Rali-ob: ismét szoros csata a győzelemért

Vágólapra másolva!
Az idei versenyeken megszokott izgalmakat hozott a Bükfürdő-rali első napja. A sárban nagyon könnyű volt hibázni, szinte mindenki rontott, a futamot vezető Asi is. 
Vágólapra másolva!

Forrás: SRTH

Nagyon gyors az S2000-es Fabia murván is, de egyelőre csak második a Herczig/Baranyai duó. Hátrányuk minimális Aschenbrenner mögött


Az elmúlt napok esőzései komoly nyomokat hagytak a pályákon, főleg a hosszúperesztegi gyorsasági vált helyenként dagonyává. A másik - mert hogy összesen kettő szakasz szerepelt a programban, melyeket háromszor illetve kétszer kellett teljesíteni -, káldi körgyorsaságin viszont az aszfaltos részek rejtettek hibázási lehetőséget, így többen a visszafogottságra szavaztak.

Nem úgy Aschenbrenner, aki vezeti a bajnokságot, és rendre jól szerepel a helyi pályákon. Alaposan bekezdett, több mint hat másodpercet adott az első gyorsaságin Turánnak, és nyolcat Herczigéknek. Mögöttük Turi, Balogh, és a visszatérő Spitzmüller érkeztek, utóbbi ötödik fokoztat nélkül teljesítette a szakaszt. Ifj. Tóth óvatosan kezdett, ezért maradt le kissé az élmezőnytől.

A második pálya csupa egyenesből és derékszögű kanyarból állt, a nagy sár miatt sokan elhibázták egyik-másik féktávot. Így járt Asi is, aki rögtön az első fordulóban túlcsúszott, és ezzel elvesztegetett egy kis időt. Herczig nem rontott, nyerte a szakaszt, gyakorlatilag lelépte a többieket: a legjobban még az S3-as kategóriában autózó ifj. Cseh közelítette meg egy Evo VI-ossal, a harmadik Botka már 13 másodpercet kapott a Skodától. Turi Tamás Mitsubishije viszont egyszerűen elnémult menet közben, a korábbi abszolút bajnoknak fel kellett adnia a versenyt.

Forrás: PTRT

Ifj. Tóthnak nem nagyon jött ki eddig a lépés, de a dobogóra még könnyen odaérhetnek. A második nap pályái elvileg nekik kedveznek majd


A szervizbe vezető hosszú etapon volt ideje átgondolni a párosoknak, hogy min kell változtatni, úgy tűnt, hogy a túl nagy lendület nem kifizető a mély talajon, viszont óvatoskodni ilyen erős mezőnyben meg nem igazán lehet. Kora délutánra tértek vissza az autók Káldra, ahol a változatosság kedvéért Turán volt a leggyorsabb néhány tizeddel a felzárkózást megkezdő Asi előtt. Mögöttük Herczig, Balogh és Janika következtek, kezdett eléggé összesűrűsödni az élmezőny. Ekkor már száradt mindkét pálya, s ez úgy tűnik az abszolútban nem értékelt A8-as autóknak kedvezett: a negyedik szakaszon Matics ért végig leghamarabb Asit is megelőzve, majd Boroznaki következett, szintén egy A-s Evoval. Csak utánuk érkeztek az S2000-es autók, Herczig-Tóth sorrendben, majd Balogh, Botka és Spitzmüller. Ekkor - egy szakasszal a vége előtt - Herczig összetettbeli előnye 0,2 másodpercre olvadt Asi előtt, a többiek pedig már jócskán lemaradtak, a harmadik Turán 15, a negyedik Botka pedig 25 szekundum hátrányban volt már.

Ismét szerviz (és több órás szünet) után folytatódott a csata, a napot lezáró körgyorsaságival. Asi három másodperccel előzte Hercziget, ezzel a vezetést is átvette, míg Turán hibázott, és visszaesett a hatodik helyre. A harmadik pozícióban így az egész nap folyamán kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Botka áll, Balogh a negyedik, ifj. Tóth pedig az ötödik. Ahogy az első két helyen, a további pontszerző helyeken is igen szoros a csata, Botka és a kilencedik ifj. Cseh között nincsen húsz másodperc.

A kétkerék-hajtásúak nem igazán éltek a Bükfürdő-rali pályáin, főleg nem a délelőtti a mély sárban. Bútor Róbert minden tudása is csak az abszolút 25. helyre volt elég, de ezzel is ő a legjobb a kisebb autók között. A másodosztály is versengett a nap folyamán, az A-N csoportban a Bereczki/Kozma duó győzött Hondával, az F csoportban pedig a Vingler/Fedor páros volt a leggyorsabb, Mitsubishivel.

Forrás: DRT

Egyelőre Balogh a meglepetésember, negyedik helyről várhatja a rali második napját

Folytatás vasárnap reggel, hat gyorsasági után dől majd el, hogy ki nyeri a szezon első murvás versenyét.

A verseny állása egy nap után:

1.Aschenbrenner/PikóMitsubishi Lancer Evo IXN437:49,4
2.Herczig/BaranyaiSkoda Fabia S2000N4+2,8
3.Botka/SzennerMitsubishi Lancer Evo IXN4+32,0
4.Balogh/KissMitsubishi Lancer Evo IXN4+35,5
5.ifj. Tóth/TagaiPeugeot 207 S2000N4+37,6
6.Turán/ZsírosMitsubishi Lancer Evo IXN4+38,7
7.Spitzmüller/TóthMitsubishi Lancer Evo IXN4+42,4
8.Matics/ViczenaMitsubishi Lancer Evo VIIS3+44,0
9.ifj. Cseh/DobosMitsubishi Lancer Evo VIS3+51,2
10.Kazár/SzőkeMitsubishi Lancer Evo IXN4+1:10,6


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!