A kis S6-os Audi - Audi A6 3.0T

Vágólapra másolva!
A 2009-es évre nem csak egy átfésült külsőt, hanem egy új motort is kapott az A6-os Audi. A 3.0T a dinamikájával, a hangjával és a fogyasztásával is meglepett minket.
Vágólapra másolva!

Az S-Line sportcsomaggal, sportfutóművel az A6-os egy igazán dinamikusa megjelenésű gran turismo lett, amellyel élmény élni. Képes nyugodt lassú haladásra is, de a gázpedál határozottabb lenyomására elemi erővel válaszol. Gyakorlatilag minden élethelyzetet fölényes magabiztossággal old meg, sőt talán ez már sok is.

Az sem baj, hogy csak hatfokozatú automatával lehet kérni, ez a váltó egészen jól passzol hozzá. A Quattro is kötelező extra, amit szintén meg tudok érteni, hiszen ekkora erőt nehéz lenne másképp biztonságosan az útra vinni. Ez egy igazán remek, átgondolt csomag, amely megfontolandó választás, ha valaki nem tud kibékülni a dízel hangjával. Sőt, a 3.0 TFSI mellett szól még a nagyszerű motorhang is, ami tovább lelkesíti az utasokat.

Azt hittem, hogy a modell szeretete a benzinkútnál múlik majd, igazán kétkedve fogadtam a gyár által meghatározott 9,5 literes vegyes átlagfogyasztást. Városban igazam is lett, hiszen nehéz 13 liter alá menni, sokat dugózva a 16-18 liter sem lehetetlen. Autópályán viszont meglepetések értek, hiszen 130 km/óra környékén nyolcliteres átlagot produkált az A6-os, ami igazán szerény az autó képességeit, hajtását és tömegét figyelembe véve.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Természetesen ezek a bőrülések is felárasak. A tesztautó mindennel együtt 20 millió forintnál is drágább


Ha racionálisan gondolkozom, továbbra is azt mondom, hogy valamelyik turbódízel motor lehet a helyes választás - de már alaposan gondolkoznom kellene, ha A6-ost vennék. Nekem a háromliteres dízel továbbra is tetszik a dinamikája miatt, most azonban itt a benzines vetélytárs, amely sokkal közelebb áll a szívemhez. A fogyasztása miatt sem tudom elvetni, valójában az ára csak a gond, a 239 lóerős dízelnél ugyanis majdnem kétmillió forinttal drágább. Jobb is?

Fotó: Hirling Bálint [origo]

17,2 millió forintos alapárával kétmillióval drágább, mint a 3.0 TDI, de öt millióval olcsóbb, mint a 4.2 FSI


Ha valaki több élményre vágyik, annak mindenképpen igen a válaszom, hiszen ez a csomag így jó, ahogy van. Sokkal inkább ez, mint a nehézkesebb 4,2 literes V8-as. Ha valaki pedig brutális teljesítményre vágyik, az úgyis az S6 és az RS6 közül válogat. A 3.0T sportcsomaggal meglebegtet egy kicsit az S6-os világából, miközben könnyebb és sokkal takarékosabb is. A 4,2-esnek pedig ezután szerintem nincs jövője.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2995 cm3. Furat/löket: 83/91,4 mm. Hengerek/szelepek száma: 6/24. Teljesítmény: 213 kW (290 LE)/4850-6800. Nyomaték: 420 Nm/2500-4850. Sebességváltó: hatfokozatú automatikus. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/hűtött tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4927/1855/1459 mm. Tengelytáv: 2843 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1612/1618 mm. Tömeg: 1710 kg. Terhelhetőség: 595 kg. Csomagtartó térfogata: 546 l. Üzemanyagtartály térfogata: 80 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 5,9 mp. Végsebesség: 250 km/óra. Átlagfogyasztás: 9,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 12,1 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 219 g/km.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!