Még több részlet a Ferrari 599XX-ről

Vágólapra másolva!
Genfben volt először látható a Ferrari kísérletinek nevezett 599XX modellje, melyről most további részleteket hoztak nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

Néhány semmitmondó részleten kívül a Ferrari gyakorlatilag semmi lényegeset nem árult el az 599XX kísérleti autóról Genfben, ám hétvégén számtalan hivatalos fotót és adatot hoztak nyilvánosságra az olaszok. Tulajdonképpen az autó nem más, mint egy afféle technikai laboratórium, amelybe a Ferrari összes aktuális, Forma-1-et is érintő fejlesztéseit zsúfolták össze, több elem a sportkocsiban jelenik meg először. Hasonlóan az előző, Enzo-alapú FXX-hez, a Ferrari speciális pályarendezvényeket szervez majd az 599XX-szel 2010-ben és 2011-ben.

Az autó az 599 GTB Fiorano alapjaira épül, megtartva annak erőátviteli rendszerét és motorját, a prototípus mégis inkább pályaversenyzésre optimalizált autó. Annál is inkább, mert a blokkot teljesen átépítették, csúcsteljesítménye 700 lóerőre ugrott, amelyet 9000-es percenkénti fordulatszámnál ad le. Különös figyelmet fordítottak a súly csökkentésére, ezt új komponensek beépítésével (ilyen például az új főtengely) és exkluzív anyaghasználattal, többek között karbonszállal oldották meg.

Forrás: Ferrari

Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!


Szélcsatornás tesztek sokaságával alakították ki az 599XX aerodinamikáját, 200 kilométeres óránkénti sebességnél az autó 280 kilós leszorítóerőt generál, 300-nál ugyanez az adat 630 kilogramm. Áramvonalasították a teljes alsó borítást, a légelvezetés lehető legoptimálisabb biztosítása végett, hátul kis szárnyacskák terelik a levegőt.

Forma-1-ből érkezett fejlesztés a féktárcsákat részben takaró lemez, amely nem csupán az aerodinamikát optimalizálja, hanem segít a jobb hűtésben is. A fejlesztések egy része csak az 599XX sajátja marad, a sportkocsi egyébként 1:17 perces fioranói köridővel igazolta, hogy igazi különlegesség.

Forrás: Ferrari

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!