Részletesen az új VW Golf GTI-ről

Vágólapra másolva!
Új fotókat és műszaki adatokat jelentetett meg az új Golf GTI-ről a Volkswagen. A sportos kompakt árusítása ezen a héten indul be Németországban.
Vágólapra másolva!

Mivel a Golf GTI-k előző öt nemzedékéből 1,7 milliót értékesítettek, nem meglepő, hogy csak finoman nyúltak az autóhoz, amelyből továbbra is elérhető lesz a három- és ötajtós verzió is. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, a hatos Golfra épülő GTI is kétliteres turbómotort kap, ám az új erőforrás már az EA888 kódjelű motornemzedék második fejlesztési lépcsőjéből való. Új dugattyúinak, olaj- és benzinpumpájának, valamint számos más módosításnak köszönhetően 10 lóerővel erősebb, mint az ötös GTI-ben, így most 210 lóerős. A 240 km/órás csúcssebességű autónak mindössze 6,9 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy 100 km/órára felgyorsuljon sebességváltótól függetlenül. A GTI motorjához ugyanis egy hatfokozatú manuális, vagy egy szintén hatfokozatú duplakuplungos váltó is rendelhető, a DSG-t a kormányról is lehet kapcsolni váltófülek segítségével.



Gyári videón a Golf GTI

A TSI erőforrás rugalmasságát jól jelzi, hogy ötödik fokozatban 7,5 másodperc alatt gyorsul 80 km/óráról 120 km/órára, míg hatodik fokozatban ugyanehhez csak két másodperccel van többre szüksége. Ez annak köszönhető, hogy a Golf GTI 280 Nm-es csúcsnyomatéka már 1800-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. A gyár szerint a kocsi átlagfogyasztása mindössze 7,3 liter (DSG-vel 7,4) száz kilométeren, és már teljesíti az Euro5-ös károsanyag kibocsátási előírásokat is. A Volkswagen nem a lóerők számának jelentős felpumpálásával, hanem az ESP új funkciójának, az XDS elektronikus önzáró differenciálműnek, és - felár ellenében - a DCC adaptív állítható lengéscsillapítók beépítésével javított a hatos Golf GTI gyorsaságán. A futómű finomhangolásában az 58 éves egykori F1-es versenyzőlegenda, Hans-Joachim Stuck is besegített.

Forrás: VW

A DCC-rendszer folyamatosan figyeli az utat és a vezetési körülményeket, és azoknak megfelelően változtatja szinte azonnal a kocsi lengéscsillapítását. Emellett a rendszert a vezető Normal, Sport és Comfort fokozatok közt kapcsolgathatja, Sportban a kormány rásegítése is csökken. Az XDS önzáró differenciálmű főleg a kanyarokban segít, ha ugyanis érzékeli, hogy valamelyik kerék elpörög, akkor azt megfékezi, több nyomatékot juttatva így a másik, jobban tapadó keréknek.

Forrás: VW

A hagyományos Golfhoz képest a GTI orrát 22 mm-rel lejjebb engedték, míg a hátulja 15 mm-rel került lejjebb. Belsejében fejtámlával egybeépített sportülések, rozsdamentes acél pedálok, alumínium váltókar, és bőr sportkormány található. Kívülről a jellegzetes felnik, a piros csíkos hűtőrács, a feketére maszkolt fényszórók, a kétoldalt kivezetett kipufogók, és a piros féknyergek különböztetik meg a gyengébb hatos Golfoktól. A GTI alapára 26650 euro Németországban.

Forrás: VW

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!