Walesben köd és hó várja a rali-világbajnokság mezőnyét

Vágólapra másolva!
Japánban, az utolsó előtti futamon már eldőlt, hogy Loeb a rali-világbajnokság 2008-as bajnoka, a gyártóknál illetve a PWRC kategóriában azonban még nyitott a verseny. A mezőnyt színesíti Valentino Rossi, aki az utóbbi években egyre gyakrabban ül WRC-be, de a visszavonult Grönholm is előkerül majd az új, utcai Focus RS volánjánál.
Vágólapra másolva!

Fotó: Topspeed / Bálint Richárd

Hirvonen győzelemmel szeretne búcsúzni a szezontól. A jó eredmény a gyártók versenye miatt is fontos a Fordnak


A Japán Rali Loeb ötödik világbajnoki címe mellett Patrick Pivato sajnálatos balesetéről szólt. Duval navigátora azóta jobban van, a szigetországban elvégzett életmentő beavatkozás jól sikerült, hála a segítőkész versenyzőtársaknak, szerelőknek és újságíróknak, akik vért adtak a műtéthez.

Loeb időközben jutalmul részt vehetett a F1-es csapatok barcelonai tesztjén a Red Bull színeiben, ahol igen előkelő, hetedik időt ért el olyan pályán, amelyet a sorozat állandó résztvevői betéve tudnak, a francia pedig nem sokat autózott még ott. A váltás egyelőre nem merült fel, Loeb 2009-ben is Citroën WRC-ben ül majd, de a további folytatást függővé tette a 2010-től életbe lépő szabályváltozásoktól. Úgy nyilatkozott, hogy amennyiben "lefejezik" a királykategóriát, és csak S2000-res illetve N-es autók lesznek, abban az esetben ő többé nem kíváncsi a rali VB-re.

Komoly figyelmeztetés ez az FIA vezetőinek, hiszen egyelőre nincs végleges döntés a szakág jövőjével kapcsolatban. A Magyarországon is komoly ellentéteket szülő bizonytalanság megoldása egyelőre várat magára, a sorozat résztvevői viszont egyre jobban sürgetik az illetékeseket.

Ismét rali-világbajnoki futamon indul Valentino Rossi, aki korábban már elindult a brit futamon egy Peugeot 206 WRC-vel (korán árokba csúszott, és kiesett), majd 2006-ben Új-Zélandon próbálkozott egy Subaru WRC volánja mögött (célbaért, 11. helyen). Idén egy 2007-es fejlesztésű Focus WRC-vel áll rajthoz, és az első tízben szeretne végezni. A brit futamra remekül bemelegített a Monza Rally Show-n, ahol az igen erős mezőnyben a második helyen futott a célba. Rossi egyébként szintén részt vett egy F1-es teszten novemberben a Ferrarinál, és Loeb-höz hasonlóan igen jó időt autózott. Az olasz a MotoGP-ben használt 46-os rajtszámmal indul majd, amelyről lemondott javára a PWRC-ben szereplő finn Ketomaa, aki a 146-os számot viseli majd Subaruján.

Fotó: Topspeed / Bálint Richárd

Loeb ötödik világbajnoki címéért jutalmul a Red Bull F1-es autóját is kipróbálhatta. Nem vallott szégyent, remek időt futott a barcelonai teszten


Még egy illusztris vendége lesz az idei Wales-ralinak, méghozzá az ilyen körülmények között korábban kiválóan teljesítő Marcus Grönholm személyében. A finn kétszeres világbajnok a Ford új utcai sportkocsiját, a Focus RS-t fogja vezetni, amely 2009 elején kerül a kereskedésekbe. Grönholm a cardiffi Millennium Stadionban megy majd pár kört a szuperspeciál pályán. Loeb korábbi legnagyobb vetélytársát egyes hírforrások egy nem hivatalos teszt miatt kapcsolatba hozták a Subaruval, de most tehát mégis korábbi munkaadójának autóját vezeti majd.

A brit futamot várhatóan nemcsak a megszokott köd és eső, hanem a decemberi időpont miatt jég és hó is nehezíti. Loeb már a pályabejáráson áldozatává vált a csúszós utaknak, árokba hajtott a Lancer Evo IX-cel, amely a tetején is átfordult, de sem neki, sem navigátorának, Elenának nem esett baja. A másik citroënesre, Sordora ismét fontos szerep vár, mivel az ő jó eredményére is szüksége van a csapatnak a gyártók versenyében.

A Ford mindkét pilótája esélyes a végső diadalra, ám lehet, hogy egy kettős győzelem is hiábavaló lenne, ha a két Citroën legalább 7 pontot szerez, övék a másik világbajnoki cím is.

A Subaru versenyzőinek fogadkozása már-már hagyományosnak tekinthető, a japán mellett a brit a másik hazai futamuk. Elvileg Solberg és Atkinson is jó a murvás pályákon, más kérdés, hogy a tavaly visszavonult Grönholm nemrég részt vett egy teszten a csapatnál, ahol jobb időket futott a két gyári pilótánál. Úgy tűnik, a kékeknél nemcsak az autóban van a hiba, már olyan hírek is felreppentek, hogy a kétszeres finn világbajnok 2009-ben visszatérne néhány futamra, egy Impreza WRC-ben.

Fotó: Topspeed / Bálint Richárd

Rossi ismét elindul a Wales-i futamon. Legutóbb hamar kiesett, azóta Új-Zélandon már jobban ment neki, ezúttal már a pontszerzés a célja


A Stobart szinte az összes autóját (hatot) elindítja Walesben. Duval végül úgy döntött, hogy vállalja az indulást, Pivato helyére az a Denis Giraduet ül be, aki a kilencvenes években Didier Auriol navigátora volt. A Japán Ralin ő ért oda elsőként a baleset helyszínére, és nagy szerepe volt Pivato mentésében is. A másik pontszerző helyre Matthew Wilsont nevezték, rajtuk kívül még Henning Solberg, Barry Clark, Dave Weston, és Steve Perez szerepelnek a csapatban.

A JWRC idei bajnoka, Ogier a francia szövetség jóvoltából egy C4 WRC-t próbálhat ki ezúttal, de lesznek hiányzók is, az észt nemzeti csapat anyagi okok miatt visszalépett az utolsó versenyről, így sem Aava (C4 WRC), sem Rauam (Mitsubishi, PWRC) nem indul. Rajthoz áll viszont számos helyi egység, így összesen 21 WRC-vel induló páros lesz majd látható.

Egy rekord is megdől majd Walesben, Tom Cave lesz a legfiatalabb VB futamon induló pilóta, november 16-án töltötte be 17. életévét, és szerzett jogosítványt a Ford Fiestát kormányzó fiatalember.

A PWRC kategória bajnoki címe még kiadó, bár már csak ketten esélyesek. Hänninen előnye hat pont, így ha nem hibázik, ő a végső győztes, Aigner csak a csodában, no meg a Wales-i ködben bízhat.

A 19 gyorsasági szakasz közül az elsőt péntek reggel, helyi idő szerint 10:08-kor rendezik, az időeltolódás egy óra Magyarországhoz képest.

A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën 112 pont
2.Hirvonen/Lehtinen Ford 102 pont
3.Sordo/Marti Citroën 59 pont
4.Latvala/Antilla Ford 50 pont
5.Atkinson/Prevot Subaru 50 pont
6.P. Solberg/Mills Subaru 41 pont
7.Duval/Pivato Ford 22 pont
8.H. Solberg/Menkerud Ford 22 pont




A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.Citroën Total WRT 175 pont
2.BP Ford Abu Dhabi WRT 164 pont
3.Subaru WRT 96 pont
4.Stobart VK M-Sport Ford WRT 64 pont
5.Suzuki WRT 28 pont
6.Munchi's Ford WRT 22 pont




A világbajnokság állása a PWRC-ben:

1.Hänninen/Markkula Mitsubishi 36 pont
2.Aigner/Wicha Mitsubishi 30 pont
3.Ketomaa/Teiskonen Subaru 23 pont



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!