A C-Cactus gyártását fontolgatja a Citroën

Vágólapra másolva!
A francia gyártó komolyan mérlegeli, hogy egy - a tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott C-Cactus tanulmány alapjaira épülő - szuperolcsó és környezetbarát járművet dob piacra.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

A 4,2 méter hosszú kocsit úgy tervezték, hogy mind legyártásának, mind fenntartásának költségei minimálisak legyenek, és mivel egyre nagyobb az érdeklődés az olcsó és környezetkímélő négykerekűek iránt, nem meglepő, hogy a Citroën azt fontolgatja, gyártásba veszi az autót. A C-Cactust minden fölöslegesnek vélt alkatrésztől megszabadították, csupán a fontos biztonsági és kényelmi elemeket tartották meg. Az egyszerűbb és könnyebb járműről azt állítják, hogy feleannyi alkatrésszel rendelkezik, mint szegmensének más tagjai. A típussal a gyár be szeretné bizonyítani, hogy a károsanyag-kibocsátás és az ár nem fordítottan arányos.

A tavaly kiállított modell motorházteteje alatt egy 1,4 literes, 70 lóerős dízelmotor üzemelt, melyet egy 30 lóerős elektromotorhoz kapcsoltak. Ennél jóval kisebb erőműveket is kaphat egy végső, nem hibrid változat: egyliteres vagy annál is kisebb benzinest, melynek széndioxid-kibocsátása 100 g/km alatt lenne. Emellett elkészülhet egy a HYmotion2 padlólemez köré épülő dízel-hibrid kiadás is, amelynek fogyasztása akár 2,8 l/100 km, széndioxid-kibocsátása pedig 78 g/km lehetne. Igaz ugyanakkor, hogy egy elektromos-gázolajas erőforrás nagyot dobhat a kocsi árán. A későbbiekben akár egy teljesen árammal működő verzió is készülhet, e kocsi kapcsán eddig annyit tudni, hogy 112 kilométer/óra végsebességet és 160 kilométer hatótávolságot tűztek ki célul a Citroën mérnökei.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!