A kis S6-os Audi - Audi A6 3.0T

Vágólapra másolva!
A 2009-es évre nem csak egy átfésült külsőt, hanem egy új motort is kapott az A6-os Audi. A 3.0T a dinamikájával, a hangjával és a fogyasztásával is meglepett minket.
Vágólapra másolva!

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A S-Line sportcsomaggal már nagyon dinamikus megjelenésű az A6-os. Az új motorral nem is okoz csalódást
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Néhány nap híján pont egy éve írtuk meg, hogy az Audi kisebb modellfrissítéssel készítette fel az A6-ost a 2009-es modellévre. Az autó nem sokban változott, de mégis volt egy-két érdekes részlet, amire érdemes volt odafigyelni. Külsőleg nem sok az újdonság, megjelent a LED-es nappali fénnyel kiegészülő fényszóró, valamint kicsit módosult a lökhárító. Hátulról már sokkal markánsabb a változás, hiszen új, LED-es hátsó lámpákat kapott, amely formailag sokkal inkább illeszkedik az A4-es stílusához, és az A6-os farát is alaposan felfrissíti.

Ha jól emlékszem, az Audi 15 százalékos fogyasztáscsökkenést ígért minden modelljéhez, amit néhány alig látható aprósággal értek el. Elsősorban a légellenálláson javítottak, amelyből a csomagtartó szpojlert formáló íve tetszetős, de állítólag az autó alakja is kifinomultabb. Feltételezésen szerint itt az új lökhárítóra gondolhattak, hiszen az autó alapformája nem változott. Érdekesség még, hogy az új A6-osok már kétcentiméteres ültetést is kaptak, valamint a szervokormányuk is energiatakarékosabb.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Az egyetlen látványos újdonság a hátsó lámpa, amely immár LED-es


A modellfrissítés legnagyobb újdonsága mégsem ez, hanem egy új motor. A mindenki által szeretett, és általam korábban tesztelt háromliteres turbódízel motor mellé ugyanis érkezett egy ugyanekkora benzines, csak éppen még komolyabb teljesítménnyel. Korábban a 3.0 TDI tesztjében azt írtam, hogy az A6-oshoz ez az erőforrás a tökéletes választás, de az új benzinesről annyi jót hallottunk, hogy kénytelenek voltunk kipróbálni.

Az új A6-os első látásra izgalmasabb jelenség, főleg ha a tesztautón látható S-Line sportcsomaggal kapja meg az ember. Az autó hátulján a 3.0T felirat kicsit becsapós, ugyanis egyrészt volt olyan, aki szerint valaki levakarta a d-t, meg az i-t, mások viszont hallottak az új háromliteres turbós benzinesről. Egyikük tippje sem jött be, ugyanis az Audi 3.0 TFSI-je a nevével ellentétben nem turbós, hanem kompresszoros, a T csupán a feltöltésre utal.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Belül alig van változás: az MMI és a navigáció kicsit frissült, a kijelző képe szebb


Be kell valljam, nem értem, hogy az Audinak mi szüksége volt erre a motorra, ha már akkor fejlesztették a TT-RS-be az új soros öthengerest. Az újdonság itthoni bemutatóján meggyőződhettem róla, hogy az a motor egyszerűen bombaerős, nyugodtan gyengíthettek volna rajta, hogy az A6-osban ne legyen egy olyan nyers állat, de mégis túraautós élményt okozzon. Ettől függetlenül azonban amellett sem szabad elmenni, hogy a 3.0 TFSI a várakozásokon felül teljesített, még azt a hitemet is megingatta, hogy egy A6-ost csak turbódízel motorral szabad megvenni. Az új blokk a kompresszornak hála már az alapoktól nagyon húz, egyszerűen lehengerlő. A 290 lóerős maximális teljesítménye mellett a szinte folyamatosan fennálló 420 Nm-es forgatónyomatéka érdemel feltétlenül említést, hiszen ez a motort az A6-ost már sportkocsis magasságokba emeli. Hat másodpercen belül képes álló helyzetből 100 km/órára gyorsulni, amit az összkerékhajtás miatt nem is olyan nehéz elővarázsolni belőle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!