Stallone és a rózsaszín Bentley

Vágólapra másolva!
Agyontuningolt, értelmetlenül túlzó autókból sem volt hiány Frankfurtban. Standméretben Európa egyik legnagyobb tuningcége, a Brabus lett az első, ízléstelenségben pedig a Mansory.Még több Brabus-fotó a galériában. Kattintson a képre!
Vágólapra másolva!

A két Daimler-márka felpiszkált modelljeit derékmagas üvegkorláttal zárták el a látogatók elől a Brabusnál, csak a VIP-kártyás leendő vásárlók és a harmadik napra megfogyatkozott újságírók vizsgálgathatták a kocsikat. A stand közepén felépített dizájnos kávézóban ott jártunkkor éppen folyt a pezsgő, talán eladtak valamit.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Meglepő, de átalakított 30-32 ezer eurós Smartból állt a legtöbb a standon, összesen hét. Szó sincs gazdasági válságról, hasonlókról, mellettük ugyanis két brutális Mercedes-kisbuszt kínáltak azoknak a cégeknek, amelyek 250-nel akarnak utaztatni egyszerre hét menedzsert. A legnagyobb kerékméretet (22 col) is itt láttuk, egy G-Mercin. 6,3-as, V12-es motorjának tetején egy rézlapon ott virított annak a szerelőnek az aláírása, aki kézzel összeszerelte az erőforrást.

Láttunk Bugatti Veyront is, mégpedig az eredetitől jóval drágábbat. Az ára nem publikus, mégis megkockáztatható a kijelentés az alapján, hogy az eredeti karosszériáját, műszerfalborítását, diffúzorait és ki tudja még mit, kevlárra cserélt a svájci Mansory tuningcég. A felnik, kilincsek, tükrök és a tanksapka aranyozottak voltak.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Még több fotó a Mansory méregdrága újdonságairól. Kattintson a képre!


A jó ízlés határán táncol a cég Stallone nevű fekete-fehér-piros modellje is, amelynek alapja a Ferrari 599 GTB Fiorano. A motortér fehér fedelének közepén széles fekete kevlárcsík húzódik, az utastérben piros, és fehér bőr borít mindent. Ami egyértelműen kiverte a biztosítékot, az a Bentley Continental GT rózsaszín-lila modellje. Ezúttal nem egyedi példányról van szó, a Mansory munkatársa által adott vaskos prospektusokban a Bentley-szériájuk nyitó darabjaként hirdetik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!