Lehet alternatíva az utólagos autóextra

Vágólapra másolva!
Az autó- és elektronikai ipar fejlődésének köszönhetően ma már szinte minden lehetséges, még az is, hogy egy tízéves autóba utólag ülésfűtés vagy tolatóradar kerüljön. A kínálat bőséges, új autó vásárlása esetén sokan mégis inkább megrendelik az áhított extrát - pedig az utángyártott is lehet megoldás.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Ma már a tempomatot is be lehet utólag építeni


Nem is olyan rég még a klímaberendezés is a felsőbb kategóriás extrák közé tartozott az autóiparban, néhány évvel ezelőtt csak a jobb felszereltségű járművekhez dukált ilyesmi, ma már azonban szinte lehetetlen eladni új autót légkondicionáló nélkül. .

Hogy így lesz-e a ma még nem kis felárral kínált extrákkal is, legfeljebb valószínűsíthető, tény ellenben, hogy az elektronikai ipar fejlődésének köszönhetően ma már mindenre van utólagos megoldás. Klíma kell? Nem gond. Tolatóradarra van szükség? Az se. Netán tempomatot szeretne? Még ez is megoldható.

Az interneten egyre több olyan cég kínálja szolgáltatásait, mely azt ígéri, utólag luxuskörülményeket varázsol autónkba. A termékpaletta is bőséges, ahogy azonban LCD-tévét, úgy autóextrát is körültekintően kell vásárolni: a távol-keleti, olcsó dömpingáru nem feltétlenül a legjobb megoldás. Érdemes megfizetni a minőséget, hosszabb távon kellemetlenségek sokaságától óvhatja meg magát a kényelemre vágyó autós.

Forrás: [origo]
Az egyik leggyakoribb utólagos extra az elektromos ablakemelő


Utólagos extravásárlásnál alapkérdés, nem rosszabb-e a gyárinál az utólagos extra. "Teljesen változó" - osztja meg velünk tapasztalatait Mező Péter, az extrák forgalmazásával évek óta foglalkozó Koncept Kft. ügyvezetője. "Távol-keleti, de főleg kínai gyártók képviselői rendszeresen bejelentkeznek nálunk, termékeket ajánlgatva. Ezekkel azonban óvatosan kell bánni, sok esetben nincsenek bevizsgálva, hiányoznak a szükséges engedélyeik, és még kompatibilitási gondok is felmerülhetnek velük kapcsolatban."

Ezzel szemben az EU-ban gyártott termékekben meg lehet bízni, állítja Mező, kiváló alternatívái lehetnek a gyári extráknak. "A beépíthető termékek, mint például az ülésfűtés, az esetek legnagyobb részében megegyeznek a gyári alkatrészekkel, ugyanezeket vagy nagyon hasonló termékeket használnak a legnagyobbak is. Ha a tempomatokat nézzük, a specifikációk ez esetben is a gyáriakkal megegyezők, nehéz melléfogni velük."

Forrás: [origo]

Bármilyen autóban lehet tolatókameránk


A gyári, új autókhoz szánt tempomatok az eredeti sebességjelet használják működésükhöz, ez azonban - kompatibilitási okok miatt - akadályozza, hogy régebbi autókba is beszerelhetőek legyenek. Ilyen esetekben a szakértő olyan terméket ajánl, amely saját sebességjelet állít elő egy mágneses jeladó-vevő segítségével, így máris lehetővé válik, hogy régebbi modellekben is elérhető legyen a sebességtartó automatika. Ezek a típusok 40 ezer forint körüli összegért kaphatóak, a gyárikat szinte egy az egyben másoló berendezések sem kerülnek azonban - szerelés nélkül - százezer forintnál többe.

Az utólagos extrák nagy része nem rombolja szét vizuálisan egy adott autó belterét. Az ülésfűtés-szettek (körülbelül 25-50 ezer forintig) teljesen a kárpit alá rejthetők, legfeljebb egy igényesen elhelyezett kapcsoló tanúskodik arról, hogy valami változtatás történt. A tempomatokhoz beszerezhető indexkar mögé építhető bajuszkapcsoló, az EU-s termékek azonban lehetőséget nyújtanak arra is, hogy az ügyfél az eredeti gyári vezérlőt kapcsolja hozzájuk, lecserélve a csomagban található univerzális kapcsolót.

"Könnyedén lehet olyan illúziót kelteni, hogy valódi gyári extráról van szó" - mondja Mező. "Az eredeti gyári kapcsoló megrendelésével oda építhető az extra, ahová a gyár is szereli, nincs semmilyen barkácsérzet. A meghibásodási statisztika ráadásul a gyárinál is kedvezőbb lehet." Használtautó-vásárlóknak tehát nem árt mostantól még jobban vigyázniuk: szégyenérzet nélkül kérdezhetnek rá arra, hogy egy adott extra eredetileg is az autóban volt-e, vagy csak utólag került bele.

Forrás: [origo]

Télen sokan keresik az utólagos ülésfűtést


Mező szerint bőven van igény ezekre az extrákra. Az érdeklődés szezonális jellegű: télen nagyon mennek az ülésfűtések és a motor-előmelegítő rendszerek, nyáron pedig például az 50 ezer forinttól kapható, beépíthető hűtőszettek iránt nő meg meredeken a kereslet. Nem meglepetés: a potenciális vevőkör nem a BMW- vagy Audi-vásárlók közül kerül ki.

"Mivel ők megtehetik, meg is rendelik maguknak az összes extrát a vásárlás pillanatában. A potenciális ügyfélkört az alsó- és középkategóriások alkotják, ők sokszor kényszerből, anyagi okok miatt választják az olcsóbb megoldást. De nem mindig, sokszor tudatosság áll a háttérben: szereltünk már egy hónapos, félbőr kárpitozású autóba is ülésfűtést, ugyanúgy, ahogy tízéves modellekbe is."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!