Nemhogy nem lassabb az eoFLEX-verzió, mint a normál dízel, de kedvezőbb légellenállása miatt végsebessége még 3 km/órával magasabb is. Ki is próbáltuk a 221 km/órát a német autópálya korlátozás nélküli szakaszán, a szél- és motorzaj még ekkor is elviselhetőnek bizonyult, nem kellett felemelni a hangot az autóban, hogy beszélgessünk a mellettem ülő kollégával. Mivel az ecoFLEX hatfokozatú kézi váltójának végáttételét 3.55:1-ről 3.09:1-re változtatták, az Insignia motorja még a végsebességnél is alig forgott többet percenként 3000-nél, erre szokták azt mondani, hogy meglehetősen hosszú a váltó áttételezése.
A váltásra figyelmeztető nyilak nem mindig működtek, 220 km alatt kétszer láttuk őket
Hogy azért el is lehessen indulni az autóval, az egyest és a kettest rövidebbre vették, így százra ugyanannyi idő, 9,5 másodperc alatt gyorsul fel az ecoFLEX, mint a normál Insignia. A motor dicséretére legyen mondva, hogy már 80 km/óránál is remegés nélkül elviselte a hatodikat, bár ekkor gyorsításra nem nagyon volt képes, mert a 350 Nm-es csúcsnyomaték csak 1750-es fordulatszámnál ébred, ez pedig hatodikban már jócskán 100 km/óra feletti tempót jelent. Padlógázra 15 másodpercig 380-ra is emelkedhet a nyomaték, ami előzéseknél jól jöhet.
79 km/órás átlagsebességgel és nagy önfegyelemmel értük el a 4,3-as átlagot
A menetpróba első száz kilométeres, Frankfurtból Heidelbergbe vezető szakaszra az opeles szervezők fogyasztásversenyt hirdettek, amit sikerült megnyernünk a 4,3 literes átlaggal és 79 km/órás átlagsebességgel. Ez persze nagy önuralmat kívánt, alig tettük hatodiknál kisebb fokozatba a viszonylag rövid úton járó kézi váltó karját. A gyári adat a fogyasztásra egyébként 4,2 liter országúton, és 5,2 liter átlagosan, nekünk a heidelbergi pihenő utáni 117 kilométeren sem ment 5,6 fölé az átlagunk, pedig ott már kanyargós hegyi utakon mentünk, és ekkor már nem törődtünk a fogyasztással. Tovább lehetett volna javítani az értéken, ha start-stop rendszert és fékenergia-visszatáplálást is szereltek volna az autóba, később talán ezek is megjelennek majd. Az ecoFLEX átlagfogyasztása 0,6 literrel alacsonyabb a normál, 160 lóerős dízelénél, tehát a 105 ezer forintos árkülönbözetet a mai gázolajárakkal számolva nagyjából 70 ezer kilométer alatt hozza vissza. Városban viszont még több, 0,9 liter a megtakarítás száz kilométeren, a 6,8 literes érték megdöbbentően kevés egy közel öt méter hosszú és másfél tonnás autótól. Nyugat-Európa egyes országaiban adókedvezmények is megilletik az eco-Insigniát, mivel kilométerenként csak 136 gramm szén-dioxidot bocsát ki.
Műszaki adatok |