Fehérgalléros nyolcas - Packard Super Eight 160

Sokak szerint unalmas dolog apróhirdetéseket bújni, ám talán még többen vannak azok, akik elmondhatják, hogy sikerült igazi kincsre bukkanniuk a Veterán Autó és Motor magazin Keres-Kínál rovatában. Témát keresve utóbbi táborhoz csatlakozott szerzőnk. 

Az egyik legrangosabb márka volt a Packard a második világháború előtt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az amerikai autók nagyok: szélesek, hosszúak és nehezek. Az amerikai autók kényelmesek és gazdagon felszereltek. Az amerikai autók sokat fogyasztanak, rendszerint nyolchengeres motor mozgatja őket a hátsó tengely meghajtásával. Ezek a megállapítások kétségkívül igazak a cikkünkben szereplő Packardra, ám ha megpillantjuk, mégsem a gyártó ország ugrik be elsőként. Ha az ember azt hallja, hogy régi amerikai autó, legtöbbször egy ötvenes évekbeli Chevrolet vagy Cadillac jut eszébe - élek, uszonyok és V8-as motor. A harmincas-negyvenes évek fordulóján azonban még bőven a domború, bumfordi karosszéria és a kisméretű ablakok jelentették az irányzatot, és a nyolcas erőforrások hengerei sem feltétlen álltak V alakban.

Az eltűnt autómárkák mindig izgalmas témát jelentenek, pláne ha a nagyító alá vett típus a második világháború előttről származik. Még inkább érdekes a dolog, ha egy viszonylag kis példányszámban gyártott modellt vizsgálunk. Az 1940-es Packard Super Eight 160-asból összesen 5662 darabot gyártottak, beleértve minden alváz- és karosszériaváltozatot. A jármű megjelenése olyan előkelőséget és büszkeséget áraszt, amilyennel csak nagyritkán találkozik az ember. A három méternél is nagyobb tengelytáv, az irdatlanul hosszú motorház, a burkolat alá rejtett pótkereket tartó méretes sárhányók, a fellépők, a krémszínű fényezés és a finom eleganciát sugárzó orrkiképzés leveszi az embert a lábáról. Ilyen kocsival csak filmen lehet találkozni; tökéletesen felidézi a harmincas évek Amerikáját, amelyet a legtöbb ember - elsősorban Al Capone révén - elsősorban a gengsztervilággal kapcsol össze.

Soha nem restaurálták, csak állagmegóvást végeztek rajta

A márka története a XIX. század végén kezdődött, amikor James Ward Packard, egy Winton autó csalódott tulajdonosa felkereste a clevelandi gyár vezetőségét, és javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogy miben kellene fejleszteni a kocsin. Alexander Winton elutasító válasza arra sarkallta Packardot, hogy önálló, az elképzeléseinek teljességgel megfelelő autógyárat hozzon létre. A Rolls-Royce és a Lamborghini megszületésénél a történelem ismételte önmagát: Frederick Henry Royce egy francia Decauville automobillal, Ferruccio Lamborghini pedig egy Ferrarival volt elégedetlen.

James Ward Packard álmai megvalósítása érdekében átcsábította a Winton gyárigazgatóját, William Hatchert, valamint egyik fő részvényesét, George Lewis Weisst, aki szintén elégedetlen volt a gyártmányokkal. Az 1899-ben debütáló első Packard gépkocsi az akkoriban szokásos Model A nevet kapta, egy évvel később jött a B típus, amelynek érdekessége a világon első ízben alkalmazott automatikus gyújtásállítás és a H alakú váltókulissza. A járművet 7 lóerős, egyhengeres, négyütemű motor mozgatta bolygóműves váltó és lánchajtás közvetítésével. A kezdetektől elsődleges szempont volt az innováció és a minőség, és hogy önbizalomban sem volt hiány, azt az 1901-től hosszú időn át használt szlogen mutatja: "Kérdezzen meg egy tulajdonost."

A hátsó lökhárítóra is jutott egy míves felirat

Az 1901-ben debütáló C modellt már 12 lóerős motorral szerelték, ám ennél fontosabb, hogy ez volt az első autó, amelyet kormánykerékkel lehetett irányítani. 1902 novemberében jelent meg a Model K, amely Amerika egyik legdrágább gépkocsija volt. A Packard mérnökei ezen a típuson szerelték első ízben előre a motort, amely immár négyhengeres volt, az erőátvitelt pedig négyfokozatú váltóra bízták.

1903-ban beszállt a vállalatba Henry Bourne Joy, akinek köszönhetően a cég otthagyta Ohio államot és az álmos Warren városkát, és áttette székhelyét Detroitba. Ugyanez év nyarán az 5600 kilométeres San Francisco - New York távot 61 nap alatt tette meg egy Packard, két nappal megjavítva a nagy rivális Winton egy hónappal korábban felállított rekordját. Presztízsdiadal volt ez a javából! A sofőrt, Tom Fetchet a The Automobile újság egyik munkatársa kísérte útján, így borítékolható volt a sajtóvisszhang is.

A Packard a versenypályákon is megmérette magát, nem is rossz eredménnyel, miközben sorra jelentek meg az új modellek. Jelentős eladási eredményeket hozott az 1911 tavaszán piacra dobott, 8600 cm³-es, 48 lóerős hathengeressel ellátott Six nevű modell. Két évvel később a megválasztott Wilson elnök beiktatási ceremóniáján hat autó vett részt, valamennyi Packard. Ekkor a leköszönő és az új elnököt még lovas kocsi szállította a Capitolium és a Fehér Ház között, az autókban a biztonsági szolgálatok emberei utaztak.

Az amerikai rendszám a csomagtartóban, az OT-s magyar a fedelén kapott helyet

1915-ben igazi szenzáció volt a V12-es erőforrással ellátott Twin Six, amely minden korábbinál sikeresebb típus lett. Mivel ugyanekkor jelent meg a National autógyár tizenkét hengerese is, a világelsőség kérdése vitatott. A világháború alatt a Packard mérnökei a Liberty repülőgép motorjának tervezésében vettek részt. Ennek csak 1917-ben lett autótörténeti jelentősége: ilyen erőforrást építettek be egy versenyautóba, amely minden addigi pályarekordot megdöntött a New York-i Sheepshead Bayen.

A tízes évek közepétől kezdődően csak a Twin Sixet gyártotta a vállalat egészen 1920 szeptemberéig, amikor is a Single Six nevű soros hathengeres modellel egészítették ki a kínálatot. 1923-ban aztán le is álltak a nagysikerű V12-es gyártásával, ettől kezdve a négykerékfékkel szerelt soros nyolcas modellek jelentették a kínálat csúcsát. A mínusz négy henger csöppet sem csorbította a tekintélyt, hiszen ekkor már a csúcson volt a márka: 1921-ben az Egyesült Államok újonnan megválasztott elnöke, Warren G. Harding egy Twin Sixszel vonult végig beiktatásakor. Ez a lehető legnagyobb elismerést jelentette a Packardnak.

A cég valósággal szárnyalt, 1925-ben például kétszer annyi autót adtak el, mint az azt megelőző évben. Az újítási kedv sem lohadt le: 1926-tól elsőként alkalmaztak hidraulikus lengéscsillapítókat, egy évvel később pedig tolatólámpával látták el gyártmányaikat. James Ward Packard 1928-ban úgy halt meg, hogy a nevét viselő autók Amerika legismertebb embereit szolgálták: Wilson elnököt, Rockefellereket és más befolyásos mágnásokat, valamint számos hollywoodi filmcsillagot. Több külföldi uralkodó is ezt a márkát választotta: mások mellett Alfonz spanyol, Faruk egyiptomi, Al-Fejszál szaúdi és Sándor jugoszláv király használt Packardot, utóbbi összesen 48 példányt szerzett be. Az utolsó orosz cárnak, II. Miklósnak speciális kivitelű Twin Sixe volt: az első kerekek helyére sítalpakat szereltek. A cári család járműparkját megszerző kommunista vezetők is - Sztálinnal az élen - rajongtak a Packardért. Nyilván a puszta véletlen műve a hasonlóság a diktátor nevét viselő ZISZ-ekkel, melyeket a harmincas évek második felétől gyártottak.

Süppedős kanapé és óriási lábtér hátul

1928-ban megszűnt a hathengeresek gyártása, a soros nyolcas egyedül maradt a kínálatban, persze számtalan kivitelben: a legolcsóbb a kétféle alvázzal és a kisebbik, 5,2 literes motorral készített Eight volt, ezt követte a sportos Speedster, az elegánsabb Custom Eight és a csúcsot jelentő Deluxe Eight - mind seregnyi karosszériaváltozatban. 1932-ben ismét gyártásba vették a Twin Sixet, vadonatúj fejlesztésű, 7300 cm³-es motorral az orrában. Az újjászületett tizenkét hengerest egy évvel később átkeresztelték Twelve-re. A típus érdekessége, hogy eredetileg elsőkerék-hajtásúnak tervezte Cornelius Van Ranst, aki a fronthajtás terén úttörőnek számító Cord cég L-29-esén is dolgozott.

A V12-esek végül a szokásos erőátvitellel készültek, a szokásos kimagasló minőségben - és a szokásosan magas áron találtak gazdára: egy drágább Packard ellenértékéért szép házat lehetett kapni. Mivel azonban a gazdasági világválság közepén nem elsősorban költséges autókra vágytak az emberek, a vállalat lefelé is bővítette kínálatát: piacra dobta a kétezer dollárnál is olcsóbb Light Eightet. A típus aztán egy év után el is tűnt, mivel előállítási költsége csaknem megegyezett a jóval magasabb árat kóstáló típusokéval.