A Krazy Kutters rat rodja
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Belépve a szentélybe valami megütötte a fülemet. Mélyről jövő höblöty-höblöty-höblöty hallatszott, és a lelkem azonnal kivirult. Otthon voltam... A V8-as hangját hallani kell! - azt leírni, elmondani nem lehet, de nem is szabad. A höblöty is csak valami hangutánzó szó, egy fonémasor. Aki még nem hallott egy igazi Corvette-et, egy Pontiacot alapjáraton duruzsolni, az nem tudja, nem tudhatja, és olvasással nem is fogja megtudni, miről van szó. A höblöty egy fogalom, amiről európai V8-asok csak álmodhatnak, amiért velem együtt több százmillióan lelkesednek, mondhatni élnek-halnak. Kipufogórendszertől és motortól függően - azaz egy vagy két ököl fér-e bele a csőbe vagy hengerfuratba - alapjáraton csak morog, esetleg már kissé idegesen hörög, de van, hogy csak szótlanul piheg. Aztán jön az első gázfröccs, jobb lefelé megindul a vas orra, megmozdulnak a részecskék, előtör a höblöty-höblöty...
Kisebb és valahogy összeszedettebb, mint a Krazy Kutters rod
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az első másodpercben rám tör, nekem ilyen kell. A V8 tőlem másfél méterre van. Na jó, az csak a kordon és a lökhárító legszéle közötti távolság. Ez nem egy Corolla, Golf, 308-as vagy Bravo, amely lökhárítója után egy centiméterrel már egy hűtő trónol. Mert jelen esetben az a másfél méter még csak a lökhárító, onnan még legalább 80 centi, ha nem egy méter a motor. Hely van, mivel egy valamirevaló rendes amerikai autó legalább öt méter. Szóval a V8 ott lapul szinte elérhető közelségben, de birtoklási vágyamat tekintve reménytelenül messze.
Közben a terem sarkában egy Corvette trillázik, míg mellette egy fekete "madár", egy TransAm 6,6-os blokkja rázza a pórázt. Ő nem kergeti a fordulatszámot. 500-as alapjárattal, bányamély orgánummal hozza tudtomra a nagyok üzenetét: köbcentimétert csak köbcentiméterrel lehet pótolni...
30 éves madár igényes kivitelben, hátborzongató hanggal
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Szabadulni próbálok, inkább a motorok felé veszem az irányt, de elém kerülnek a Rat Rodok. Ezek a rozsdás autóutánzatok, amelyek csak azért keletkeznek, nőnek ki a földből vagy egyenesen építik megszállottak, hogy engem bántsanak, sértsenek és bűnbe taszítsanak. Fülemben tovább dübörög az "ilyet akarsz" hang, egyre hangosabban követel helyet tudatomban. Ennek az egésznek semmi értelme, veszi fel a kesztyűt eszem még használható része, és próbálja túlordítani a Rat Rodból előtörő höblötyöt, de az agyam már megadta magát, és elhitte: ez az autózás maga. Az erő, a természet, a tudás, a lázadás együttese! Már majdnem elérem a motorokat és megszabadulok megrontóimtól, amikor a mai magyar Rat Rod-építés legje állja utamat: a Krazy Kutters legalacsonyabb, leghosszabb, legrozsdásabb és egyelőre legelkészületlenebb Rodja. Megállok, térdre roskadok. Szívem megszakadását a kerék krómjának tükrében nézhetem végig. De legalább megfoghatom a kerekét! Egy Mickey Thompson Indy Profile gumi lóg ki a kordon alól, és feszíti szét a ráaggatott béklyót. 345-ös szélességébe kapaszkodva veszek erőt, hogy tovalökjem magam...
A bőség zavara a motoroknál is jelentkezett
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
De a motorok is V motorral szállnak szembe velem. A Time Machine, a Death, egy Guzziból nőtt chopper... Már mindenhol csak az "ilyet akarsz" feliratot látom. Színek, gumik, méretek, ülések, formák; elvesztem. És ekkor beindul egy Harley. Igen, az a jellegzetes, csak a Harley tudja ducc-ducc hang. Ekkor eldöntöttem: eladom a házam, az életem, a lelkem, de nekem V8 vagy V2 kell. Utolsó működőképes és még befolyásolható agysejtemmel pénzemet számolom, még odatántorgok, még figyelek, még élvezek egy kicsit, de egyszer csak, mintha a sisakom rostélya csukódott volna le. Olyan sok volt a V8, a V2, a szépség, a brutalitás, az erő, a maró gúny a megszokások ellen, hogy már nem bírom. Már nem lázadok, már nem akarok... Néhány percet még üveges tekintettel járkálok, ajkaimat még elhagyja egy-két Mustang, Corvette, 442, köbinch, majd kifelé veszem az irányt. A zene, a már régen hallott igazi rock még visszatartana, de már kint vagyok. Fejembe húzom sisakomat, felülök egyhengeres négyütemű motoromra, és gázt adok. A kipufogó felcsattan, és hangot kér magának. Nincs mese, itt is utolért a rock 'n roll, de nem bánom. El nem adott otthonom előtt mosolyogva, feltöltődve szállok le a nyeregből.