesedik.
Kimondottan kellemes darab tehát ez az 1,4-es, így még azon sem bosszankodunk, hogy a gázreakciók nem a legspontánabbak, és hogy a közvetlen áttételezésű elektromos szervokormány nem sok visszajelzést ad az útfelületről. Ezeket a problémákat a nemrég tesztelt Bravóban a Sport gomb megnyomásával egy pillanat alatt orvosolni lehetett, a Grande Puntóknál ezt a funkciót sajnos, csak a hamarosan érkező Abarth sportverzióknak tartják fenn. A Bravo hatfokozatú kézi váltója is klasszisokkal jobb volt a tesztautó ötfokozatújánál, ennyire rossz érzetet nyújtó szerkezetet manapság már a francia autógyárak sem engednek ki a kezeik közül. Olyan, mintha a rudazat teljes egészében gumiból lenne; bár a kívánt fokozatot eltéveszteni nem lehet, a nyúlós és lötyögős szerkezetnél ez a kocsi sokkal jobbat érdemelt volna.
A futómű hangolását viszont szerencsére jól eltalálták Torinóban, semlegesen fordul a Punto, és még a 17 colos, feláras felnikkel sem rázza ki az emberből a vesekövet. Kisebb kerékkel bizonyára még kényelmesebb lehet, és valószínűleg a kanyarokban sem pattogna el az úthibákon. Szerencsére a négytárcsás fékrendszer teljesítménye bőven elegendő a 120 lóerőhöz, de használatát szokni kell, mert nagyon hirtelen harap, így az első métereken lehet, hogy csak a biztonsági öv ment meg minket a szélvédő lefejelésétől.
Nagyon nehéz megállni, hogy ne használjuk ki a T-Jet képességeit, ekkor pedig akár 11 literre is felmehet a városi fogyasztás, de a nyújtott élményért cserébe még ez is elfogadható. Visszafogott vezetési stílussal azonban 9 literrel is el lehet járni, ami már nagyon közel jár a gyár által megadott 8,7 literhez, a vegyes ciklusra megadott 6,6 liter azonban szerintem csak laboratóriumban reprodukálható.
Elődök A Fiat már a régebbi kisautóihoz is kínált benzines turbómotort. Még ma is nagy rajongótábora van az 1985 és 1994 között gyártott Uno Turbónak, melyben kezdetben egy 105 lóerős 1,3-as dolgozott. Az 1991-es modellfrissítéskor nem csak a formát változtatták meg, hanem a motort is egy 1,4-es turbóra cserélték, amely már 113 lóerőt tudott, és igazi méregzsákot faragott a kis bádogdobozból. Ennek az erőforrásnak a továbbfejlesztett verziója dolgozott a Punto első generációjának sportváltozatában, a GT -ben is, de ott már 136 lóerőt teljesített, ami nyolc másodperces százas sprinthez és 200 km/órás végsebességhez volt elegendő. |
Ha a fogyasztása nem is a legkisebb, ára miatt mindenképpen az elérhető autók közé tartozik a Grande Punto T-Jet. A háromajtós változatért 3,33 milliót kérnek, ez negyedmillióval több a turbó nélküli, 95 lóerős 1,4-es áránál, ami elsőre soknak tűnhet, ám nem szabad elfelejteni, hogy az erőtöbblet nem csak az öncélú száguldást szolgálja, hanem fontos biztonsági szerepe is van, például előzéseknél.
Az alapfelszereltségbe négy légzsák, szervokormány, elektromos ablakok, állítható magasságú vezetőülés, CD-s rádió, távirányítós központi zár, és a visszagurulás-gátlót is tartalmazó menetstabilizáló elektronika fért bele, a listából csak az utóbbi számít meglepetésnek. Mire a bőrkormányt, a metálfényezést, és a légkondicionálót is megrendeljük, a végösszeg már a 3,6 milliót is átlépi, de ez még mindig elfogadható a latinos formaterv, a használható méretű utastér, és legfőképpen a 120 virgonc ló tudatában.
Műszaki adatok |