A harmadik generáció kevésbé merész formatervet kapott, mint az előd
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Az előző Mégane mellett nem lehetett csak úgy elmenni. Volt az embernek valami tudathasadásra emlékeztető élménye, amikor a furcsa szögben vágott lemezeket megpillantotta: a másik énnek biztosan tetszik/nem tetszik. Aki ezt az Avantime-szerű farformát megálmodta, nem különösebben foglalkozott a leendő tompor gyakorlati hasznával, a pucsítós fenék tízliterekben mérhető csomagtérszűkítő vonásával. Egy másik valóságban biztosan így domborodik minden hátsó szélvédő, de nálunk ennek inkább csak a benzinkutas örül, amikor az üveglehúzóval gyorsabban tud ügyködni.
Ennek vége. A Mégane kapott egy Laguna által meghatározott orr-kialakítást és egy tucathátsót, cserébe az extravaganciáról le kellett mondania. Hátulról most már nézhetnénk bárminek - eddig legalább jól elkülöníthető volt az alsó-középkategóriás vetélytársaktól. Megint furcsa helyzet alakult ki: az univerzális hátsója profilból jobb, mint az eleje. Az orr-rész oldalról szinte jelentéktelen, fotogén látványa érdekében legfeljebb a sarkokig távolodjunk el a szemközti nézettől.
Legtöbbet, mintegy nyolc centimétert, a hossza növekedett, miközben az összes többi dimenziója és a tengelytávja egy-két centit. Ebből következik, hogy a tengelyek előtt és mögött nagyobb a karosszéria túlnyúlása, mint volt, és ez jól látszik is. A lemezfelületek térnyerése az oldalablakok rovására ugyancsak feltűnő, a kilátás majdcsak összejön valahogy. A kocsi orra megérdemli, hogy részletesebben elemezzük. A lökhárító félig sárvédő is, oldalról körbeöleli a fényszórót, hatalmas légbeömlő-szájat formáz. A ködlámpafészkek kikerültek szélre, a kerekekkel egy vonalba. Pajzsformát sajtoltak a motorháztetőre, valóságos fennsík. Végeit jó magasan folytatják az oszlopok, az övvonal ehhez képest mélyről emelkedik hátrafelé. A motorháztetőt teleszkóp emeli fel. Gyaníthatóan a gyalogosgázolás következményeit enyhítik az elbújtatott ablaktörlőlapátok, amelyekre ráér a motorháztető széle. Ezzel akkor szembesültem, amikor az éjszakai fagy előtt fel akartam hajtani a lapátokat, de nem ment.
Az 1,6-os benzines motor kétféle teljesítményszinttel kapható. Az erősebb, 110 lovast próbáltuk
A Mégane belseje egységesen szép kialakítású, tiszta, nyugodt, harmonikus vonalvezetésű. Középkonzolja és műszerei jól mutatnak, ehhez azonban kellenek a jobb audió és az automata klíma kezelőpaneljei, amelyek a sorban második, Expression szinthez felárért kaphatók, de a tesztautóba bekerültek. Finoman kapcsolható kezelőelemeket találunk, de a telefon-hifi-egység kormányon elhelyezett gombjai igazából egy bumfordi bajuszon vannak. Nem is esnek kézre, én maradtam a hagyományos kezelésnél, mert az semmivel sem kényelmetlenebb.
Jól látható a felső, lyukba ültetett rádiókijelző, és a feltűnő műszerek képe. Ezek a legkevésbé sem hagyománytisztelők, aszimmetriájuk, összhatásuk ízlés kérdése, nekem tetszett. Balra a fordulatszámmérő mutatója alsó függőlegesből indul, de már korántsem jár nagy kört, mert magastartásban hatezerhez, tiltás közelébe ér. Ebben a karikában figyelhetjük a fel-le váltást kérő nyilakat is, ellenkező oldalon kis kijelző mutatja a fedélzeti számítógép adatait. A kettő között a legújabb villantás, a digitális sebességmérő trónol, egy körben két kis órával (vízhőmérséklet és benzinszint). Fehér alapon fekete karakterei közül a sebességet könnyű leolvasni, a két körórát már szokni kell. A feláras sebességszabályozó színes karikája fokozhatja a látványt.
A Mégane egyetlen gyengéje a hátsó lábtér, amely egy kicsit szűk
Aki jót akar, a világosszürke kárpitot választja, a sötétebb változat szűkíti és komorabbá teszi a nem túl tágas helyet. Az elöl ülők nem fognak szorongani, a hátsó utasok a rövid lábtérre és a kelleténél kurtább ülőlapra panaszkodni fognak: magasabb emberek térde a kimélyített üléstámláknak köszönhetően fér el. A sofőr és a navigátor már jobban terpeszkedhet, ülésük kényelmesen beállítható, ám elég kemény, némi oldaltartással.
Anyaghasználatban felemás sikerű a Mégane, ha lehet, vegyünk ennél magasabb felszereltségűt. A műanyagok sokan, de rendben vannak, harmonikus összhatásukkal feledtetik a kis ridegséget. Nem véletlenül, a rengeteget fogdosott kormánynál szembesülünk egy hiányossággal: a sokkal jobb tapintású bőrborítás szintén a harmadik-negyedik szint kiváltsága. És még egy dolog, amit az Expression nem kap meg: az ajtók behúzására szimpla vájatot alakítottak ki az ujjaknak, míg feljebb már elegáns markolat jár.